Az RTL Klub műsorát vulgáris tartalma miatt hatmillióra bírságolta a médiatanács

A TV2 és a Tilos Rádió is büntetést kapott.

A közlemény szerint hatmillió forint bírság megfizetésére kötelezték az RTL Klub szolgáltatóját a Szenzációs Négyes című műsorszámának szeptember eleji, első adása miatt. A testület megállapította, hogy ugyan a produkció nem szexuális témát dolgozott fel,

a szereplők tánca mégis vulgáris módon utalt a nemiségre, a műsorvezetőtől, a zsűri tagjaitól és a többi szereplőtől pedig szexuális utalások hangzottak el.

Így a szolgáltató által 12 éven aluliaknak nem ajánlott műsorszám káros hatással lehetett a 16 évnél fiatalabbak, legfőképpen a 12-14 éves gyermekek - ahogy a médiatörvény fogalmaz - szellemi, erkölcsi vagy fizikai fejlődésére, tehát túl megengedő volt a korhatár-besorolás.

A TV2 szolgáltatójának 1,25 millió forint bírságot állapított meg a testület a szeptember közepén közzétett Valami Amerika 3 című műsorszám korhatár-besorolása miatt. A filmet a tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott kategória helyett a tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolnia a szolgáltatónak,

mivel többek között a megjelenített verbális és fizikai erőszakot tartalmazó jelenetek, szexuális utalások, valamint a halmozottan előforduló durva, trágár nyelvezet miatt az alkalmas a 12-16 éves korosztály személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Ennek megfelelően mindkét műsorszámot csak 21 óra után tehették volna közzé.

A körzeti közösségi Tilos Rádió szolgáltatójára 75 ezer forintos bírságot szabott ki a médiatanács, mert szeptemberben a Páholy című műsorszámát korhatármegjelölés nélkül tette közzé, holott a műsorszám tartalma szintén 16 éven aluliaknak nem ajánlott besorolást tett volna indokolttá

az adásban elhangzott szexuális utalások, a halmozottan előforduló durva, trágár nyelvezet, valamint az alkoholfogyasztás, a társadalmilag nem elfogadott szokások népszerűsítése miatt.

A szolgáltató az eljárásban elismerte a jogsértés tényét. A döntések bíróság előtt fellebbezhetők - tették hozzá.

Közölték, a médiaszolgáltatók - a mozikkal ellentétben - bizonyos kivételekkel maguk kötelesek besorolni műsoraikat a médiatörvény által meghatározott korhatár-kategóriákba, ezt a Médiatanács saját utólagos médiafelügyeleti tevékenységének keretében és állampolgári bejelentésre is ellenőrizheti hivatalból.

A testület a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét - köztük a szolgáltató által korábban elkövetett hasonló jogsértéseket is, és a veszélyeztetett korosztályra vonatkozó nézettségi, hallgatottsági arányokat - figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények formáját és mértékét.

A médiatörvény kimondja, hogy a jogkövetkezményt minden esetben - jellegétől függően - a jogsértés súlyára, ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, az azzal elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve az okozott kárra, személyiségi jogsérelemre tekintettel és a jogsértés piacra gyakorolt hatását is figyelembe véve állapítják meg - olvasható a közleményben. (MTI)