Tegnap stadiont, ma fociakadémiát avattak

A Nagy Átadások Hete.

"A magyar futball számára kiemelkedő esemény ez, mert amikor jól ment a Kispestnek, jól ment a magyar futballnak is" - jelentette ki a kormányfő az MTI szerint, aki leszögezte, a kormány támogatja, hogy minden iskolás sportoljon, mert "minden nemzet olyan lesz, mint a fiataljai".

A kispesti csapat sálját viselő Orbán Viktor az akadémistákhoz fordulva arról beszélt, a legfontosabb, hogy jó versenyző típusú emberekké váljanak, mert ha ezt megtanulták, mindent tudnak, amit az élet bármely területén hasznosíthatnak.

A komplexum hét szabványméretű, köztük két műfüves pályát tartalmaz, melyeket az együttes korábbi legendás játékosairól, Puskás Ferencről, Budai II. Lászlóról, Détári Lajosról, Kozma Mihályról, Bozsik Józsefről, Tichy Lajosról és Kocsis Sándorról neveztek el, a nyolcadik pedig kispályákat foglal magában.

Szerdán a bajnok MOL Vidi FC új otthonát avatták fel, ami 13,98 milliárd forintos beruházással valósult meg és már az UEFA szigorított, IV-es kategóriájának elvárásaihoz illeszkedik.

A stadion 14 200 fős befogadóképességével nagy nemzetközi találkozóknak adhat otthont.