Csillebérc-gate: a Jobbik szerint bebizonyosodott, hogy a Fidesz és az MSZP közösen csapolja meg a közpénzeket

Szilágyi úgy véli, a kormánypárt trükkökkel biztosítja a túlélést a baloldali politikai formációnak.

Szilágyi György jobbikos politikus szerint a Csillebérc-ügylettel ügylettel ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz és az MSZP az elmúlt 30 év gyakorlatát folytatva továbbra is közösen csapolja meg a közpénzeket. Az ellenzéki képviselő szerint a tegnap nyilvánosságra került adatok fényében

már érthető, hogy miért titkosította a Fidesz a csillebérci ingatlanspekuláció anyagait.

Mint arról tegnap lapunk is beszámolt, a csillebérci volt úttörőtábort az állami vagyonkezelő peren kívüli egyezség keretében összesen csaknem 1,9 milliárd forintért vásárolta vissza az MSZP-közeli Úttörőszövetségtől. Az összegből csaknem 400 millió forint egy vadászház értéke, melynek tulajdonosa Rácz unokatestvérének kft.-je. Az ügylet annak ellenére jött létre, hogy az ingatlan tulajdonjogáért folyó perben a Magyar Állam állt nyerésre, több jogerős ítélet is kimondta, hogy a Rácz Péter volt MSZP-s képviselő vezette Úttörőszövetség jogellenesen birtokolja az ingatlant.

Csillebérccel fizette ki a Fidesz az MSZP-t?

1,9 milliárd forintot csoportosított át az Orbán-kormány sportcélú ingatlanvásárlásokra, de titkosították a részleteket - írja a HVG. A lap az azóta elkészült pénzügyi beszámolók alapján úgy véli, a csillebérci volt úttörőtábor visszaszerzéséről lehet szó, mely 1,4 milliárd forint volt, és ehhez kapcsolódott még 350 millió forint, melyet a Bau-bérc Kft.-nek (március óta Maxim Ring Kft.)

Szilágyi György közleményében leszögezi: „a Fidesz »lélegeztető gépen« tartja az MSZP-t, különböző trükkökkel biztosítja számára a túlélést. Ezáltal az MSZP függőségi viszonyban van a Fidesztől és így Orbán Viktor kénye-kedve szerint irányíthatja a szocialistákat. Ez a 30 éves háttérben mutyizás is a NER szerves része.”

Az ellenzéki politikus emlékeztet: a Heti Válasz által feltárt többi Fidesz–MSZP-ügylethez hasonlóan a két párt

itt is segíti egymást a minél nagyobb haszon elérésének érdekében, és több más közös bizniszükhöz hasonlóan itt is közösen károsítják meg a magyar embereket és Magyarországot.

Pont az ilyen ügyek miatt válik világossá, hogy a NER rendszer lebontását egyedül a Jobbik gondolja komolyan és egyedül a Jobbikban van meg az akarat az Orbán kormány leváltására – zárul Szilágyi közleménye.