M. Richárd már megint meglépett a házi őrizetből

Étterembe ment.

A Dózsa György úti halálos baleset bűnügyi felügyelet alatt álló gyanúsítottja korábban, 2018. február 22-én már megszegte az akkori jogszabályok szerinti házi őrizet szabályait.

November 19-én ismételten megszegte az ügyészi határozatban részlegesen feloldott (jelenlegi szabályok szerint már bűnügyi felügyeletnek megnevezett) kényszerintézkedés magatartási szabályát - olvasható az ügyészség honlapján.

A kerületi ügyészség meghatározott időre, kizárólag orvosi kezelésen történő részvétel érdekében, csak az oda- és visszautazás, illetve a kezelés időtartamára engedélyezte a tartózkodási helyének elhagyását.

Ennek ellenére a gyanúsított a bűnügyi felügyelet szabályait megszegve, nem engedélyezetten ez idő alatt egy belvárosi étteremben jelent meg és tartózkodott.

A jogsértő magatartás észlelése után rendőrök előállították, majd őrizetbe vették.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség emellett megállapította, hogy a férfit a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. Ezzel egyidejűleg arra is felmerült adat, hogy a gyanúsított a közlekedési bűncselekmény miatti nyomozásban a bizonyítás megnehezítésre törekedett.

Minderre tekintettel, a kerületi ügyészség álláspontja szerint a házi őrizet, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése mellett már a bizonyítás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt is indokolt a gyanúsított letartóztatása. A fent megjelölt célok eléréséhez a bűnügyi felügyelet alkalmazása már nem elegendő.

A letartóztatás elrendelése tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon hoz döntést.