"Orbán Viktor sportos utazásairól kérdezett, a választ pedig a kormánysajtótól kapta meg"

Szilágyi György a Digi Sportban cáfolt.

Emlékezetes, Szilágyi György kérdésére ismerte el a parlamentben Orbán Viktor, hogy az utóbbi harminc évben, ha tehette, kiment a fontos sporteseményekre, és nem érezte aggályosnak, hogyha ezekre egy magántulajdonban lévő luxusgéppel utazott ki.

Mivel a kormánypárti sajtó (és/vagy a propagandaminisztérium) a tényt nem tudta cáfolni, jobb híján kitalált egy valótlanságot Szilágyi Györgyről. Azt hazudták ugyanis, hogy az ellenzéki képviselő egy luxusút keretében vett részt a 2016-os Rió-i olimpián.

Az állításukból csak annyi volt igaz, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) regisztrált kontingensének tagjaként utazott ki a játékok színhelyére, hogy többedmagával a Budapest 2024-et népszerűsítse, valamint gyakorlatban is megismerje, hogyan kell egy ekkora volumenű rendezvényt megszervezni. A jobbikos politikust elsősorban az infrastruktúra érdekelte, az ideiglenesen felhúzott létesítményeket, és a közlekedési helyzetet vizsgálta meg.

Cáfolta azt is, hogy luxusosztályon utazott volna a helyszínre, és azt is, hogy bemehetett volna a különböző sporteseményekre. Az akkreditációja csak a zárt olimpiai szurkolói zónára vonatkozott, a stadionokba neki is jegyet kellett volna váltania.

Arra a kérdésre, hogy mi a konkrét baja Orbán Viktor útjaival, Szilágyi György közölte: egy magánember, egy magánvállalkozó adott a magyar miniszterelnöknek luxusajándékot, majd utána elnyert egy 25 milliárdos sportcsarnok-építési közbeszerzést Székesfehérváron. A politikus ugyanakkor emlékeztetett: Orbán Viktor sohasem magánember, a TEK folyamatos védi őt közpénzből, így ezekre az utakra is elkísérik a kormányfőt, amit még Pintér Sándor is elismert.

A teljes beszélgetésért KATTINTSON IDE.