Polt Péter álomvilága: ahol az ügyészség politikamentesen végzi a munkáját

Sőt, még az OLAF-ra se kell várnia, ha nyomozni kell.

"Az ügyészség politikamentesen, objektíven, a jogszabályoknak megfelelően végzi munkáját"

- jelentette ki képviselői kérdésre Polt Péter legfőbb ügyész kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt, írja az MTI.

A Legfőbb Ügyészség elmúlt évről szóló beszámolója kapcsán elmondta:

a szervezet tavaly is törvényesen és eredményesen dolgozott.

Polt azt mondta, tavaly tovább mélyült az a rendkívül szoros együttműködés, ami korábban is jellemezte a magyar ügyészség és az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) kapcsolatát.

Az OLAF hat ajánlást tett, kérve a nyomozás megindítását, amit két esetben elrendeltek. Háromban a már folyamatban lévő nyomozás iratanyagához csatolták az OLAF ajánlását, a hatodik ügyben pedig - amelyben korábban már volt nyomozás, de megszüntették - újra elrendelték a nyomozást.

A legfőbb ügyész kiemelte: nem szokták "megvárni" az OLAF jelzését, ha megvannak a szükséges adatok, akkor az ügyészség elrendeli a nyomozást. A legfőbb ügyész hozzátette: tavaly személyesen is találkozott a szervezet főigazgatójával, Giovanni Kesslerrel, aki rendkívül elégedett volt a magyar ügyészség és az OLAF együttműködésével.

Hozzátette: bár a bűncselekmények száma összességében csökkent,

a korrupciós bűncselekmények esetében kismértékű növekedés volt megfigyelhető tavaly, a 2016-os 984-ről 1123-ra nőtt a számuk.

Képviselői kérdésre Polt azt is elmondta:

az Orbán Viktor miniszterelnök veje kapcsán kipattant Elios-ügyben nem az OLAF hatására indult a nyomozás, már korábban is vizsgálódtak, és annak megszüntetése után, a szervezet jelzésére újraindították a nyomozást.

Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról kérdezte a legfőbb ügyészt, aki azzal érvelt, hogy az nem az ügyészség, hanem a kormány hatásköre.

Polt Péter felesége közel 5 milliós fizetése mellé még egy 400 ezer forinttal járó posztot is kapott

Polt neje személyügyekért felelős ügyvezető igazgatóként havi 4,95 millió forintos bruttó bére van, amit béren kívüli juttatások is kiegészítenek. A 24.hu arra is emlékezetet, a HVG vette észre, hogy nemrég annak a DiPa Diósgyőri Papírgyár Zrt.-nek lett a felügyelőbizottsági tagja, amelyik a bankjegyekhez szükséges papírt gyártja, továbbá amelyik az MNB tulajdonában álló Pénzjegynyomda Zrt.