Jogerősen felmentették az első őrizetbe vett hajléktalant

Akit elsőfokon még elítéltek életvitelszerű közterületi tartózkodás miatt.

A Fővárosi Bíróság másodfokon megszüntette az Utcajogász ügyfelével szemben életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt indított eljárást. Ez azt jelenti, hogy a jogerős végzés szerint ügyfelünk nem követett el szabálysértést.- írja az utcajogasz.hu.

Mint ismert, ő volt az első hajléktalan ember Budapesten, akit őrizetbe vettek és bíróság elé állítottak az október 15-én hatályba lépett új szabálysértési tényállás elkövetése miatt. 

Az elsőfokú bíróság figyelmeztetésben részesítette, ami ugyan a legenyhébb szabálysértési szankció, de mégis azt jelenti, hogy a bíróság szerint szabálysértést követett el és ezért „a bíróság rosszallását fejezi ki az elkövetett cselekmény miatt és felhívja az eljárás alá vont személyt arra, hogy a jövőben tartózkodjon szabálysértés elkövetésétől”.  

A vád alá vont hajléktan és az ügyében védőként eljáró utcajogászok fellebbeztek az elsőfokú döntés ellen, mert az volt az álláspontjuk, hogy ügyfelük nem követett el szabálysértést. 

Az ügyvédek a fellebbezésben részletesen kitértek arra is, hogy miért alaptörvény-ellenes az új szabályozás, és azt kérték a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszéktől, hogy függessze fel az eljárást és az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása miatt forduljon az Alkotmánybírósághoz. Ennek az indítványnak a Fővárosi Törvényszék nem adott helyt, de megállapította, hogy a szabálysértés nem valósult meg - írják a portálon.

A másodfokú bíróság szerint nem megfelelően értékelte az elsőfokú bíróság a nő azon nyilatkozatait, hogy nem akar utcán élni, és tervezi, hogy albérletbe vagy egy ismerőshöz költözik. A másodfokú bíróság szerint ez azt jelenti, hogy szándékában áll valamilyen lakó- vagy tartózkodási helyre visszatérni, ilyen szándék mellett pedig nem lehet megvalósítani az életvitelszerű közterületi tartózkodást (az életvitelszerű közterületi tartózkodás jogszabályi definíciója szerint feltétele a tényállás megvalósításának, hogy az illető nem szándékozik lakó- vagy tartózkodási helyre, szállásra visszatérni).

Érdekes módon a másodfokú bíróság hivatkozik a korábbi hasonló szabálysértési tényállást megsemmisítő alkotmánybírósági határozatra, és kimondja, hogy objektív tényként az elkövetői akarattól függetlenül fennálló élethelyzetet büntetni nem lehet. Az életvitelszerű közterületi tartózkodás eszerint önmagában sem tevékenység, sem mulasztás hanem állapot, így a felelősség alanyi oldalát is meg kell állapítani. Ennek tisztázásához irányadó az eljárás alá vont nyilatkozata, ami a nő esetében éppen ellentétes volt az életvitelszerű közterületi tartózkodás szándékával.

Függetlenül a másodfokú bíróság döntésétől, a Szabálysértési Munkacsoport, köztük az Utcajogász Egyesület jogászai szerint mind a hajléktalanság büntetése, mind pedig az eljárási szabályok (pl. telekommunikációs eszköz indoklás nélküli használata, automatikus őrizetbe vétel, kényszermosdatás) alaptörvény-ellenesek és nemzetközi emberi jogi szabályokat sértenek - írják az Utcajogasz.hu-n.

(Címlap és borítókép: Utcajogasz.hu)