Ez lett a világ legjobb középülete - Ön szerint is?

Ízlésficam.

A leginkább egy középen kilapított marhaitatóra hajazó konstrukcióért járó díjat a világ egyik legrangosabbnak tartott ingatlanszakmai nemzetközi versenyén, az International Property Awards hétfő éjszakába nyúló londoni gáláján vehette át Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Gyorgyevics a díj átvétele után az MTI  szerint hangsúlyozta: az elismerés Magyarország számára történelmi léptékű győzelmet jelent, különös tekintettel arra, hogy egy állami beruházást választott a világ legjobbjának a nyolcvan nemzetközi szakemberből álló zsűri.

Ha úgy vesszük, végül is igaza van, hiszen elég ritka, hogy egy félig a földbe süppedt, a '60-as évek művház-építészeti esztétikáját idéző, leginkább pénzlenyúlási szándékkal életrehívott valami díjat nyerjen. Legyünk büszkék...

A városliget az új vizes vb (sokadik fejezet)

740 millió helyett több mint 1 milliárd forintba fog kerülni a Magyar Zene Háza tervezése. A tokiói Sou Fujimoto Architects Inc. az uniós közbeszerzési értesítő ma megjelent számából kiderül,az energetikai rendszer áttervezésében történt alapadat változtatás miatt a gépészet áttervezéséhez (...) hosszabb tervezési idő szükséges.