A Fidesz az országgyűlésben leszavazta, a Fővárosi Közgyűlésben napirendre sem vette

Nemzetpolitika a la Fidesz.

Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője szerdai sajtótájékoztatóján közölte: miután a Fidesz az Országgyűlésben leszavazta, hogy 2020 legyen Trianon-emlékév, most a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége még napirendre sem vette.

Lesöpörték a magukat nemzetinek hazudó kormánypártiak a Trianon emlékévet

Egészen döbbenetes, de az egész Országgyűlésben mindössze egyetlen kormánypárti képviselő, a fideszes Bencsik János támogatta, hogy 2020-at Trianon emlékévvé nyilvánítsák. Emlékezetes, a Jobbik-frakció két tagja, Szávay István és Farkas Gergely jegyezte azt a parlamenti határozatot, amely többek között felkérte volna a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormányt az emlékév programsorozatának előkészítését és kidolgozását szervező, a parlamenti frakciók által jelölt személyekből felálló emlékbizottság létrehozására.

Mivel erre lehetőség van, ezért a Jobbik megkísérli még egyszer napirendre tenni az előterjesztését, mert mind mondta:

"Nem lehet azt megengedni, hogy Magyarország, illetve Budapest, a magyarok fővárosa ne emlékezzen meg a magyarság legnagyobb tragédiájáról, Trianonról, annak száz éves évfordulójáról."

Tokody Marcell szerint különösen veszélyes, hogy a kormány nem támogatta az emlékévet, hiszen miközben Románia nemcsak, hogy évente megemlékezik az 1918-as egyesülésről, hanem minden létező nemzetközi fórumot felhasznál arra, hogy elmondhassa, Erdély Románia része és az is marad.

A jobbikos képviselő emlékeztetett: a helyi magyarság a mai napig jogfosztottságban, autonómia törekvéseik pedig süket fülekre találnak.

"Eközben a magát nemzetinek mondó magyar kormány még csak meg sem kíván emlékezni a gyalázatos békediktátumról". 

- mondta.

"Szégyellje magát, hogy Gyurcsány pártjával szavazott!" - most már papírjuk is van arról a fideszeseknek, hogy szembe köpték a határon túli magyarokat

"Szégyellje magát, hogy Gyurcsány pártjával szavazott!" - feliratú lap fogadta helyüket a fideszes képviselőket ma az Országgyűlésben. A Jobbik így emlékeztette a kormánypárti politikusokat arra, hogy két héttel ezelőtt a DK-val együtt voksolva söpörték le a napirendről, hogy a Trianoni diktátum centenáriuma emlékév legyen.

Az ellenzéki párt tehát újra benyújtja a javaslatot, mert mint a politikus mondta: "A Jobbik minden esetben arra presszionálja a Fideszt, minden lehetséges fórumon szerezzen érvényt az elszakított területeken élő magyar véreink képviseletének."