2018. 12. 06. 21:33

Drámát írnak Merkel kancellári karrierjéről

I. Angela – A német rózsák háborúja címmel ír komédiát Katja Hensel, a művet februárban viszi színpadra Stefan Otteni. Angela Merkel utódját a Kereszténydemokrata Unió élére pénteken választják meg.

Az Angela I. – Ein deutscher Rosenkrieg (I. Angela – A német rózsák háborúja) című darab ősbemutatóját február végén tartják a tervek szerint.

Katja Hensel, a szerző hamarosan befejezi a mű írását – közölte a brémai Shakespeare Társulat szóvivője, melyről a magyar állami hírügynökség számol te.

A darab egy kancellárról szól, aki, úgy tűnik, mintha örök idők óta királyhoz hasonlóan és alternatíva nélkül uralkodna a birodalomban – foglalja össze a darab történetét a színház honlapja.

A következő hetekben érkezik Brémába Hensel és Stefan Otteni rendező az első olvasópróbákra, a színpadi próbák januárban kezdődnek.

Angela Merkelt 2000. április 10-én választották meg először a CDU elnökének. Azóta nyolcszor erősítették meg a pozícióban, ellenjelölt nem volt. Az idén október 29-én bejelentette, hogy nem pályázza meg ismét a tisztséget, és legkésőbb a törvényhozási ciklus végén, 2021 őszén visszavonul a politikai életből. Azt is elmondta, hogy nem vesz részt nyilvános állásfoglalással az elnökválasztási folyamatban, és hajlandó kancellárként együttműködni a CDU következő vezetőjével.

Angela Merkel pénteken fejezi be pártvezetői munkásságát, a 31. pártkongresszust megnyitó elnöki beszámolóval.

Angela Merkel október végi bejelentése óta a CDU-ban páratlan elnökválasztási kampány bontakozott ki, amelynek során világossá vált, hogy a verseny a távozó elnök bizalmasai között számon tartott Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár és egy korábbi párton belüli vetélytárs, a politikába csaknem tíz év után visszatérő volt parlamenti (Bundestag-) frakcióvezető, Freidrich Merz között dől el.

A választás előtti utolsó felmérés is ezt mutatja; az ARD országos köztelevízió csütörtökön közölt adatai szerint Annegret Kramp-Karrenbauert a CDU-szavazók 47 százaléka támogatja, Friedrich Merzet pedig 37 százalék. A harmadik esélyesnek számító jelölt, Jens Spahn egészségügyi miniszter jóval lemaradva, 12 százalékon áll.

Az adatok érvényessége korlátozott, mert a párt új elnökét nem a CDU-szavazók választják meg, hanem a hamburgi kongresszusra delegált 1001 küldött, akik szabad mandátummal rendelkeznek. A szavazóbázis hangulatát mutató adatok azonban fontosak lehetnek a küldötteknek, akiknek többsége hivatásos politikus, és pályafutásukban lehet szerepe annak, hogy mennyire népszerű pártjuk vezetője.

Az elnökválasztást Angela Merkel beszámolója és a jelöltek bemutatkozása után, várhatóan péntek délután tartják meg. A tisztség elnyeréséhez az érvényes szavazatok abszolút többsége szükséges. Amennyiben első próbálkozásra egy jelölt sem szerez legalább 50 százalék plusz egy szavazatot, második fordulót tartanak az első két helyezett részvételével. Német szakértők várakozásai szerint szükség lesz második fordulóra, amelybe Annegret Kramp-Karrenbauer és Friedrich Merz jut majd be.

A CDU történetében 1971 óta először fordul elő, hogy egynél több esélyes jelölt indul az elnöki tisztségért. A belső választási kampány felvillanyozta a tagságot, a három jelölt regionális konferenciák sorozatából álló közös országjárását nagy érdeklődés követte, a rendezvényeken mintegy húszezren vettek részt, az élő online közvetítéseket százezres nagyságrendű közönség követte.

A jelöltek elképzelései között nincsenek lényeges különbségek, valamennyien hangsúlyozták, hogy meg kell erősíteni a párt keresztény és konzervatív arculatát, és igyekezni kell visszaszerezni a CDU-tól és bajor testvérpártjától, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló, Alternatíva Németországhoz (AfD) nevű ellenzéki párthoz átállt szavazókat. Angela Merkelt egyik jelölt sem bírálta közvetlenül, de mindannyian irányváltást sürgettek több területen, például a párt működésében, az adó- és lakáspolitikában, a menekültügyi és migrációs politikában.

A közvélemény-kutatási adatok szerint a kampány megállította a CDU/CSU pártszövetség népszerűségének csökkenését. A tisztújító kongresszus előtti utolsó mérés, az ARD DeutschlandTrend nevű kutatása alapján akár trendforduló is következhet: az Infratest Dimap intézet felmérése szerint a CDU/CSU országos választói támogatottsága 30 százalékos, ami 4 százalékpontos erősödés a november közepén regisztrált 26 százalékhoz képest.