Hiába a gyilkosság, Trump nem orrol meg Szaúd-Arábiára

Az MTI szerint az elnök azt hangoztatta, nem tudja, hogy vajon Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg hazudott-e saját érintettségéről Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró isztambuli meggyilkolásának ügyében. Trump hangsúlyozta, hogy ha ez így is van, e ténnyel ő hajlandó lenne együtt élni.

"Nem tudom, ki tudja ezt valójában? De azt mondhatom, hogy sokan azt állítják, nem volt róla tudomása" - fogalmazott Trump, utalva a szaúdi koronahercegre.

"Nekem azt mondta, hogy nincs köze hozzá" - tette hozzá. Majd az amerikai-szaúdi viszonyról szólva leszögezte: "van egy szövetségesünk, és ragaszkodom hozzá, mert sok tekintetben nagyon is jó".

Trump kifejtette: nem hajlandó meghallgatni azt a hangfelvételt, amelyet Törökország rögzített a szaúdi újságíró meggyilkolásakor a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán október 2-án, jóllehet Recep Tayyip Erdogan török államfő megosztotta ezt az Egyesült Államokkal is. Trump azzal indokolta ezt, hogy a hangfelvétel "szörnyűséges" . "Rendkívül erőszakos, gonosz és szörnyűséges" - fogalmazott az elnök, de hozzátette, hogy tisztában van a felvétel tartalmával, mert részletesen informálták róla.

Az interjút a Fox televízió még pénteken rögzítette, mielőtt a The Washington Postban megjelent az információ, miszerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értékelése szerint a Hasogdzsi-gyilkosságot Szalmán koronaherceg rendelte el. Trump még szombaton - a lap értesüléseire reagálva - azt mondta, hogy a CIA értékelése "nagyon korai", a vasárnap sugárzott interjúban pedig leszögezte, hogy akár még az is előfordulhat, hogy soha nem derül fény arra, ki gyilkoltatta meg Hasogdzsit.