Véletlenek: az OTP-vezér gépe oda repül, ahol Orbánnak is jelenése van

Azt persze nem tudni, rajta ült-e a kormányfő. ;)

A Csányi Sándor-féle OTP egyik leányvállalatáé az a Falcon 900LX típusú luxusrepülőgép, mely rendszeresen oda repül, ahol Orbán Viktor is feltűnik – legyen az akár diplomáciai esemény, akár focimeccs – derítette ki az Átlátszó. Ezt a gépet 2017 decemberében vásárolta a cég, és az a furcsaság, hogy a HA-LKZ lajstromszámú repülő üzemeltetőjeként a trackeroldalakon Air Invest Kft.-nek kellett volna szerepelnie, de ott Magyarország kormánya szerepel.

A tényfeltáró portál kiderítette, a gép 2017. decemberi regisztrációját követően 12 alkalommal járt olyan helye, ahol Orbán Viktornak programja volt. Ebben éppúgy szerepel szófiai diplomáciai látogatás, mint például a Chelsea–Vidi- vagy válogatott meccs is. Ismert, Csányi Sándor nemcsak az OTP első embere, hanem a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is.

Az Átlátszó felveti, hogy ha ezek az utak hivatalosak, tehát a kormány bérli a gépet az Air Investtől, akkor több millió forint közpénzt költenek rájuk teljes titokban. Ha viszont Orbán ajándékba kapta ezeket a repülőutakat, akkor ismét felmerül a vagyonnyilatkozatban való szerepeltetésük kérdése.

A Dassault gyár 11 milliárd forint értékű luxusrepülőgépébe egy kisfilm segítségével Ön is betekinthet:

A lap megjegyzi, az Air Invest ezelőtt egy korábbi típusú gépet használt (Falcon 900 EX), melyet korábban többször bérbe vett Gyurcsány Ferenc és 2010-et követően Orbán Viktor is.

Luxusjacht és luxusrepülőgép - így mulatnak a NER-lovagok

Az Átlátszó kutatásából kiderül, hogy Orbán Viktor egy osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai szereplése után. Ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát és a ZTE tulajdonosát hozta a fővárosba. A képbe került lusuxjachtról kiderült, hogy azt Szíjj László, valamint egy kormánymegbízott, és Homolya Róbert MÁV-elnök is használta.