A román rendőrség rászállt azokra, akik nagymagyarországos pólóban voltak az Erdélyi Magyar Ifjak nyári táborában

Azonosítani akarják őket.

Sorbán Attila Örs gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy Szűcs Péter EMI-alelnököt beidézték a marosvásárhelyi rendőrségre, ahol arra szólították fel, hogy fényképek alapján azonosítsa azokat, akik Nagy-Magyarország térképét ábrázoló pólót viseltek és Árpád-sávos zászlót lobogtattak. Tudatták vele, hogy ha nem tesz eleget a felszólításnak, akár háromtól öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

„Ez megfélemlítési kísérlet a hatóságok részéről, amitől nem ijed meg az EMI, és természetesen Szűcs Péternél sem értek el eredményt”

- fogalmazott a szervezet elnöke. Sorbán szerint a rendőrség tiltott, xenofób jelképek használata, viselése miatt vizsgálódik.

„Nagy-Magyarország létezése letagadhatatlan történelmi tény, és az Árpád-sávos zászlót éppen annyira lehet xenofób jelképnek tekinteni, mint például az amerikai zászlót”

- reagált a rendőrség álláspontjára Sorbán Attila Örs.

Az EMI-elnök azt üzente a hatóságoknak, hogy hagyják abba a magyar közösség zaklatását, hiszen éppen elég megfigyelőjük volt a gyergyószentmiklósi táborban, és maguk is láthatták, hogy semmilyen Románia ellen irányuló cselekedet nem történt.

Sorbán Attila Örs felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy azok, akiket hasonló ügyben zaklatnak, kihallgatnak a hatóságok, jelezzék ezt az EMI-nek vagy a Székely Figyelő Alapítványnak, ugyanis a két szervezet minden szükséges jogi segítséget biztosít az érintetteknek. (MTI)