Csak Kövér meg ne hallja: "a mostani még a Rákosi-rendszernél is aljasabb"

Szép lassan közeledünk a tömegbe lövés korszakához?

Legyünk egy kicsit szkeptikusak: a Fidesz előbb leszavazta a Trianon-emlékévet, majd később támogatta a Magyar-székely összetartozás napját, mi ennek az oka?

Szerintem pont azért szavazták meg, mert korábban leszavazták a Trianon-emlékévet. Ezzel próbálták menteni a menthetőt. Valódi nemzetpolitika helyett politikai számítást látok mögötte, de ez most nem számít, a lényeg, hogy ellenzékből, parlamenti eszközökkel is sikerült nyomást gyakorolni a kormányra.

 
Semjén Zsolt, a kereszténydemokrata rajongó

Sokan talán túlzónak tartják, hogy jelenleg a Kádár-rendszer restaurációja zajlik. Ez a Jobbiktól egy kommunikációs panel, vagy valóban így tapasztalják?

Én még enyhének is érzem. Murányi Levente 56-os szabadságharcos mondta azt nemrég nekem, hogy a mostani még a Rákosi-rendszernél is aljasabb, mert az legalább nem titkolta, hogy micsoda. Igaza van. A mostani rezsim eljátssza a demokráciát, eközben mindenkit elüldöz, kisemmiz, utcára tesz, aki nem hajt fejet Orbán előtt. Anyagilag fojtják meg azt, aki nem csatlakozik a NER-hez. Legújabb ötletük pedig az, hogy nemzeti ünnepeinken a legjelentősebb közterületekről egyszerűen kitiltják az ellenzéket. A Fidesz elkezdte a nemzeti ünnepeket pártállamosítását. Szép lassan közeledünk a tömegbe lövés korszakához.

És akkor térjünk át a mindennapjainkra. Több mint 160 nap telt el Kásler Miklós miniszteri kinevezése óta, de a magyar egészségügy továbbra is krízisben van. Mit tud kezdeni a humánminiszter a Jobbiktól kapott üres könyvvel?

Írja tele. Felőlem kezdheti a 10 parancsolattal is, de utána fejtse ki, hogyan akarja kiharcolni Orbánnál, hogy megkapja az egészségügy azt az évi 600 milliárdot, ami hiányzik az ágazatból. Esetleg felvetheti neki, hogy a 10 parancsolat „Ne lopj!” pontját tartsa be, mert ez a 600 milliárd alig több, mint a hazai korrupció becsült éves mértéke. Ma 10-ből 4 ember azért hal meg a kórházainkban, mert nem kapja meg a megfelelő egészségügyi ellátást. Nincs rá pénz. Illetve Viktoréknál van. Az a kormány, amelyik ilyen adatok mellett a „Ne lopj!” parancsolatát nem tartja be, az a „Ne ölj!” – t sem tartja be.  

 
Múltidéző: Kövér László elveszi a szót

Miről nem hallhatott még Kövér László? KATTINTSON IDE!