Részállásban visszamenne Zacher a Honvédkórházba

Szerinte orvoshiány miatt senki nem halt meg a kórházban.

Zacher még augusztus végén mondott fel pénz és eszközhiányra hivatkozva. A Honvédelmi Minisztérium szerint a szerződése amúgy is lejárt volna év végén, amit nem kívántak meghosszabbítani. Zachert azonnali hatállyal felmentették, most az RTL Klub műsorában azt mondta: részállásra adott be pályázatot, egy hónapban négy 12 órás éjszakai műszakot vinne, hétfőnként. Három hete adta be a pályázatot, de még nem érkezett rá válasz. Az RTL Klub műsorában többször elmondta, szeretett a Honvédkórházban dolgozni.

Megismételte, amit már korábban is mondott, azért állt fel, mert a minimumfeltételek 60 százalékát nem teljesítik a kórházban, és így nem tudnak felelősséggel beteget ellátni. Hozzátette: a kollégái szemébe sem tudott nézni.

Arra a kérdésre, hogy vezetése alatt meghalt-e valaki azért, mert nem volt orvos vagy műszer, Zacher azt mondta, amiatt nem. Állítása szerint több mint 64 ezer betegből 330 ember halt meg 2017-ben a sürgősségin.

„Nem gondolnám, hogy megelőzhető okból meghalt volna valaki”

- tette hozzá. (hvg.hu)

Zacher Gábor felmondott a Honvédkórházban

Zacher a hvg.hu-nak azzal indokolta a döntését, hogy az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészéségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető. Azt is elmondta: az elmúlt időszakban 9 orvos adta be felmondását, amit csütörtökön még tagadott a Honvédelmi Minisztérium.