Több mint 65 ezer diákot veszélyeztet a lemorzsolódás

Ahogyan sejthető volt: leginkább Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érintett. 

Eszerint a vizsgált évfolyamokon – ötödik és tizenkettedik osztály között – összesen 746 258 gyerek tanul Magyarországon, közülük összesen 66 121 diákot, azaz az érintett diákok csaknem 9 százalékát veszélyezteti a lemorzsolódás. Ráadásul csak az általános iskolákban 41 682 gyermek érintett (az Oktatási Hivatal tavasszal még némileg több diákkal számolt).

Ahogyan eddig is, úgy most sem egyenletes eloszlású a probléma megjelenése a különböző magyar megyékben, illetve régiókban. Így amíg például Vas megyében „csak” 1341 diákot veszélyeztet a lemorzsolódás, addig Borsodban 7397, Szabolcs megyében pedig 6902 főt.

Ha a diákok összlétszámát és a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók számának arányát vetjük össze, akkor látható, hogy amíg például Csongrádban a diákok kevesebb mint hat százaléka van veszélyben, addig Nógrádban több mint 16 százalékuk.

Érdekes kép rajzolódik ki akkor is, ha a különböző iskolatípusok szerint vizsgáljuk a lemorzsolódással fenyegetett diákok számát. Ha csak az általános iskolákat nézzük, kiderül, hogy az Észak-Magyarországi régióban csaknem minden ötödik gyereket lemorzsolódás fenyeget - írja a portál.

A lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló fogalma a köznevelési törvény 2015. januári módosításával jelent meg, és a meghatározás szerint azok a diákokat takarja, akiknek az adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes teljesítmény alatti vagy a megelőző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 jeggyel romlott az átlaga.

(24.hu)