Jobbik: hogyan tudott átjutni egy körözött bűnöző a több száz millió forintból megerősített déli határon?

Gruevszki kijátszotta a határvédelmet vagy segítséget kapott? A Jobbik a kiadatás mellett emelt szót.

Mirkóczki Ádám indítványozta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság jövő keddi, a Terrorelhárítási Központba kihelyezett ülésén vitassák meg Nikola Gruevszki ügyét, azonban reméli, hogy a belügyminisztérium már ma tájékoztatást ad arról, hogyan és miért került a hazájában törvényesen elítélt volt macedón kormányfő Magyarországra.

A képviselő sajtóértesülésekre hivatkozva arra következtetett, hogy Gruevszki minden bizonnyal személygépjárművel érkezhetett Magyarország területére.

Ez azonban felveti a kérdést,

„hogyan tudott átjutni egy körözött bűnöző a több száz millió forintból megerősített déli határon?”

A politikus két lehetséges forgatókönyvet említett, amelyek mindegyike kérdéseket von maga után.

Az egyik opció szerint Gruevszki hamis papírokkal juthatott át a határon. Ebben az esetben felül kell vizsgálni a rendszert, hiszen egy ilyen ügy komoly hiányosságokra utal.

A másik opció szerint hatósági vagy kormányzati segítséggel érkezhetett hazánkba.

„Amennyiben ez utóbbi bizonyosodik be, az egy korábban nem látott, példátlan nemzetközi botrányt von maga után és személyi következményekkel kell járnia”

 – szögezte le Mirkóczki, aki úgy véli, hogy a Szijjártó Péter külügyminiszter 444.hu-nak adott válasza, miszerint folyamatban lévő menekültügyi eljárásról nem nyilatkozhat, nem áll meg, hiszen Gruevszkit nem helyezhették menekültügyi eljárás alá. Lévén, Magyarország Macedóniát biztonságos országnak minősítette, így sem háborúról, sem vallási vagy politikai üldöztetésről nem beszélhetünk.

Bűnöző a bűnözőnél keres védelmet? (2018.11.14)

Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke kijelentette, hogy Nikola Gruevszki egy jogerősen elítélt bűnöző és a magyar hatóságok feladata, hogy haladéktalanul elfogják és átadják Macedóniának.

„Ha ezt nem teszik, akkor felmerül az egyszerű kérdés, hogy miért? Talán csak nem azért, mert Orbánnal, kormányának tagjával vagy valamely oligarchájával áll vagy állhatott kapcsolatban?”

Szerinte a kormány jelenlegi hozzáállása ezen feltételezéseket erősíti, így mindenkinek érdeke, hogy ne kelljen jövő keddig várni arra, hogy a belügyminisztérium tisztázza az ügyet.

A macedón kormányfő bízik Orbánékban, de a biztonság kedvéért azért lecsukták Gruevszki embereit

Zoev szerdán azokra a sajtóértesülésekre reagált, amelyek szerint a korrupciós vádak miatt két év börtönre ítélt macedón ex-kormányfő Magyarországon tartózkodik, illegálisan átjutott a határon, sőt Orbán Viktor házában helyezték el. A miniszterelnök a hazájában korrupciós ügyben börtönbüntetésre ítélt volt macedón kormányfőt saját házában szállásolta el, holott a bukott politikusnak útlevele sincsen - állítja egy macedón televízió.

(Borítókép: Ohrid, 2017. szeptember 28. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Nikola Gruevszki korábbi macedón kormányfő, a jobboldali ellenzéki Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) vezetője (j) sajtótájékoztatót tart Ohridban FORRÁS: MTI/BALOGH ZOLTÁN)