Fotó: Szabadpécs.hu
2018. 11. 15. 14:37

Botrány: Ismét felmentették a hajléktalant!

Hát ezeknek már mindent szabad?! Meddig élnek vissza a türelmünkkel?

Mindkét szabálysértési ügyben megszüntette az eljárást Gyulai István ellen a Pécsi Járásbíróság Szabálysértési Bírósága - írja a Szabadpécs.hu.

A végzés ugyanakkor nem jogerős, mert a rendőrség fellebbezett ellene. Hogy pontosan mire hivatkoznak a REND őrei még nem tudni, mert azt írásban közlik majd.

A végzést meghozó bírósági titkár az indoklásában többek között azt mondta, nem volt megállapítható a szabálysértés, mert nem minden ponton egyértelmű az új, módosított jogszabály, és ebben a konkrét ügyben voltak emiatt a bíróságnak a ténymegállapításra vonatkozó aggályai, így nem is hozhatott elmarasztaló végzést.

A két szabálysértési ügy közül az egyik a köztisztasági szabályok megsértése miatt indult. Azzal gyanúsították Gyulai Istvánt, hogy egy játszótéri padon feküdt és 

SZEMETELT.

A férfi elismerte a súlyos bűncselekményt, vagyis hogy ott feküdt, a szennyezést azonban TAGADTA, és az a bíróság szerint sem volt egyértelműen megállapítható. Persze jól tudjuk, hiszen a képen is látszik, megrögzött bűnözővel van dolgunk. Odament, hogy kifejezetten a törvényt megszegve szemeteljen és feküdjön. 

Azért lakik ott is egy éber házmester

Kiderült, a rendőrség amiatt vonult ki, mert állampolgári bejelentést kapott. És mivel 90 napon belül már háromszor, illetve négyszer figyelmeztették Gyulait, azonnal bevitték az utcán való életvitelszerű tartózkodás gyanúja miatt is. Öröm látni, hogy a rendszerváltozással nem csökkent az éberség, vannak még köztünk igazi házmesterek.

A bíróság sajnálatos módon azonban úgy látta, ahogyan Gyulai István ingyen dolgozó megbízott ügyvédje, hogy az előző három,  illetve négy figyelmeztetés nem számít, hiszen azokról szólt a korábbi, felmentő, eljárást megszüntető végzés is.

Mint ismert, a Fidesz közpénzből fenntartott sajtójának egyik legmélyebb patkányoldala nemrég pont a hajléktalanokba szállt bele. A jól fizetett és természetesen névtelen szerző eljutva az emberi létezés legalsó fokáig, a legelesettebbekbe rúgott bele. 

Kommentár nélkül: a fideszes bulvárlap mai címlapja

null