Demeter Márta a propagandasajtóból értesült arról, hogy az ügyészség nyomozást indított ellene

Hivatalos értesítést nem kapott.

A politikus lapunknak azt nyilatkozta, hogy továbbra is fenntartja a véleményét, miszerint a hatalom részéről 

"ez egy teljesen világos üzenet minden egyes ellenzéki képviselőnek, hogy ne merjenek semmire rákérdezni, és ne akarják ellenőrizni a kormányzatot."

Demeter Mártát egy magánszemély és a Fidesz több politikusa is azért jelentette fel, mert úgy vélik, hogy "érzékeny katonai adatokat hozott nyilvánosságra", mikor Pintér Sándor belügyminiszterhez és Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez intézett írásbeli kérdésében néhány olyan adatot tüntetett fel, amelyeket egy iratbetekintés során a kecskeméti repülőbázison ismert meg. Eszerint az ellenzéki képviselő arra lett volna kíváncsi, hogyan történhetett meg, hogy a Magyar Honvédség egyik repülőgépén kiképzőrepülés keretében szállították haza Ciprusról a miniszterelnök egyik családtagját, Orbán Flórát. 

Mielőtt hivatalos válasz érkezett volna Demeter össztűz alá került a kormánypárti médiában, ahol már akkor tudni vélték, ami Benkő Tibor honvédelmi miniszter kissé megkésett válaszából kiderült, miszerint az iratokon szereplő Orbán Flóra nem Orbán Viktornak, hanem egy, a szigeten ENSZ-misszióban szolgálatot teljesítő magyar katonának a lánygyermeke, aki szabályosan tartózkodott a repülőn.

Az ügyészség hivatali visszaélés miatt indított nyomozást.

"Az LMP képes a XXI. századi pártokkal együttműködésben egy politikai centrumot létrehozni"

Demeter Márta első interjúja az LMP társelnökeként: az átvilágításáról, Orbán Flóráról, Orbán Viktorról, a Jobbik és az LMP elleni támadásokról, a XX. századi pártokkal való szembenézésről, Puzsér Róbertről, Volner Jánosról, Meszerics Tamásról, a Kongresszus előtt álló döntésekről, és a padról.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)