Leállt az Otthon Melege Program közép-magyarországi pályázati oldala

Az indok: karbantartás az elektromos műveknél.

Ma 10 órától lehetett (volna) véglegesíteni az Otthon Melege Program budapesti és Pest megyei pályázatait. A pályázati honlap azonban furcsa körülmények között alig negyed óra után leállt.

A kormányzat háztartási nagygépek energetikai korszerűsítésére országosan 2 milliárd forintot, ebből a közép-magyarországi régióra lakosságarányosan több mint 600 millió forintot szánt. A pályázók energia- és/vagy vízfogyasztás-megtakarítás, valamint szén-dioxid-kibocsátás csökkentése céljából cserélhetik le hűtő- vagy fagyasztószekrényüket, illetőleg mosógépüket magasabb energiaosztályú háztartási nagygépre.

A pályázati anyagokat már korábban is ki lehetett tölteni, de a pályázat véglegesítésére (nyilatkozattételre) a kiírás szerint csak hétfőn 10 és 14 óra között kerülhetett sor.

Belépéskor azonban hosszas várakozás után a pályázatot kezelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) illetékes honlapján az a meglepő információ fogadta a pályázót, hogy a pályázatvéglegesítés dátumát átírták tegnapra!

Majd utána nem sokkal a képernyőn az jelent meg, az ELMŰ-ÉMÁSZ karbantartási munkálatai miatt máskor kell véglegesíteni a pályázati anyagot.

Jelenleg már ez a szöveg fogadja a látogatókat:

Tisztelt Pályázók!

Az Otthon Melege Program utolsó fordulójának időpontja technikai okok miatt változik. A Közép-magyarországi régióban a korábban tervezett a pályázati időpont, a november 19. 10-14 óra helyett, egy későbbi időpontban pályázhatnak a Budapesten, illetve Pest megyében élők. A pályázatbenyújtás új időpontja: 2018. november 21. 16.30 - 20.30.

A változás oka, hogy az ELMŰ-ÉMÁSZ a közép-magyarországi régióban a mai napon is áramszünettel járó karbantartási munkálatokat végez, így vannak olyan területei a régiónak, ahol az adott időszakban a pályázók nem tudják használni számítógépeiket. A pályázatbeadás ezért egy későbbi időpontban lesz lehetséges annak érdekében, hogy senkit ne érjen hátrány.

Tehát az ITM kijelölte az új benyújtási időpontot: 2018. november 21. 16.30 - 20.30.