Húzós, vérpezsdítő riffeket akartunk, semmi favágás, semmi alibi megoldás – Gépmadár interjú

Mondhatni derült égből villámcsapásként érkezett a tavaly nyáron felállt Gépmadár zenekar bemutatkozó albuma szeptemberben, és igen kellemes perceket okozott. A cím nélküli korongon hallható tíz tétel ugyanis markánsan és sikeresen jeleníti meg a csapat – már alapból szimpatikus – ars poetica-ját, nevezetesen: nem a progresszív útkeresés, hanem az igényes gitáros fémzene fénykorának felidézése a cél. Stílusukat egyértelműen nem lehet belőni, talán a blues-os elemekkel is megtűzdelt dallamos hard rock, és az ikergitáros heavy metal ötvözete a megfelelő erre. Dalaik egyrészt nagyon könnyen befogadhatóak, megszerethetőek, másrészt egyediségüknek és minőségüknek köszönhetően ki is emelkednek a nagy magyar átlagból. Persze, kis utánjárást követően a magas nívó már nem annyira meglepő, hiszen képzett, és kreativitással is alaposan megáldott a tagság, sőt egyikük-másikuk a közelmúltból innen-onnan még ismerős is lehet. A bandát idén még két alkalommal, november 30-án, valamint december 8-án lehet koncerten elcsípni, ezekhez a bulikhoz időzítve küldtük át kérdéseinket. A szót Liptay Zoltán Árpád zenekarvezető/gitáros vitte, de a többiek – Bánréti László énekes, Szász Attila gitáros, Szlifka István Balázs basszusgitáros, és Béres Gábor dobos – is becsatlakoztak a válaszadásba.

 - A honlapotokon (is) olvasható biográfiában egyértelműen fogalmaztok a zenekar megalakulásával és a stílusotokkal kapcsolatban, de egy picit keresgélve a neten egy Flash X nevű formáció is előkerül, mint amolyan előd-csapat. Egyértelműen itt raktátok le a Gépmadár alapjait?

 Zoli: - Egyértelműen. A szolnoki Denevér stúdióba tavaly júniusban még Flash X-ként léptünk be, de a Nyomd a gázt! című dalunkat már Gépmadárként hoztuk haza. A Flash X története egyébként évekkel korábbra nyúlik vissza. Ott mindig is a feldolgozásoké volt a főszerep, azokat a számokat válogattuk össze, amelyekkel egy rockkocsma közönségét rendesen meg lehet mozgatni. Nekem viszont mindig is a saját szerzemények jelentették a fő célt, így már akkor elkezdtünk dolgozni olyan dalokon, amik később a Gépmadár név alatt láttak napvilágot. Időközben megérkezett hozzánk Laci, aki gyakorlatilag azonnal ki is vette a részét a kreatív munkából. Végül a szolnoki stúdiózás hozta el a pillanatot, amikor a változtatás mellett döntöttünk. Saját dalok, magyar nyelven, és ehhez egy magyar nevet akartunk. Itt mondhatnék valami vicces történetet, de egyszerűen csak bedobáltuk az ötleteinket, és ezt találtuk a legfrappánsabb, legrockosabb bandanévnek, úgyhogy azonnal el is kezdtünk dolgozni azon, hogy megtöltsük tartalommal. Valahol ezen a ponton, mondhatni a legjobbkor érkezett hozzánk Gábor, mert a lemezfelvétel előtt a dobtémáinkat még alaposan átgyúrta, és vele sikerült kialakítanunk a végleges hangzásvilágot.

 - Mivel a tagságról is elérhető egy viszonylag részletes bemutatkozás, ezért inkább afelől érdeklődnék, hogy hogyan jöttetek össze, és mennyire volt kézenfekvő a leendő irányvonal?

 Zoli: - Az egészet könnyen vissza lehet vezetni oda, hogy az ötfős zenekarban hárman vagyunk műegyetemes építőmérnökök. Mi Atival évfolyam- és egy ideig szobatársak is voltunk, Pisti pedig Ati régi cimborája, így mi hárman már akkoriban is zenélgettünk együtt különféle formációkban. Érdekesség, hogy a lemezünk intrójában a gumiégető Kadettet kísérő dal ebből az időből, 2006-2007 környékéről származik. Az egyik számunk, A becsület ára szövege is ekkor született. Némelyik szerzeményünk gyökerei egészen régre nyúlnak vissza. Laci rövid ideig Ati kollégája volt, így mikor énekest kerestünk, azonnal őt hívtuk, Gábor pedig Lacin keresztül érkezett hozzánk.
Az irányvonal talán a mai napig nem kézenfekvő. Különféle zenei stílusokat kedvelünk, más zenekarokat hallgatunk, de az mindig is egy közös nevező volt, hogy valahol a rock és a metal közti vékony vonalon járjunk, ahonnan bármelyik irányba, akár egyszerre többfelé is ki lehet nyúlni. Az viszont a kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy igényes, átgondolt zenét akarunk játszani, amit erős dallamokra és gitárriffekre építünk fel. Ehhez azonban rengeteg kreatív energiára van szükség, mert tucatnyi ötletből általában egy az, amire mindannyian rámondjuk, hogy na, ez Gépmadár.

 - Hogy tovább ismerkedjünk: a saját dalaitokból (és Zoli cover videóit is elnézve) egyből lejön, hogy nem tegnap fogtatok először hangszert a kezetekbe. Milyen zenei képzettségetek, előéletetek van?

 Laci: - Kezdhetném azzal, mint ahogy az sok tehetségkutatóban elhangzik, hogy „gyermekkorom óta énekelek”, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez a családomon kívül bárkit is szórakoztatott akkoriban. (nevet) 2008 környékén volt egy Abyss nevű formációm. A saját számaink leginkább szimfonikus metalra hasonlítottak, ezekből fölvettünk egy kis demóanyagot, amiből meg kellett állapítsam, hogy ha tényleg komolyan szeretnék énekléssel foglalkozni feltétlenül szükségem lesz valamiféle képzésre. (Igen, mai füllel borzasztó volt.) (nevet) Így kötöttem ki egy hirdetés nyomán Nagyváradi Nellinél, a mai Noa Énekstúdió vezető oktatójánál, akinél öt évig tanultam énekelni a legkülönfélébb stílusokban. Időközben az első zenekarom szétment, és mivel nem akartam banda nélkül maradni, feladtam egy hirdetést. Gábor így töltött le az internetről az akkori csapatába. Miután mind elvégeztük a tanulmányainkat, mindenfelé szétszóródtunk, így ez a formáció is véget ért. Egy jelentősebb kihagyás után kezdtem ismét énekléssel foglalkozni, immár a Gépmadár fedélzetén.

 Zoli: - Én 5 éves koromtól zenélek, zeneiskolában klarinétoztam, szaxofonoztam és harsonáztam. Aztán 15 éves korom környékén a kezembe akadt egy gitár, és többé nem is tudtam elengedni. Ebből a harsonatanárom is bőven kivette a részét, hiszen hatalmas rockrajongóként folyamatosan ellátott ritkaságszámba menő lemezekkel. Addig tanultam és gyakoroltam egyedül, hogy amikor Pestre jöttem az egyetem miatt, sikerült bejutnom az akkori Benczúr utcai Postás zeneiskola jazz-gitár tanszakára. Négy évig jártam ide, utána néhány alkalommal megfordultam Alapi István rockgitár iskolájában is, de végül belevetettem magam a zenekarozásba. 2012-ben álltam először színpadon a Pecsa Music Caféban, egy Whitesnake tribute banda második gitárosaként, de már akkor is azzal a Fender Stratocasterrel, amit jelenleg is használok. Utána elkeveredtem a Sorronia nevű csapathoz, akikkel megjártam egy angol turnét, játszhattam a Club 202 színpadán a Xandria előtt, majd 2015-ben a Nightwish előtt a Pecsa Music Garden teltházas közönségének. Velük sajnos mindössze egy három számos EP-t rögzítettem.

 Ati: - A zenéhez való közelséget a szüleimnek köszönhetem, kezdve azzal, hogy végig zenetagozatra írattak be, otthon pedig sercegősre hallgattunk néhány bakelitet az István, a királytól a Queen-en át a Beatles-ig. A gitárzene már ekkor is nagyon megfogott, de a gitározás iránti fellángolást még nem vettük komolyan, múló hóbortnak tűnt. Gimnáziumban Pistivel egy osztályba jártunk, ahol hasonló volt a zenei érdeklődés, kezdtünk a rockzene mellett a metal felé fordulni. Ezzel egyidőben mindketten beiratkoztunk a Frédéric Chopin Zeneiskolába Gödöllőn, klasszikus gitár szakra. Először egy régi Orpheus gitárom volt, aztán mikor látszott egy év elteltével, hogy nem múlik a lelkesedés, Édesapámtól kaptam egy vadonatúj Raimundo gitárt! Persze már ekkor is az elektromos hangszerek felé kacsingattunk, de a klasszikus gitárzenekarban sikerült tapasztalatot szereznünk a közös zenélésben is, ami később hasznosnak bizonyult. A klasszikus gitár tanulásnak az egyetemi évek vetettek véget, nem volt rá kapacitás az első szemeszterekben. A kezdeti nehézségek után azonban az ösztöndíjból és némi szülői támogatással sikerült szert tenni az első kombó-gitár párosra, a kollégium szomszédos szobáiban tanuló lányok nagy örömére.

 Pisti: - Zenei általános iskolába kezdtem járni, innen az érdeklődés a zene iránt. 14 éves korom környékén, ahogy a rock-metal zenék felé fordultam, úgy kezdett el érdekelni a gitározás. Hat évig jártam a gödöllői zeneiskolába klasszikus gitár szakra, ami egy jó alapot jelentett. Ekkor úgy döntöttem, hogy a basszusgitárral szeretném folytatni. Az elsőt 2006-ban vettem, és nagyrészt autodidakta módon tanultam meg rajta játszani, kisebb tanári segítséggel.

 Gábor: - A dobolás már fiatalon felkeltette az érdeklődésemet, de a zenei pályafutásom kezdetét 2008-ra datálom, amikor komoly elhatározásra jutottam, és vettem egy Platin Roadmaster dobfelszerelést, ami a mai napig is megvan, bár már nem ezen játszom. Jelenleg egy négytamos Tama Swingstar felszerelést használok Meinl Classic Custom Dark cintányérokkal és Tama Iron Cobra duplázóval kiegészítve. 2008-ban unokaöcséimmel összehoztunk egy zenekart, mellyel pár alkalommal fel is léptünk. Miután az akkori énekes kivált a csapatból, szerettük volna egy új taggal tovább folytatni. Ekkor találtam rá Lacira, aki a banda megszűnéséig töltötte be ezt a posztot. Mivel informatikusként jelentős munkahelyi kihívások vártak rám, ezért nem kerestem másik zenekart, viszont továbbra is késztetést éreztem arra, hogy szintet lépjek. Ekkor határoztam el, hogy keresek egy dobtanárt. Itt említeném meg azt az embert, aki azóta is segíti és formálja a játékstílusomat és fejleszti a tudásomat. Ő Nagy Dávid, a Depresszió zenekar kiváló dobosa, aki egyben fantasztikus tanár is. Idén februárban keresett meg Laci azzal, hogy a Gépmadárból kivált a dobos, lenne-e kedvem…? Én természetesen egyből igent mondtam, hiszen nagyon hiányzott a zenélés. Szó szót követett. Első közös beszélgetés, majd első közös próba. Megismertem az együttes tagjait, a számaikat, a játékstílusukat, és nem utolsó sorban azt a zenei minőséget, amit képviselnek.

 - A bemutatkozó album első előfutáraként már tavaly nyáron publikáltatok egy videót, majd közvetlenül a megjelenés után még egyet. Miért ezeket a dalokat választottátok ki? Illetve, néhány mondatban meséljetek már a két klip elkészültéről!

 Zoli: - A Nyomd a gázt! felvételének idején már kész volt további két nóta, A becsület ára és a Nincs visszaút, de ezeket egyikünk sem tartotta igazán debütáló dalnak, mindkettő sűrűbb, nehezen emészthető fajta. A Nyomd a gázt! pörgős, a lemez egyik leggyorsabb tétele, és a közönség reakciója is egyértelműen erre mutatott. Itt túlzás lenne klipforgatásról beszélni. Elvittem a Denevérbe a kamerámat, és az ott készült werkanyagot itthon összevágtam autós videókkal. A zenekar elindítását tervezgettük akkoriban, és a stúdiós hanganyag mellé fontosnak gondoltuk a videót is, hogy minél több felületen ott tudjunk lenni. Én egyébként kifejezetten szeretem a stúdiózás közben készült klipeket, van valahogy egy sajátos jó hangulatuk. Talán majd 10-20 év elteltével ezt is ilyen szemmel fogja nézni valaki. (nevet)
A második klipes dalunkat a lemezmegjelenéshez választottuk, ezért itt is egy könnyedebb számot kerestünk, és végül a Tűz és víz-re esett a választás. Ez alkalommal már rendes klipet akartunk, és kifejezetten imázsvideóban gondolkoztunk. Kovács Kornélt, a Nyughatatlan zenekar frontemberét kerestük meg ezzel az elképzeléssel, mert én már dolgoztam vele korábban. Kornél a saját zenekarai mellett forgatott már a Tankcsapdával, Palya Beával, és a Kovalsky meg a Vegával is. Nálunk rendező és operatőr is volt egyben. Rengeteg videóklipet végignéztünk, átbeszéltük az ötleteinket, és végül rábíztuk magunkat. A forgatás egy teljes napot vett igénybe, érzésre körülbelül 20-25 alkalommal játszottuk el a dalt különböző helyszíneken, eltérő felállásokban a Népsziget elhagyatott hajógyárának romjai között. Ennek az lett az eredménye, hogy utána hanyagoltuk is néhány hétig a próbákon. Itt jutottunk arra a megállapításra, hogy a stúdiózás és koncertezés sehol sincs egy fotózás vagy egy klipforgatás megpróbáltatásaihoz képest.

 - Még egy kérdés erejéig a kisfilmeknél maradva. A két klipes dalnak külön is közzétettétek a (szóló)gitár felvételét. Ez milyen apropóból történt, és lesz-e folytatása a dolognak?

 Zoli: - Gitárosként nagyon szeretem a YouTube gitáros videóit nézegetni, és felbecsülhetetlenek az olyanok, amikor közelről nézheted, ahogy egy zenész végigjátszza a saját dalait, de sajnos csak néhányan csináltak ilyesmit a kedvenceim közül. Mivel hobbiból már így is készítettem gitáros videókat, így adta magát, hogy ezek is elkészüljenek. A cél természetesen az, hogy a lemez összes dalához leforgassam a playthrough anyagot, de mint ahogy az eddig elkészült kettőnél is volt, először más formában kerültek fel a dalok a YouTube-ra. Idővel ugyanis minden számhoz szeretnénk legalább szöveges videót.

 Gábor: - Az ilyen jellegű videókat én is nagyon szeretem, mert sokat lehet belőlük tanulni. Nekem is megfordult már a fejemben, hogy a számok dobtémájáról idővel kisfilmeket lehetne készíteni, ezzel is segítve azt, hogy a zenekar számait minél jobban, minél több nézetből megismerhesse a közönség.

 - Szeptember elején aztán megérkezett a debütáló nagylemez, ami szerzői kiadásban látott napvilágot. Hadilábon álltok a kiadókkal vagy szándékosan választottátok ezt a megjelenési formát? Valamint, hogyan oldjátok meg a terjesztést?

 Zoli: - Hosszan vívódtunk a kiadói és a szerzői megjelenés között. Korábbi tapasztalatok és a jelenlegi lehetőségeink miatt előnyösebbnek találtuk a szerzői kiadást. Ennek az oka egyszerűen annyi, hogy minden a saját kezünkben van, minden folyamatot átlátunk, és az általunk diktált tempóban tudunk haladni előre. Óriási hátrány persze, hogy mindent nekünk kellett és kell jelenleg is csinálni, és ez sok energiát igényel, de rendkívül jó tapasztalatszerzésnek. A terjesztés talán az egész lényege. Sikerült eljuttatnunk a zenénket a legnagyobb online zeneszolgáltatókhoz, és emellett ott a szerzői kiadásban megjelent CD-s változat. Ez utóbbihoz elindítottunk egy saját hivatalos webshopot, ahova sok más Gépmadaras cuccot is készítettünk, és mindent viszünk magunkkal a koncertekre is. Így bő két hónappal azután, hogy gyakorlatilag az ismeretlenségből próbáltunk kitörni egy lemezzel, szerintem nagyon jól állunk, de valahol az első lépések környékén járunk még.

 - Számomra (mivel egy vadonatúj formációról van szó) kisebb meglepetést okoztatok ezzel az anyaggal, mert amellett, hogy nagyon könnyen befogadható ez a tíz tétel, mégis komoly muzsikálás hallható a korongon. Úgy érzem, hogy ezekkel a kiválóan meghangszerelt, érett, izgalmas dalokkal igen magasra tettétek azt a bizonyos lécet, és még az egyediségre sem lehet panasz.

 Zoli: - Köszönjük, jó ezt hallani! Sosem lehet mentség egy rossz lemezre, hogy az az első, vagy, hogy vadonatúj a formáció. 2018-at írunk, a Van Halen első lemeze 1978-ban, kereken 40 éve jelent meg, így bizton állíthatjuk, hogy alaposan kitaposott ösvényen járnak a mai zenekarok. Zenészként és zenekarvezetőként is szeretem a lécet oda tenni, ahol az adott pillanatban magasnak tűnik, de tudom, hogy az út végén meg fogjuk ugrani. Kitűzött céljaink voltak, hogy a lehetőségeinkhez mérten maximálisan átgondolt, igényesen megírt és kivitelezett albumot tegyünk le az asztalra, és tudtuk, hogy magyar nyelven szeretnénk alkotni olyat, aminek nem nagyon volt eddig hazai képviselője. A többi jött magától. Rengeteg ihletünk volt, amiből aztán könnyedén születtek zenei ötletek és dalszövegek, nekünk pedig csak a határt kellett meghúzni, hogy mi az, ami összeáll egy egésszé, mi az, ami Gépmadár, és mi az, ami egyelőre éretlen, vagy teljesen zsákutca.
A lemezen végül a melankolikus belső vívódás mellett szó van erkölcsről, szexről, szerelemről, pusztításról, de néha egyszerűen csak a rockról és a szabadságról. A zene pedig végig zakatol, húzós, vérpezsdítő riffeket akartunk, semmi favágás, semmi alibi megoldás. A végeredmény tíz olyan tétel lett, amik önmagukban is életképesek, néha egész más oldalát mutatják a zenekarnak, de együtt mégis egy kiforrott irányt képviselnek.

 - Bő két hónap után van már valamilyen rálátásotok a CD fogadtatására?

 Zoli: - Már a készülő stúdióanyagra és a demófelvételekre is sok-sok pozitív véleményt és értékes kritikát kaptunk, a megjelenés után pedig rengeteg visszajelzés érkezett. Az meg hihetetlen érzés, amikor egy teljesen ismeretlen arcot meglátsz az utcán Gépmadár pólóban, a koncertjeinken pedig velünk éneklik a dalszöveget és a gitárszólót. A szakma figyelmének felkeltése nem könnyű feladat, onnan egyelőre kevés visszajelzésünk van, de valamennyi pozitív, építő jellegű, és rendkívül tanulságos. Talán furcsa, de ismeretlen, önálló zenekarként meg kell dolgoznunk egy-egy szakmai véleményért.

 - Valamikor tavasz környékén – vélhetően a stúdiózás előtt/után/közben – egy ironikus FB videós posztban bemutattátok és leírtátok, hogy miként is születik meg egy Gépmadár dal. Ha kissé „szárazabban” kellene felvázolni az alkotófolyamatot, akkor az hogyan szólna?

 Zoli: - Részemről az az ironikus videó teljes egészében fedi a valóságot. (nevet) Nálam a zene elől van a fontossági sorrendben, amikor csak tehetem, a kezemben van a gitár, és játszok. Évek óta írogatok már dalokat különféle stílusokban, és valahogy a riffek könnyen jönnek, persze az igazán jókért meg kell dolgozni. Mindig is az olyan zenéket szerettem, amiben lényeges helyen, akár főszerepben is van a szólógitár, így talán ezért is viszem el ebbe az irányba a dolgokat én is. A kiindulási alap nálam mindig egy hangulat, ahhoz keresem a jó riffeket és szólótémákat, ezekből gyorsan össze is rakom a dal vázát. A szöveg és az énektémák pedig utólag jönnek, ezek már kifejezetten a kész zenéhez megírva. Az utolsó simítás pedig a további gitárszólamok megírása. Van olyan dal a lemezen, ahol erre nem volt szükség, máshol pedig kifejezetten kívánta a zene. Ilyen például A becsület ára refrén utáni témája, ahol két ritmusgitárszólam, és fölöttük öt szólógitárszólam hallható, vagy egy másik példa a Magányos útra készülök szólója, ahol három ritmusszólam kíséri azt. Itt fontos megemlítenem Faragó Sztivit (Jolly Jackers, Ellátótér Stúdió), aki a lemez stúdiómunkálatait végezte, nélküle ezek nem szólalnának meg úgy a felvételen, ahogy azt én elképzeltem.

 Ati: - Nálam épp fordítva van, és talán ez az oka, hogy a megjelent albumunk dalszerzésében főképp a szövegből vettem ki a részemet. Vannak „bulizósabb”, koncertbarát számaink, hozzájuk illő könnyedebb szöveggel. De ezek mellett szerintem fontos helyük van azoknak a daloknak, amelyek mögött komolyabb mondanivaló rejlik, ezért nagyobb hangsúlyt fektetek a tartalomra. Esetemben először a szöveg szokott megformálódni, egy hozzá társuló hangulattal. Akad olyan számunk, ahol az egyik kész dalszövegemhez Zoli írt dalt, de olyan is, ahol hallgattam a szinte teljesen elkészült zenei alapot, és próbáltam a hangulathoz illő szöveget kitalálni. A végeredményt látva mindkét módszer jól működik, nincs olyan dal, ahol a zene és a szöveg hangulata ne illene egymáshoz. Ha elkészülök egy dalszöveggel, mindig megkérem a többieket, hogy kritizálják meg, hol vannak gyengébben sikerült sorok, aztán addig csiszolgatjuk, amíg mindenki elfogadja az eredményt. Az énekdallam alapjait néhány esetben Zolival találtuk ki, de a végső, Gépmadaras dallamokat mindig Laci önti végleges formába. A dobszólamot természetesen Gábor írja, de kikéri a dalszerző véleményét. Mivel sehol sem csak egy egyszerű alapot játszik, ezért a doboknak markáns szerepük van a számok összhangzásának kialakításában. Jellemzően mind kivesszük a részünket az alkotómunkában kisebb-nagyobb mértékben. Az alapokat egy ember fekteti le egy adott számnál, hogy az egységes képet kialakíthassuk, de a finomságokat mindenki a saját ízlése szerint formálhatja, amíg az passzol a dal koncepciójához.

 Gábor: - Nálam egy szám kidolgozása akkor kezdődik, amikor a többiek munkája többé-kevésbé befejeződött, vagyis összeállt egy hallgatható verzió. Első körben erre írok egy dobalapot. Már itt kapok olyan instrukciókat, amelyeket figyelembe veszek. Hol legyen gyorsabb, hol legyen lassabb, hol legyen kiállás, illetve erőteljes hangsúlyozás. Ha kész az első dobalap, akkor olyan sokszor meghallgatom, hogy a fejemben legyen az egész dalszerkezet. Ezt követően elkezdem részekre bontva is kielemezni, és több variációt is írok rá. Ezekből áll össze egy általam jónak gondolt hangzás, amelyet megosztok a többiekkel. Ekkor következik a közös véleményezés. Itt természetesen mindig vannak szakmai viták, hogy ki hogyan képzeli el a végleges változatot. Számomra fontos dolog, ezért kikérem mentorom, Dávid véleményét az általam megírtakkal kapcsolatban. Ilyenkor hasznos tanácsokat kapok, melyeket beépítek, és megmutatok a többieknek. Addig finomítjuk az egészet, amíg mindenki rá nem bólint a végeredményre. Itt érdemes megemlíteni, hogy az első nagy közös munkánk eredménye hallható a lemezen, hiszen amikor csatlakoztam a zenekarhoz, akkor már kész volt a teljes zenei anyag. Derült égből villámcsapásként ért az a felkérés, hogy írjam meg a számok dobtémáját. Nagyon szűkös volt a határidő, de úgy gondolom, hogy sikerült a kívánt célt elérni.

 - Nálatok a „másodlagos” dolgok is igen rendben vannak, gondolok itt a külcsínre, azaz a grafikai munkákra (logó, booklet és merchdizájn, stb.) zenekari fotókra, vagy – mivel elég sűrűn találkozok Gépmadár híradásokkal, hirdetésekkel a Facebookon – a promócióra. Jó néhány kisebb zenekar csak „szerencsétlenkedik” e térén, de az is lehet, hogy csak nem annyira igényesek önmagukkal és a produkciójukkal szemben.

 Zoli: - Köszönjük, hogy így látod! Próbálunk ugyanannyi figyelmet fordítani ezekre is, mint a zenére. A rockzenekaroknak, de talán minden produkciónak ez mindig is fontos része volt és lesz is. Számtalanszor jártam úgy, hogy a zenéje miatt szívesen vettem volna egy bandától valamit, de egyszerűen nem tetszett, amit láttam. Frissen induló zenekarként nem titok, hogy kis költségvetéssel dolgozunk, de az igényességet és a jó ötleteket nem kell megfizetni. Nagyon nagy köszönettel tartozunk Gábor fiának, ifjabb Gábornak, aki grafikus és branddesignerként végez egyetemet Koppenhágában. Neki köszönhetjük az albumborítónkon szereplő csinos ördöglányt, de ennél nagyobb volumenű terveket is szövögetünk. A promóciót én csinálom, nincs hozzá semmilyen külső segítségünk. A logó, booklet, merch dizájnt szintén én készítettem, de ezek mind átmennek egy közös zenekari szűrőn, és addig igazítjuk, amíg mindenki a sajátjának nem érzi.

 - Az is szimpatikus, hogy különböző (épp aktuális) nemzetközi zenei megemlékezéseket, ajánlókat is posztoltok az oldalatokon. Úgy tűnik, szívesen jártok külföldi előadók koncertjeire.

 Zoli: - Van egy rövid bemutatkozó szövegünk, amiben a klasszikusokat emlegetjük. Egyértelmű, hogy nélkülük mi sem csinálnánk most ezt. Ráadásul azok nagy többsége, akik minket követnek itt-ott, szintén érdeklődnek ezen dolgok iránt. Ezért osztunk meg ilyesmiket, és próbáljuk ezzel is személyesebbé tenni a zenekar oldalait. Én kifejezetten szeretek koncertre járni, ha tehetem, itthon is csak koncertfelvételeket hallgatok, és mostanában hihetetlen előadók járnak felénk. Az elmúlt két évben gyakorlatilag minden kedvenc gitárosomat láttam idehaza élőben.

 

 - Elköszönésként, picit tekintsünk előre. A híradások még két idei klubkoncertről szólnak. Az szerintem egyértelmű, hogy a lemezen szereplő dalok megismertetésére, népszerűsítésére fókuszáltok a továbbiakban is, de e mellett milyen terveitek vannak 2019-re?

 Zoli: - Igen, folytatjuk tovább a lemez megismertetését. Jó lenne jövőre fesztiválokra is eljutni, ahol szélesebb közönségnek tudnánk megmutatni a Gépmadár féle heavy rockot, és szeretnénk a rádiók irányába nyitni. A Nyomd a gázt! idejében sikerült felvennünk a kapcsolatot a berlini magyar rock rádióval, és ha minden jól alakul, akkor ez év végéig a hazai Rock FM-mel is megvalósulnak a terveink. Talán meglepő, de az album megjelenését követően szinte azonnal el is kezdtünk dolgozni az újabb anyagon. Több olyan dalunk is van, ami most nem kerülhetett a korongra, de melléjük már új ötletek és konkrét számok is körvonalazódnak. Több helyről megkaptuk, hogy jó a lemez, de a játékideje rövidke. Így ez akkor fair, ha nem is várjuk el, hogy ezt valaki évekig hallgassa, hanem a kellő időben kijövünk a folytatással.