Szegény Simonka György csak a megye fejlődésének lassítói ellen harcolt

"Hála az Úrnak, minden oké!"

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Simonka Györgyöt bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és egyéb bűncselekmények megalapozott gyanújával hallgatta ki gyanúsítottként az ügyészség.

A kormánypárti politikus most Facebook-oldalán siránkozott az ügy kapcsán:

"Az elmúlt napok igazán embert próbálóak voltak. Nem az eljárás! Sokkal inkább a szavak, amivel támadtak olyanok, akiknek fogalmuk sincs semmiről; ráadásul nem kímélték a családomat és a barátaimat sem. Ezért az elmúlt napokban elsősorban velük voltam, hogy erősítsük egymást. Megviselt ez mindannyiunkat, de hála az Úrnak, minden oké! Nagyon sajnálom, hogy a hozzám közelállóknak is át kellett élni ezt..."

Megtudhattuk azt is, hogy Simonka tulajdonképpen csak a körülmények áldozata:

"Bár magam is csak elszenvedője voltam ennek az egésznek, de mindezek ellenére bocsánatot kérek az érintettektől, valamint hálásan köszönöm a támogatásotokat, nagyon jól estek és nagyon kellettek!"

Továbbá az is kiderül a bejegyzésből, hogy ő csupán a megyéje érdekében harcolt a fejlődés kerékkötői ellen, ezért kell most mártírsorsra jutnia:

"Ha nem harcolok mindenki ellen, aki lassíthatja Dél-Békés fejlődését, akkor most nincs ez a támadás."

Figyelmeztette is a sötétben bújkáló megyefékezőket: nagyon nehéz lesz őt hátráltatni, mert továbbra is Dél-Békés jövőjéért fog dolgozni.

Hogy pontosan miért kell szegény "Siminek" ilyen kínokat kiállnia, arról alábbi cikkünkben olvashat bővebben:

Gyanúsított lett a fideszes

Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást - olvasható a vádhatóság honlapján közzétett közleményben.Mint írják, 2018. november 12-én megérkezett az ügyészségre az Országgyűlés Elnökének értesítése Simonka György mentelmi jogának felfüggesztéséről hozott országgyűlési határozatról.

(Fotó: Facebook)