Volner átszakította a pöcegödör alját: erőszakkal fenyegeti a rabszolgatörvény ellen tüntető "férgeket" és "majmokat"

Végképp lehullt az álarc. 

Volner János pénteki Facebook bejegyzésében férgeknek, majmoknak és patkányoknak nevezi a rabszolgatörvény ellen tiltakozókat. A politikus  néhány szélsőséges, és a tömegben is azonnal elutasításra találó kijelentéseire alapozva azt hazudja, hogy a tüntetők „ki akarják hozni a Szent Koronát” az Országházból. 

Volner végül megfenyegeti a tiltakozókat, hogy 

"kihívom a Kossuth térre a Betyársereg 300 jól képzett emberét és magunk teszünk rendet."

Volner Jánosnak egyébként nem volt ennyire fontos a Szent Korona, amikor az előtte tett esküt semmibe véve nem adta vissza mandátumát a Jobbiknak, holott korábban nemzeti ereklyénk előtt fogadta meg, hogy, ha a párt erre felszólítja, akkor megteszi. 

A mandátumtolvaj politikus és a Mi Hazánk Mozgalom nem először áll demonstratív módon a hatalom oldalára. Amikor a rabszolgatörvény vitájában az ellenzéket a házszabály lábbal tiprásával elnémították, egyedül a Mi Hazánk és a Fidesz képviselői maradtak az ülésteremben. 

A diktatorikus eszközökkel kormányzó rezsim ellen tiltakozókkal szembeni „spontán rendteremtés” eddig a balkáni politika jellegzetes eszköze volt. Ezzel élt az Orbánék által „menekültként” befogadott, hazájában korrupciós vádakkal elítélt Nikola Gruevszki macedón kormányfő, és a kilencvenes években Ion Iliescu román elnök is. 1990-91-ben a Zsil-völgyi bányászok a titkosszolgálatok által bátorítva, leitatva és lefizetve négyszer verték szét a posztkommunista hatalom ellen tüntetőket. 

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)