A Jobbik elnöke: elsősorban mindannyian magyarok vagyunk, csak utána pártpolitizáljunk

„Visszaütni, mocskolódni, felelősséget hárítani mindig könnyebb, de az nem a jobbikosok útja, mert az az út nem visz előre.”

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke szerint a magyar társadalom politikailag megosztott, az emberek egymásban is az ellenséget keresik, pedig ennek véget kellene vetni. A pártelnök ezúttal „Törésvonalak” cím alatt írta meg gondolatait arról, hogy egy politikusnak nem csak azokat kell képviselnie, akik neki jót tettek, mert az ország nem csak belőlük áll.

Facebook-posztjában kitért arra is, hogy az emberek egymást is okolják a problémáikért, többek között a Fidesz kétharmados győzelme miatt is gyakran kerülnek célpontba a nyugdíjasok, a gazdák vagy a határon túli magyarok.

„Ez a bélyeg újra és újra rásül valakire”

Sneider szerint az újabb Fidesz kétharmad negatív következményei közül az egyik legsúlyosabb a társadalmon belüli ellentétek felszínre kerülése és felerősödése. Mint fogalmazott,

„Politikusként arra esküdtem fel, hogy minden egyes magyar ember életét megpróbálom jobbá tenni. Ugyanolyan erővel fogok küzdeni azért, aki más pártra szavazott, azért aki nálam jobb vagy rosszabb körülmények között él, de azért is, aki rágalmaz, aki támad, aki a munkámra vagy a családomra tesz bántó megjegyzéseket.”

Posztjában a Jobbik-tagságnak is üzent:

„Visszaütni, mocskolódni, felelősséget hárítani mindig könnyebb, de az nem a jobbikosok útja, mert az az út nem visz előre.”

Azt is írja, hogy neki is sokszor eszébe jut, hogy mi lett volna, ha áprilisban máshogy alakulnak az erőviszonyok, de az már a múlt, azóta már más a kontextus. Haladni kell tovább, mert ha túl sokat rágódunk a múlton, akkor a jelenünk és a jövőnk is el fog veszni – írja.

„Hiszek benne, hogy építkezni csak úgy lehet, ha túllépünk az ellentéteken, és nem a bűnbakot vagy az ellenséget keressük egymásban. (…) Egymásért dolgozzunk, ne egymás ellen, mert pártszimpátiától függetlenül mind magyarok vagyunk, és a célunk közös kell, hogy legyen: építeni és szolgálni kell a nemzetünket, egymásban pedig tisztelni a honfitársunkat. Minden más tényező, ami ellentétet szül, csak másodlagos lehet.”