Őrizetbe vették az újpesti szurkolókat bántalmazó "szekust"

Kiderül, hogy miért ütött?

Hiába győzte le szombat este az Újpest 2-0 arányban a bajnoki címvédő Mol Vidit, a Szusza Ferenc stadionban nem volt felhőtlen az öröm, a lelátón végig feszült volt a hangulat, ami végül abban csúcsosodott ki, hogy a második félidő elején a biztonsági szolgálat emberei - kiegészülve egy nagy darab civil ruhás férfival - tettlegességig fajuló összetűzésbe kerültek a szurkolókkal.

Újpesten továbbra is elégedetlenek a szurkolók a belga tulajdonos, Roderick Duchâtelet klubpolitikájával, de a hétközi kaposvári kupafiaskó után a csapat szerb vezetőedzőjét, Nebojsa Vignjevicet is távozásra szólították fel. Az pedig a sors furcsa fintora, hogy pont a Mol Vidi elleni tegnapi meccsen kellett letöltenie azt a szektorbezárásos büntetést, amit a novemberi fehérvári meccs után kaptak a lilák (emlékezetes, a Mol Vidi stadionavatóján azonosító nélküli fekete kabátos biztonsági emberek verték az újpesti szurkolókat).

Az előjelek tehát baljósak voltak. Aztán a második félidő elején a kapu mögötti szektorokban görögtüzeket gyújtottak, a fáklyákat pálya felé dobták, majd a szurkolók megpróbálták elhagyni a stadiont, azonban a biztonsági szolgálat emberei igyekeztek ezt megakadályozni. A biztonságiakkal mozgó fehér kabátos férfi ekkor ütött le legalább két szurkolót (információink szerint az egyikük csúnyán megsérült, a mentőknek kellett ellátnia a helyszínen) -

miközben az Orosz Péter vezette sárga mellényesek egyáltalán nem léptek közbe.

A meccs végére a kapu mögötti szektorokat teljesen kiürítették, a szurkolók egy része pedig átjött oldalra - az indulatok is csillapodtak a meccs végét jelző hármas sípszó elhangzásáig.

A B- és a D-lelátó közös kijáratánál egy rendőrsorfal várta a távozókat, azonban a rendőrök nem a szurkolókkal foglalkoztak, hanem a rendezőket kérdezték ki egyesével. Aki jár meccsre, az tudja, hogy ez nem szokás.

Viszont az Újpest-szurkolóknál ezzel betelt a pohár, a mérkőzés után többen is feljelentették a szurkolói körökben egyébként ismert és beazonosított "Golyót", aki az általános vélekedés szerint a klubhoz, illetve a biztonsági szolgálathoz köthető, és korábban is provokálta a szurkolókat (korábban EBBEN A CIKKÜNKBEN foglalkoztunk a profi boxolóként is foglalkoztatott férfi lelátói balhéjáról).

Tegnap este a Jobbik helyi szervezete is feljelentéssel élt a rendőrkapitányságon B. Zsolt és ismeretlen társai ellen. Többek között arról írtak, hogy

"a lelátón történtek kimerítették a garázdaság vétségét, miután a fent nevezett személy kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítva másokban megbotránkozást és riadalmat keltve több embert bántalmazott. Tettét – ismeretlen kollégáival közösen – csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvényen követte el".

Mivel a Szusza Ferenc stadion is be van kamerázva, elvileg a hatóságoknak - és persze a klubnak is - nem lesz nehéz dolga beazonosítani a verekedőket. Ugyanakkor remélhetőleg arra is választ adnak a rendőrök, hogy a fehér kabátos kinek az utasítására verte az újpesti szurkolókat, illetve miért nem léptek közbe a biztonsági szolgálat emberei.

 
A videó akkor készült, amikor a kapu mögötti szektorokat elkezdték kiüríteni. Látható, amint az egyik biztonsági őr a nyakánál ragadja meg az egyik szurkolót, és dobja ki a satdionból. Az is látható, hogy a szurkolókat megütő fehér kabátos férfi a biztonsági szolgálat embereivel közösen "intézkedik".

Ez irányú kérdéseinket eljuttattuk egyébként a rendőrségnek és a klubnak is, az utóbbitól válasz cikkünk megjelenéséig még nem érkezett, de a rendőrség megerősítette azt az információnkat, hogy a verekedőt a rendőrök 72 órára őrizetbe vették:

"a helyszínen a rendőrök egy férfit elfogtak, vele szemben a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság bűntett miatt indított büntetőeljárást. A rendőrök a férfit előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására"

- válaszolták az Alfahír érdeklődésére, hozzátéve, további 1 főt állítottak elő rendzavarás szabálysértés miatt, vele szemben a rendőrség szabálysértési eljárást kezdeményezett.

Arról is tájékoztattak, hogy az esettel kapcsolatban a kamerafelvételek és adatok elemzése folyamatban van, a rendőrség a büntetőeljárás keretein belül vizsgálja az esetlegesen felmerülő további bűncselekményeket, jogsértéseket.  A biztonsági szolgálat embereinek meghallgatását pedig azzal  magyarázták, hogy a tényállás teljes körű tisztázása érdekében minden adatot ellenőriznek.

A feljelentések miatt az ügynek biztosan lesz folytatása. 

(Címlap- és borítókép: rendőrök várták a biztonsági szolgálat embereit a mérkőzés után a Szusza Ferenc stadionnál)