„A legfontosabb, hogy ne legyen bennem semmi kétség a tudásomat és a győzelmemet illetően”

Interjú.

Milyen megfontolásból dönt egy fiatal lány a birkózás mellett?

Négy évig szertornásztam a birkózás előtt, tehát már volt némi alapom, mielőtt elkezdtem. A torna egy költözés miatt szakadt félbe. Édesapám kitalálta az öcsémnek, hogy jó lenne, ha birkózna, közel laktunk a klubhoz. Én csak elkísértem őt edzésre, de megkérdezték, hogy van-e kedvem beszállni, rögtön igent mondtam.

Hány éves voltál akkor?

Még nem töltöttem be a 11-et, de ennyi idősen már nem korai elkezdeni, sőt, a többiekhez képest kicsit még későinek tűnik. Úgy emlékszem, hogy utána elég hamar versenyeztem is.

Mit csinálnak a gyerekek egy birkózóedzésen?

Nekem már az első pár alkalommal voltak olyan tréningek, amiken konkrét birkózás volt. Bár engem sok mindenre nem kellett megtanítani, a tornából hoztam magammal alapkészségeket és mozgáskoordinációt, szóval tényleg „csak” a birkózást tanultam, hamar tudtam csatlakozni a többiekhez.

A tornát teljesen elengedted utána?

Igen, abbahagytam. A tornáról a birkózásra váltás nekem jobban bejött, mint például a testvéremnek. Ő tornában sokkal ügyesebb volt, nálam épp fordítva jött ki, a birkózás jobban ment, mint a torna.

Az idei szezonod az októberi világbajnokságban csúcsosodott ki, hogy építed fel magad egy világversenyre?

Az Európa-bajnokság után volt egy kis pihenő, nagyjából május elején. A közvetlen felkészülés a világbajnokságra már akkor elkezdődött. Nyáron még kaptunk egy egyhetes pihenőt, hogy jobban bírjuk, mert a világbajnokság inkább augusztus környékén szokott lenni, de most októberben volt, ezért hosszabb lett a szezon. Az alapozásban sokkal több az erősítés és a futás, kevesebb a birkózás, de technika azért van. Ha közeledik a verseny, akkor csökken az erősítő és futó gyakorlatok száma, egyre több lesz a technika és a birkózás. Amikor már nagyon közel járunk a versenyhez, elenyésző lesz az erősítés, inkább a birkózásra koncentrálunk. Az alapozás után, a nagy világverseny előtt is szoktam birkózni különböző viadalokon. Nagyjából tíz edzésem van egy héten, ha edzőtáborban vagyok, akkor naponta három, reggeli előtt, délelőtt és délután.

Készültök specifikusan a várható ellenfelekből?

A nagyobb világversenyek előtt mindig végig szoktam nézni a potenciális ellenfeleim, amikor már lehet tudni, hogy kik lesznek ott. Fel lehet belőlük készülni, jobb is, ha tudom, hogy kivel birkózok, tudom, hogy mire számíthatok és milyen taktikával kell felmennem a szőnyegre.

Mi történik egy versenynapon, a szőnyegen kívül?

Tulajdonképpen ez már előző este elkezdődik, akkor csak pihenek. Ha vacsorázhatok, eszek valamit, ha fogyasztanom kell, akkor nem lehet, főleg ha 5-6 kilót le kell dobni, az nem kevés. A birkózásban esti mérlegelés volt, de most már a versenynap reggelén kell beférnünk a súlycsoportunkba. Amíg ez előző este történt – nyilván oda is le kellett fogyni – akkor még nem volt olyan súlyos következménye a fogyasztásnak, mert este bemértél és reggelig volt időd regenerálódni. Most reggel ezt úgy kell elképzelni, hogy 08:45-kor bemérsz, 9-kor eszel valamit és 10:30 körül már a szőnyegen vagy.

Mit csinálsz a mérgelés és az első meccs között?

Mindenképpen eszek valamit, általában zabkását szoktam, mert az nagyon jó energiaforrás. Utána elsősorban fejben készülök az első meccsemre, de be is kell melegítenem. Budapesten ez kényelmes történet, mert 1-2 perc alatt átérsz egyik helyszínről a másikra, de sok városban úgy van, hogy nagyon messze van egymástól a hotel és az aréna, akár 40-50 perc buszozásra.

És ha egy napon belül több mérkőzésed van?

A relaxáció az elsődleges. El kell érnem, hogy az előző meccs feszültsége kimenjen belőlem, kitakarítom a fejem, hogy tiszta elmével tudjak készülni a következőre. Fontos, hogy ne legyen bennem az, ami történt, de az se, ami utána következhet, mindig csak arra az egy meccsre gondoljak, ami éppen jön.

Mi jár a fejedben, amikor felmész a szőnyegre?

Az, hogy mit szeretnék csinálni. Lejátszom a fejemben azokat a dolgokat, amiket véghez akarok vinni, de azért ez nem olyan, mint a szinkronúszás, mert valószínűleg a veled szemben álló embernek is van egy terve. A legfontosabb az, hogy olyan lelki állapotban érkezzek a mérkőzésre, hogy ne legyen bennem semmi kétség a tudásomat és a győzelmemet illetően.

Vagy annyira beszűkült tudatállapotban, hogy a közönséget se halld?

Próbálsz kizárni minden külső tényezőt, de azért észreveszel dolgokat. Ha valami izgalmas történik a szőnyegen, hallod, hogy felhördült a közönség vagy elkezdtek szurkolni neked, ami nagyon jó érzés.

Melyik a legnehezebb része a meccsnek?

Ez nagyon szituációfüggő. A mostani világbajnokságon az elődöntőben hátrányba kerültem, egy hátrányt például nagyon nehéz behozni, de nekem pont ez az egyik erősségem. Technikailag számomra talán a lábvédés a legnehezebb.

Miért pont a láb?

Gyerekkoromban több éven keresztül csak kötöttfogást edzettem, ezért nem az erősségem sem a lábvédés, sem a lábra támadás. Főleg azon múlik, hogy fiatalon mit tanultál. Itthon a kötöttfogás dominál, sokkal több kötöttfogású versenyre jártunk, kötöttfogású edzőm volt, ezért a lábbal kapcsolatos mozdulatokban a mai napig érzek hiányosságokat.

Hogyan bírsz a szőnyegen maradni, ha valaki át akar fordítani?

Az a lényeg, hogy maradj teljesen párhuzamos a szőnyeggel. Persze ezt így elmondani könnyű, de megcsinálni baromi nehéz. A testsúlyomat próbálom úgy irányítani, hogy ne tudjanak elszakítani a talajtól, a karjaimmal igyekszem stabilizálni magam. Ha 90 fokon túl fordítanak, azért már jár a pont. A forgatás egyébként kötöttfogásban sokkal gyakoribb, persze szabadfogásban is előfordul, de a kötöttfogásúak profibbak benne.

Bronzérmet szereztél az októberi világbajnokságon, már harmadszorra. A bronz, érzés szempontjából, jobb, mint az ezüst? Győzelemmel zárod a versenyt.

Ez abszolút így van, főleg a küzdősportokban. Nyilván, például úszásban vagy kajakban, nincs ez az ambivalens érzés, hogy jobb harmadiknak lenni, mint másodiknak, de küzdősportokban az ezüstérmes mindig csalódottabb, mint a bronzérmes. A második helyezett úgy éli meg, hogy elveszítette az aranyérmet, a harmadik úgy, hogy megnyerte a bronzérmet, ez hatalmas különbség.

Az utolsó meccs után már teljesen kikapcsolsz, jön a svédasztal?

Igen, főleg, ha jó az eredményem. Ha tudod, hogy a verseny után pihenő időszakod jön, akkor nem figyelsz annyira, ha viszont 1-2 hét múlva újra szőnyegen leszel, akkor azért jobban odafigyelsz például a levezetésre.

Mennyit pihensz egy verseny után?

A mostani világbajnokságnál ez úgy nézett ki, hogy azon a héten már nem csináltam semmit, négy napot végig pihentem. A következő héten azért már lementem mozogni, mert hiányzott. Engem soha nem kellett noszogatni az edzés miatt, szeretek tréningezni, néha inkább azért kell szólni, hogy pihenjek. Fejben tudom, hogy muszáj pihennem, de tényleg szeretek edzeni.

Mennyire nyír ki egy verseny?

Akkora motiváció és adrenalin dolgozik bennem, hogy nem érzem annyira a megterhelést. Ha viszont sorozatban jönnek egymás után a versenyek, akkor észreveszed, hogy milyen sokat kivesz belőled, ezért meg kell válogatni, hogy hol indulsz el.

Mit csinálsz off-season közben?

Épp most vagyok benne. A beszélgetésünk után edzeni fogok, de csak egy minimális kardiót és gyógytornát. Birkózóedzések ilyenkor annyira nincsenek, pihennem kell. Nem is feltétlenül fizikálisan, sokkal inkább mentálisan, hogy elkerüljem azt az érzést, hogy folyamatosan szőnyegen vagyok. Ha visszatérsz a szőnyegre, jó, ha már vártad a birkózást.

Vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzed, hogy eleged van?

Szerintem igen. Néha tényleg olyan sokat birkózol, meg olyan hosszú a felkészülésed, hogy kezd betelni a pohár. Mostanában nálam nem volt ilyen, egy-két sérülés miatt nem tudtam birkózni, szóval én inkább örültem, ha szőnyegen lehettem.

Például megműtötték a vállad, de sérülten is versenyeztél. Nem túl kockázatos?

Sérüléssel versenyezni nyilván nem túl jó dolog, tényleg veszélyes az egészségedre. Nehéz is ilyen fájdalmakat magaddal vinni a szőnyegre, de mindig úgy éreztem, hogy akkora a motivációm, akkora az adrenalinszintem verseny közben, hogy ezt is le tudom győzni. Tavaly májusban műtöttek az EB után, idén március körül kezdtem újra versenyezni, az előző év második felét teljesen elvitte a felépülés.

Az ilyen időszakok a legnehezebbek egy sportoló életében?

Igen. Úgy alapvetően sem vagy jól a sérülés miatt, fizikálisan sem érzed jól magad és ott egy mentális teher rajtad, amikor tudod, hogy nem vagy olyan állapotban, amilyenben szoktál lenni. Lelkileg teljesen leamortizálja az embert. Nehéz túllépni rajta, valahogy meg kell tartanod a hited abban, hogy fel tudsz épülni és újra vissza tudsz kerülni arra a szintre, ahol voltál. Nem is a nulláról kezded összerakni magad, hanem a mínuszról, nekem konkrétan újra meg kellett tanítani a karomat mozogni. Sportolóként megtapasztaljuk, hogy mikre vagyunk képesek, mik a határaink a legmagasabb szinten, innen visszazuhanni borzalmasan rossz érzés, amit nehéz megélni.

Miért van eltörve az összes birkózó füle?

Ütés éri a fület küzdelem közben. Összefejelünk, vagy például lábra támadásnál a csípőhöz érkezik a fej, a fül nekiütközik a csontnak, amitől eltörik a porc benne. Ha eltört, akkor megtelik valamilyen folyadékkal és ez néhány hét után megkeményedik, így születik a karfiolfül (nevet). Az enyémet felvágták, ezért annyira nem látszik. Pihenő időszakban voltam, tudtam vele foglalkozni, de általában nem tudsz vele mit kezdeni, mert versenyszezonban nem vágatod fel a füled.

Szoktad követni azokat a versenyeket, amiken nem indulsz?

A televízióban sajnos nem nagyon lehet, de interneten igen. Főleg a saját súlycsoportomat és a magyar versenyzőket szoktam figyelni.

Más sportág is érdekel?

Elsősorban a küzdősportok, azon belül is a magyar vonatkozású események. Nyáron például voltam a Judo Grand Prix-en.

Most is birkózó lennél, ha választhatnál?

11 évesen még nem úgy néztem magamra, hogy birkózó leszek, csak tetszett a sportág és ott akartam lenni minden edzésen, fejlődni akartam. Egy idő után aztán úgy éreztem, hogy én szeretnék lenni a világ legjobbja, amihez rengeteget kell edzeni. Senki nem erőltette nálam a birkózást, de azért voltak nehezebb időszakok, amikor elbizonytalanodtam. Olyankor jó volt, hogy ott álltak mögöttem, de mindig voltam annyira motivált, hogy magamtól is tovább csináljam.

Miért legyen valaki birkózó?

Ez mindig nehéz kérdés. Tudom, ha egy átlag lány bejön a terembe, valószínűleg nem fogja meglátni azt a birkózásban, amit én megláttam benne. Ma nagyon nehéz megfogni a fiatalokat bármivel. Engem nem köt le, hogy például a számítógép előtt üljek, ezért úgy gondolom, hogy hiába mondanám a mai fiataloknak, hogy jöjjenek le edzésre, ha nem akarnak, akkor úgysem fognak. Én imádom a küzdelmet, mindig célokat tűzök ki, próbára teszem magam az edzéseken, napról-napra próbálok jobbá válni, ez nagyon jó érzés, nagyon szeretem ezt csinálni.

(Címlapfotó: Béli Balázs / alfahir.hu)