Nem csajkönyv, de nem is tiszta politika

Elolvastuk Vona Kriszta könyvét.

Noha a szállóige első felét ma már sokan megkérdőjeleznék, főleg a Tények által dezinformált honfitársaink, azért abban mind egyetértünk, hogy az elmúlt másfél évtizedben Vona Gábor a magyar politika egyik legmeghatározóbb alakjává lépett elő. Ráadásul olyan alakjává, akinek személyét először a balosok és liberálisok kezdték ki, majd a Jobbik radikális szavazóit elirigylő Fidesz indított ellene addig nem látott karaktergyilkos hadjáratot.

Egyre többször veszem észre filmnézés közben, hogy a körülöttem ülők kiakadnak, hogy a szereplő miért nem csinálta ezt vagy azt. Miért nem lőtt ő előbb? Miért hisztizik? Miért? Miért? Miért? Sorolhatnánk a kérdéseket a végtelenségig. És hogy jön ez most ide? Úgy, hogy a telekommunikáció korában a politikusok is médiatermékké váltak a szemünkben és elkezdtünk úgy tekinteni rájuk, akár a filmbeli karakterekre. Sokszor bele sem gondolunk abba, hogy ők is emberek, akik éreznek, mérlegelnek, kételkednek és a kamerák mögött élnek egy életet, aminek mi csak egy szeletét látjuk.

Vona Kriszta most arra vállalkozott, hogy feltálalja nekünk a torta másik felét Vona Gáborról és a Jobbikról, megmutasson egy másik szemszöget, egy olyat, amelyet elég kevesen láthattak eddig. Sokan botránykönyvet vártak, hogy majd olyan információkhoz juthatnak Magyarország jelenlegi legnagyobb ellenzéki pártjáról és annak egykori vezetőjéről, ami tovább sebzi annak az elmúlt időben meggyengült immunrendszerét. De a könyv egyszer sem esett a bulvár bűvkörébe, sikerült végig elegánsnak maradnia, még akkor is, mikor elég határozott véleményt fogalmazott meg aktuálpolitikai kérdésekben.

A könyv bemutatóján a szerző ki is emelte, hogy a mű középpontjában a közélet áll és „ez nem egy csajkönyv”. Utóbbi kijelentésnek igazat is adok, de nem abban a tekintetben, mint amire Vona Kriszta utalt. Ugyan a könyv tele van társadalomkritikával és a Jobbik meghatározó eseményeiről szóló anekdotákkal, mégis leginkább magáról a szerzőről szól, aki értelmiségi nőként, anyaként követte végig a párt felemelkedését, miközben a háta közepére sem kívánta a politikát. Bár nem csajkönyv, mert kicsi esélyt látok rá, hogy egy tini majd éppen ezt fogja bújni a metrón, de nem is a politika az, ami elviszi a showt, hanem a nő, aki feláldoz, megbocsát, nevel, tűr és örök pozitív marad egy olyan világban, aminek egyetlen célja, hogy a mocsárba rántson.

Ez a pozitív hozzáállás és közvetlen stílus jellemzi a könyvet, amiben a társadalomkritika mellett bőven jut szerep az önkritikának is, sokszor tragikomikus elemekkel vegyítve.

Átélhetjük a fiatal pár pesti bénázását, az irigylésre méltó lánykérést, a politika által átitatott katasztrofális esküvőt, majd a párkapcsolati válságot és kibékülést, miközben megtudhatjuk, hogy a kormány által hiszterizált vidéki lakosok miért tekerik ki galambok nyakát egy szír fogorvos miatt, hogy az egykori gárda tagok miért tapsolnak most annak, aki a „Lex Gárdaként” elhíresült törvényt hozta ellenük, vagy éppen, hogy mire elég a tudás a sok jó kapcsolattal és kevés gátlással szemben.

Mindezt könnyed és egyedi stílusban tárja elénk Vona-Szabó Krisztina, aki ezzel a könyvvel egyszerre búcsúzik a politikától és mutatja meg írónői vénáját.

(Fotó: Harmati András/Alfahír)