Laza: kábítószer-kereskedelem miatt nyomoztak ellenük, de közben folytatták azt

Ne zavarjon holmi büntetőeljárás, ha megy az üzlet!

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy 33 éves férfival és egy 24 éves nővel szemben, akik a Kaposvár környékén árultak tiltott szereket – olvasható a vádhatóság honlapján.

A két vádlott 2017 év elején kezdett el kábítószerrel kereskedni. A tevékenységüket részletekbe menően megszervezték, a nő feladata volt az új pszichoaktív anyagok megrendelése az internetről, a csomagok átvétele és kezelése, míg a férfi tartotta a kapcsolatot a vevőkkel, akiknek az adagokat kiporciózva – úgynevezett pakkokban – értékesítette. A férfi emellett marihuánát is árult.

Miután a vádlottak a rendőrség látóterébe kerültek, a gépkocsijukat közúti ellenőrzés alá vonták, amelyből nagyobb mennyiségű tiltott szer és közel 1,5 millió forint készpénz került elő. A kábítószer-kereskedést azonban az ellenük indult büntetőeljárás alatt is folytatták, ezért amikor rendőrök 2018 februárjában házkutatást tartottak a vádlottak lakóhelyén, ismét több tiltott szert – új pszichoaktív anyagot és marihuánát – foglaltak le. A férfit ezt követően őrizetbe vették.

Az ügyészség a büntetett előéletű és többszörös visszaeső férfival szemben, aki letartóztatásban van, fegyház fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a szabadságvesztés tartamát beismerő vallomása esetén a bíróság 7 évben állapítsa meg. A nővel szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.