Gruevszki lecsukott emberei repülővel akartak megpattani, ahogyan állítólag a főnökük is érkezett

Sajtóértesülések szerint.

Bár a macedón kormányfő bízik benne, hogy Magyarország kiadja szökésben levő ex-miniszterelnöküket, két emberét a biztonsg kedvéért lecsukták.

Helyi médiaértesülések szerint Gruevszki egykori közlekedési miniszterét és kabinetvezetőjét nem véletlenül sittellték le gyorsan: 

replülővel akartak meglépni. 

Külön érdekes, hogy a Macedonian News rövid Twitter bejegyzése szerint

"ugyanolyan módon akartak megszökni az országból, mint Gruevszki."

Ez egyébként ellentmond a macedón belügyminiszter állításának is, aki szerint "minden elemzés" azt mutatja, hogy a korrupciós vádak miatt két év börtönre ítélt ex-kormányfő nem légi úton, hanem a a földön, határátkelők megkerülésével hagyta el hazáját. 

A Deutche Welle macedón kiadására hivatkozva a 168 óra azt írja: a lap azt valószínűsíti, hogy, hogy Gruevszki az Alekszandar Vucsics szerb elnökkel ápolt jó kapcsolatát kihasználva illegálisan kelt át a macedón-szerb határon, majd 

autóval, vagy valamelyik Orbán-közeli oligarcha egyéb ügyekben már elhíresült magángépével érkezett Budapestre.

Sőt, egy macedón tévé szerint a körözés alatt álló, útlevéllel jelenleg nem rendelkező, tehát nyilván illegális úton hazánkba érkezett politikust

Orbán Vikor bújtatja a saját házában. 

Ha ez igaz, akkor ennél sötétebb dolog még soha nem derült ki Orbánról

A miniszterelnök a hazájában korrupciós ügyben börtönbüntetésre ítélt volt macedón kormányfőt saját házában szállásolta el, holott a bukott politikusnak útlevele sincsen - állítja egy macedón televízió. A meredek értesülést a magyar kormány sem cáfolta még, pedig Szijjártót kérdezték az ügyben.