Félmilliárd forintért bérel a rendőrség egy raktárat Orbán barátjának cégétől

És idén indul csak be igazán a biznisz. Eddig évi 90 milliót költöttek a bérlésre, 2018-tól már 300 milliót.

A telephelyen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lefoglalt autókat, roncsokat, egyéb bűnjeleket tárol. A területet a Sinvest Hofa 11. Kft. adja bérbe: a társaság egyik ügyvezetője az Orbán Viktor kormányfő repülős útját finanszírozó Garancsi István nagyvállalkozó.

Az ügy 2011-ben startolt: a főkapitányság ekkor közbeszerzési eljárás nélküli nyílt pályázatot hirdetett, bérbe vehető telephelyet keresve. A tendert a Sinvest Rippl-Rónai 1 Kft. nyerte el (a vállalkozás tavaly váltott a Sinvest Hofa névre) – a BRFK pedig 2012. október 25-én öt évre szóló bérleti szerződést kötött vele.

A Garancsi-féle cég így több mint 32 ezer négyzetmétert biztosított a bűnjelek tárolására, a BRFK pedig az ötéves időtartam alatt 454 millió forintot fizetett mindezért – évente tehát mintegy 90 milliót költött bérlésre - írja a lap.

Az együttműködés azonban tovább folytatódik: a BRFK 2017 októberében előbb egy 60 napos, 2018 januárjában viszont egy tíz évre szóló kontraktust írt alá a Sinvest Hofával. És megnyílt a pénzcsap: a harmadával nagyobb területért idén 303 millió forintot kaszálhat a Garancsi-féle vállalkozás.

(Népszava)