Nettó 200 ezer felett is kereshetnek a takarítók

Gyermeküket egyedül nevelő anyukák enyhítik a munkaerőhiányt.

A takarítás még mindig a nők körében népszerűbb, életkor tekintetében azonban már jóval vegyesebb a kép, mint ahogy abban is, ki milyen háttérrel vállal ilyen jellegű munkát. „Több mint 200 partnerünk közel fele-fele arányban végzi ezt a tevékenységet fő-, illetve mellékállásban” – mondja Csillik Timur, a Rendi.hu oldalt üzemeltető Helpy Kft. ügyvezető igazgatója. A részmunkaidősök közel fele rendelkezik valamilyen főállással, s ezt a tevékenységet leginkább hétvégén, vagy a kora reggeli, késő esti szabad óráiban végzi.

A főállással nem rendelkező, takarítást csak részmunkaidőben vállalók nagy többsége gyermekével otthon lévő főállású anyuka, ők azok, akik segítik enyhíteni a területre jellemző munkaerőhiányt.

A lehetőség ezenfelül kifejezetten népszerű még az egyetemre, főiskolára járó tanulók, illetve beteg rokonukra vigyázók körében is, míg őket a még tettre kész nyugdíjasok követik.

„A területen közel 10 ezer fős munkaerőhiány továbbra is leginkább az ország nyugati részében, illetve a fővárosban érzékelhető, de összességében már mindenhol általánosnak mondható”

– árulta el Csillik Timur.

Ma egy főállású, napi 8 órában dolgozó bejárónő akár nettó 250-300 ezret is hazavihet havonta, de a Rendi adatai szerint egy részmunkaidős takarító is minimum 120 ezret kereshet. A fővárosi és vidéki bérkülönbségek ugyanakkor itt is tetten érhetők, a munkadíjak tekintetében kb. 30 százalékos a különbség Budapest javára.

„Bár évről évre megismételt kutatásunkból jól látszik, hogy az elvándorlás erősen csökkenő tendenciát mutat, de a takarítók harmadában – a jobb kereset reményében – még mindig felmerül a külföldi munkavállalás. Ennek megoldására további jelentős díjemelésre lenne szükség, de ezt a piac nagy valószínűséggel nem bírná el” – fűzte hozzá Csilik Timur. A szakember szerint a nagy precizitást és alaposságot igénylő munkakört az oly gyakran emlegetett robotok sem tudják pótolni a közeljövőben: a kutatásban részt vevő takarítónőknek is mindössze az ötöde fejezte ki ebbéli aggodalmát, hogy a közeljövőben őket gépi munkaerőre cserélik majd.