Bizottsági alelnök lett az Európa Tanács Kongresszusában a jobbikos delegált

Ez az első alkalom, hogy frakción kívüli, független tagot választottak ilyen tisztségre.

Ezen a héten tartotta tisztújító ülését az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzati Kongresszusa. A magyar delegáció egyik jobbikos tagját, Samu Tamás Gergőt – aki a Békés Megyei Közgyűlés képviselője – a Kormányzási Bizottság alelnökének választották - írja közleményében a Jobbik.

Az Európa Tanács Kongresszusának történetében ez az első alkalom, hogy frakción kívüli, független tagot választottak ilyen tisztségre, ugyanis a szokások szerint minden fontos tisztséget valamely frakció képviselői töltenek be.

A Kongresszus eheti ülésén Tóth Péter, szegedi képviselő, a Kongresszus másik jobbikos tagja elmondta, hogy a bevándorlással kapcsolatos előterjesztés szerint az európai szabályok megoldják a migráció okozta problémát, azonban szerinte az eddigi szabályozások elbuktak, és nem nyújtottak megoldást, hanem éppen ellenkezőleg: a kultúrák szeparálódtak, párhuzamos társadalmak alakultak ki. 

Tóth Péter hozzátette, hogy a nemzetközi civil szervezetek sem segítenek a helyzet javításán, hanem inkább "visszaélnek az emberi jogok és a szociális jogok céljával, és leginkább azokat segítik, akik az európai jóléti rendszerek pozitív hatásait akarják élvezni".