"Érezzék jéghideg lehelletünket a tarkójukon!" - országos mozgósításba kezd a Jobbik, ezrek jöhetnek vidékről tüntetni

"Verjünk be együtt minél több szöget a hazaáruló rendszer koporsójába!"

A Jobbiknak nincs pénze buszokra, mint a Fidesznek, hogy szervezetten hozza a fővárosi a tüntetésre a tagjait és szimpatizánsait, de a jobbikosokban maguktól is ég a vágy, hogy részt vegyenek a tiltakozásokon – mondta a hvg.hu-nak pénteken Sneider Tamás, a Jobbik elnöke.

A politikus csütörtök éjjel a Kossuth téren azt mondta a portál tudósítójának: még ott a helyszínen válságstábot tartanak és mozgósítják a vidéki szervezeteiket. Egy későbbi élő bejelentkezésében azt is mondta, hogy ha a kormány nem tanul a tiltakozásokból,

jobbikosok fognak vidékről a fővárosba jönni, hogy „megvédjék a budapestieket”.

A mozgósítás érdekében körlevelet küldtek ki a párt tagságának és szimpatizánsainak, amelyben arra buzdítják őket, hogy szervezzék meg közösen utazásukat a fővárosba, és vegyenek részt a pénteki és szombati tüntetéseken. 

"Szerdán mindenki számára világossá válhatott, hogy az Orbán-kormány kapitulált a nyugati nagytőkének. Egy házszabályellenesen elfogadott törvényjavaslat után gyakorlatilag prédaként odadobta hazánk munkavállalóit a multiknak."

írják a levélben, hozzátéve, hogy ez az ügy érezhetően „átütötte a társadalom ingerküszöbét".

„Mozgalmunk történetében rengeteg próbát kiálltunk már, a most még regnáló tolvajbanda pedig minden eszközzel el akar taposni bennünket. De kihevertük az április 8-i vereséget, túléltük az ÁSZ-bírságot, tovább léptünk korábbi harcostársaink kiválásán és a jobbikos szívünk rendíthetetlenül dobog továbbra is! Erre a szívünkre lesz szükség ismételten ott, ahol megszületett politikai mozgalmunk: a magyar utcákon! Legyünk hát minél többen, érezzék csak jéghideg lehelletünket a tarkójukon! Tüntessünk együtt és verjünk be minél több szöget a hazaáruló rendszer koporsójába!”

buzdít tiltakozásra a párt.

A hvg.hu-nak nyiltakozva ugyanakkor Sneider Tamás hangsúlyozta: egy dolgozókat érintő törvény elleni tiltakozásban a vezetést a szakszervezeteknek kellene átvenniük, normális esetben a pártoknak csak másodlagos szerep jutna a szervezésben. Ennek érdekében a pártelnök pénteken délután ül le tárgyalni az érdekvédőkkel.