Veszprémben és Pécsett is útlezárásokkal tiltakoznak a szakszervezetek a rabszolgatörvény ellen

Francia minta.

Francia mintára útlezárásokkal is tiltakoznak a rabszolgatörvényként emlegetett törvénymódosítás ellen a szakszervezetek – közölte az RTL Híradó.

Pénteken Veszprémben, hétfőn pedig Pécsett lassítják majd a forgalmat, ezzel is kifejezve aggodalmukat, hogy a munkatörvénykönyv módosításának elfogadása esetén a munkáltató olyan erőfölényhez juthat, amivel több túlórát kényszeríthet rá a munkavállalókra.

Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter túlzónak véli a szakszervezetek reakcióját. Szerinte a munkaerőhiány miatt egy dolgozó most bármikor munkahelyet válthat, ha úgy érzi, hogy nem felelnek meg neki a feltételek, így nem kényszeríthető túlórára.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke ezt elég „sánta érvelésnek” minősítette. Mint az RTL Híradójának elmondta, mindig a munkáltató van gazdasági előnyben, ugyanis sokan lehetnek olyan élethelyzetben, ami miatt nem kockáztathatják a munkahelyük elveszítését.

A szövetség szombatra összehívott tüntetésén 10 óra után indulnak a Jászai Mari térről a Kossuth térre.