Gyöngyösi Márton: alkotmányellenes és házszabálysértő volt a rabszolgatörvény megszavazása

Szerint példa nélküli a magyar politikában, ahogy a parlamentben ment a szavazás.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője és elnökhelyettese botrányosnak nevezte a parlamentben történteket, utalva arra, ahogy a kormánytöbbség kezelte a szavazást. Emlékeztetett rá, hogy Latorcai János a parlamenti padsorokból (a pulpitust ellenzéki képviselők foglalták el) vezette le az ülést és a szavazógépek a képviselői kártyák nélkül is működtek.

A jobbikos politikus szerint olyan szavazásra került sor, ami „példa nélküli a magyar politika történetében”, és ez azt mutatja, hogy a Fidesz semmilyen törvényt nem tisztel, még azokat sem amelyeket saját maga hoz”.

Gyöngyösi alkotmány- és házszabály-ellenesnek nevezte a szerdai voksolást. A Jobbik frakcióvezetője hangsúlyozta: végre a magyar dolgozók oldalára kellene állni, de ezzel szemben a kormány stratégiai szerződéseket köt a munkavállalók kárára. Eközben pedig példa nélküli munkaerőhiány van az országban, fiatalok 100 ezrei vándorolnak el külföldre. Kijelentette, folytatják a tiltakozást a diktatórikus intézkedésekkel szemben.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és frakcióvezetője elmondta: a szerdai szavazás teljesen törvénytelen volt. Szerinte egészen elképesztő, hogy milyen háttéralku lehet a nyugati tőkével és a multikkal annak érdekében, hogy ez a törvény átmenjen, „vagy csak arról van szó, hogy a munkás emberek a kormány ellenségei”. Hozzátette: „Nem adjuk fel, folytatjuk a küzdelmet, de ebben szükség lesz a magyar munkás emberekre és a szakszervezetekre is.”

Szabó Tímea (Párbeszéd) is arra hívta fel a figyelmet, elképesztő visszaélésekre ad lehetőséget az, hogy a képviselők kártya nélkül is szavazhattak, hiszen így nem tudható, ki is nyomott gombot. Arra is figyelmeztetett, hogy a szavazások között nem történt meg a ház határozatképességének ellenőrzése sem.

A törvénnyel kapcsolatban arról beszélt, hogy a kormány ezzel elárulta a családokat. Majd ígéretet tett arra, hogy minden jogi eszközt igénybe vesznek a jogszabály visszavonása érdekében.

A DK-s Vadai Ágnes szerint bebizonyosodott, hogy a fideszes képviselők bábok. Elmondta, hogy beszélt Áder Jánossal, és azt mondta neki, ha felszólal az államfő, az ellenzék csöndbe marad. „Áder János megfutamodott” - tette hozzá.

Szerinte annak is lesz következménye, hogy a TEK emberei, nem tudni milyen eszközökkel, de bejöttek az ülésterembe.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke úgy látja, hogy ma nem törvényalkotás zajlott. A rabszolgatörvény a nemzet elárulása, és a gyalázatos gazdaságpolitika eredménye.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ellenállás csak most kezdődik. De most már a szakszervezetnek kell példát mutatnia - fűzte hozzá.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)