Gruevszki megkapta a menekültstátuszt - Vagy mégsem?

Mirkóczki: vagy a bizottságot verték át, vagy a fideszes lap hazudik.

A Magyar Idők arról számolt be, hogy Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő megkapta a menekültstátuszt.

A Bevándorlási Hivatal nem erősítette meg a lapnak az értesülést, de egy másik cikkben részletesen beszámolt az eljárásról és a volt miniszterelnök érveléséről.

"A bevándorlási hivatal arra a következtetésre jutott, hogy Gruevszki visszatérése esetén hazájában a politikai múltja és véleménye, illetve az új kormány részéről őt ért koholt vádak miatt a hatalom üldöztetésének lenne kitéve" - áll írja a Magyar Idők.

A kormánypárti lap összefoglalója szerint Gruevszki november 10-én nyújtotta be menedékkérelmét Magyarországnak, és 12-én hallgatták meg Budapesten.

A Magyar Idők szerint Gruevszki azzal indokolta a menedékkérelem benyújtását, hogy "a jelenlegi macedón kormány antidemokratikus lépésekkel, mindennemű jogi bizonyíték nélkül akarja elvenni a szabadságát, visszaélve az ügyészi és bírósági rendszerrel (...) koholt vádak alapján eljárások indultak ellene, amelyek folyamán a bírók súlyos szabálytalanságokat követtek el és jogszerűtlen döntéseket hoztak."

A volt miniszterelnök azt állította, hogy Macedóniában a 2017-ben felálló baloldali kormány nyomására ítélték el: a kormány közbenjárására az ügyészség jogszerűtlen bizonyítékok alapján helyezte vád alá, öt eljárás is indult ellene, majd a büntető bíróság, amelynek elnökét Gruevszki szerint a baloldali Zaev-kormány nevezte ki, börtönbüntetésre ítélte.

A fideszes lap szerint az indoklásban az is szerepel, hogy Gruevszki tíz év kormányzás után számos bűnöző célpontjává vált, akik a börtönből üzentek neki: már várnak rá, hogy megöljék. Ilyen körülmények között értesült a médiából, hogy nemzetközi körözést adtak ki ellene.

Mirkóczki Ádám a Jobbik képviselője, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke portálunk érdeklődésére úgy nyilatkozott az üggyel kepcsolatban:

"Vagy a Magyar Idők hazudik, vagy a nemetbiztonsági bizottságot verték át, mert a délben lezárult bizottsági ülésen az hangzott el, hogy még le sem zárult a menekültügyi eljárás Gruevszki ügyében."