Felmondott az orosházi kórház sürgősségijének főorvosa és főnővére

Felmondott az SBO osztályvezető főorvosa, vele együtt a főnővér is, de állítólag mások is erre készülnek - tudta meg a hvg.hu.

Dankó Alpár főorvos elárulta, hogy a kórházi munka mellett mentőzik, mentőhelikopterezik, de besegít a térség orvosi ügyeletének a szervezésében is, elege lett, ezért távozott a posztról. A lap azonban úgy tudja más is állhatott a háttérben. Állítólag száz-százötven óra túlmunkáért járó összegekkel – egyeseknek százezrek, de akad, akinek egy-két millió – tartozik a kórház. 

„Most éppen nyolc vállalkozó orvos fogalmazza a felmondását, de szerződést bont a szakdolgozókat, ápolókat a cégen keresztül foglalkoztató vállalkozás is. Így nagyjából januárra kiürülhet a sürgősségi betegellátó osztály, a negyven helyett marad az ugyanannyi munkára tizennyolc szakdolgozó. A menedzsment reakciója az volt, hogy az alkalmazottak majd beállnak pluszban, de mi nem fogunk bűncselekményben részt venni” – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő kórházban dolgozó.

Percről percre
sss
2019. november 19. | 20:37
Bale
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
1
sss
2019. november 19. | 16:26
sss
2019. november 19. | 13:20
Rendkívüli módon meglátszik az adószigorítás a nyugdíj- és egészségkasszák befizetésein, a munkáltatói hozzájárulások drasztikus visszaesését az egyéni befizetések tudták valamelyest kompenzálni. Nagy sikere van viszont az önsegélyező pénztárakon belül a jelzáloghitel-törlesztések támogatásának.
Egy film, amelynek a története fikció, de az általa vázolt jelenség nagyon is valóságos. Nekünk magyaroknak kiváltképp.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András
sss
2019. november 19. | 13:20
Rendkívüli módon meglátszik az adószigorítás a nyugdíj- és egészségkasszák befizetésein, a munkáltatói hozzájárulások drasztikus visszaesését az egyéni befizetések tudták valamelyest kompenzálni. Nagy sikere van viszont az önsegélyező pénztárakon belül a jelzáloghitel-törlesztések támogatásának.
sss
2019. november 17. | 19:19