Újabb fideszes hazugság bukott meg a bíróságon

És még csak kedd van.

"Hétfőn, a már bűncselekmény miatt is feljelentett propagandistát foglalkoztató Origón lett volna a sor, hogy bármit bizonyítson a rágalmaiból, de ahogyan az lenni szokott, a fideszes hazugsággyár most sem tudott igazolni semmit sem a kitalációi közül. Ezért a Fővárosi Törvényszék helyreigazítás megjelentetésére és a perköltség megfizetésére kötelezte őket elsőfokú ítéletében."

- áll a Jobbik közleményében.

És még csak a hét eleje van.

"Orbán Viktor sportos utazásairól kérdezett, a választ pedig a kormánysajtótól kapta meg"

Emlékezetes, Szilágyi György kérdésére ismerte el a parlamentben Orbán Viktor, hogy az utóbbi harminc évben, ha tehette, kiment a fontos sporteseményekre, és nem érezte aggályosnak, hogyha ezekre egy magántulajdonban lévő luxusgéppel utazott ki. Mivel a kormánypárti sajtó (és/vagy a propagandaminisztérium) a tényt nem tudta cáfolni, jobb híján kitalált egy valótlanságot Szilágyi Györgyről.

Szilágyi György már októberben is cáfolta az állítást. Akkor azt írta:

A Jobbik sportért felelős politikusaként, meghívás alapján tagja voltam az Olimpiai Védnökök Testületének. Ez megtiszteltetés volt számomra, hiszen volt olimpiai bajnokokkal, neves sportvezetőkkel, sportdiplomatákkal és közéleti szereplőkkel dolgozhattam együtt a testületben" – hangsúlyozta Szilágyi, aki elmondta azt is, hogy a testület legfontosabb feladata, Magyarország 2024-es olimpiai pályázatához kapcsolódóan a különböző olimpiai rendezéshez kapcsolódó tervek, elképzelések véleményezése, az olimpiai pályázat népszerűsítése és a sportdiplomáciai feladatok ellátása volt, ezzel is erősítve „Magyarország esélyeit az olimpiai pályázatnál".