Fidesz: Komoly a veszélye annak, hogy a becsapott emberek spontán indulatai kezelhetetlenné válnak

MSZP: A rendőrség példamutató határozottsággal és egyértelműséggel állította helyre a rendet.

A Fidesz elnökségének felhívása

Budapest, 2006. szeptember 18., hétfő (OS) -

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy alkotmányos eszközökkel elérjük a kormány távozását. A Fidesz szolidaritást vállal a most is az utcán tiltakozó, a kormány távozását kérő elkeseredett emberekkel. Komoly a veszélye ugyanakkor annak, hogy a becsapott emberek spontán indulatai kezelhetetlenné válnak, ezért arra kérünk mindenkit, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel és tekintélyük latba vetésével igyekezzenek az indulatokat féken tartani, a spontán akciókat a törvényesség keretei között tartani, valamint a kormányoldal részéről várható provokációknak elejét venni.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Elnöksége

(forrás)

Orbán: az önkormányzati választás az alkotmányos megoldás

Budapest, 2006. szeptember 19., kedd (MTI) – Az október 1-i önkormányzati választást nevezte a Magyarországon kialakult helyzet alkotmányos megoldásának Orbán Viktor, a Fidesz elnöke keddi sajtónyilatkozatában, amelyben egy korlátozott mandátumú szakértői kormány létrehozását szorgalmazta, a Fidesz választási győzelme esetére.

A politikus szerint amennyiben október 1-én az emberek elutasítják a hazugságot és a Gyurcsány-csomagot, akkor a MSZP-nek menesztenie kell a miniszterelnököt, akinek magával kell vinnie csomagját is.

Ezek után Magyarországnak pártkormány helyett korlátozott mandátumú szakértői kormányra, megszorító csomag helyett pedig a válságot kezelő szakértői tervre van szüksége – tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, arra van szükség, hogy az emberek ne a kormánnyal, hanem az október 1-i választással foglalkozzanak.

A Fidesz elnöke ezért arra kért mindenkit, hogy békésen és határozottan álljon ki az október 1-i választásokért, azok tisztaságáért és méltóságáért.

„Nem kérünk sem a Gyurcsány-csomagból, sem a provokációkból, sem az erőszakból. Meggyőződésünk, hogy van más alkotmányos és demokratikus megoldás, úgy hívják, hogy október 1-i választás” – hangsúlyozta a pártelnök, aki a Fidesz elnöksége nevében tett sajtónyilatkozatot, azonban kérdésekre nem válaszolt.

A pártelnök kijelentette: együttéreznek azokkal, akik végső elkeseredettségükben alkotmányos jogukkal élve békésen tiltakoznak a hazugság, valamint személyük és családjuk életének ellehetetlenítése ellen. Együttéreznek a sérültekkel, legyenek akár rendőrök, akár tüntetők, ugyanakkor elítélik az erőszakot.

„A felháborodás a történtek miatt jogos, de nem az autók, nem a rendőrök, nem a tűzoltók, nem a televízió épülete tehet a Gyurcsány-csomagról” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: „nekünk a hazugság ellen kell küzdeni és nem egymás ellen, ezért minden jószándékú embernek összefogást ajánlunk. Ne hagyjuk, hogy provokáljanak minket, ne hagyjuk, hogy provokátorok tönkretegyék a nyugalmunkat, és elvegyék tőlünk a tiszta választás esélyét”.

A Fidesz elnöke szerint világossá vált az elmúlt napokban, hogy a „beteges hazudozó dilettáns csomagját” nem fogadja el Magyarország, hogy a történtek után semmi esély nincs arra, hogy a kormány elfogadtassa megszorító csomagját.

Orbán Viktor szerint ugyanakkor nem a hazugság tényének lelepleződése a legsúlyosabb dolog, hanem annak beismerése, hogy a kormány négy évig nem csinált semmit. Ez ugyanis véleménye szerint azt jelenti, hogy a kormány most saját rossz kormányzásának árát akarja megfizettetni az emberekkel, a megszorító csomag nem a jövő, hanem a múlt miatt szükséges.

Véleménye szerint október 1. több lesz, mint önkormányzati választás: népszavazás lesz, ahol dönteni lehet a hazugság és az őszinteség, a megszorítás és egy új alternatíva, a szélhámosság és a felelősség között.

„Hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, nincs akkora a pohár, ami ne tudna túlcsordulni” – tette érzékletessé véleményét a pártelnök.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a tájékoztatón azt jelentette be, hogy a Fidesz megtartja a szeptember 23-ára tervezett nagyrendezvényét.

Lendvai: Orbán továbbra is a kormány elleni harcot hirdeti

Budapest, 2006. szeptember 19., kedd (MTI) – Orbán Viktor továbbra is a kormányváltás programját, a kormány intézkedései elleni harcot hirdette meg – nyilatkozott az MTI-nek kedden Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője annak kapcsán, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök a délután folyamán sajtótájékoztatón értékelte az utóbbi napok történéseit.

„Orbán Viktor októbertől új kormányt kívánt, amit korlátozott hatáskörű szakmai kormánynak nevez. Ez a nem létező kategória magyarul azt jelenti, egy Fidesz-bábkormány élén akar bevonulni a parlamentbe” – fogalmazott a szocialista politikus.

Mindezt úgy folytatta, hogy az ellenzéki párt elnöke valójában tudja, kormányváltás nem érhető el demokratikus önkormányzati választáson.

Lendvai Ildikó hozzátette: ha Orbán Viktor kormányváltást akar, akkor más eszközöket is megengedhetőnek tart.

„Orbán Viktor azt mondja, ne hagyjuk provokálni magunkat. A tiszta beszéd az volna, hogy ne hallgassunk a Fidesz parlamenti képviselőjére, aki forradalmat hirdetett a kormány ellen. Ne hallgassunk Orbán Viktorra, aki a kormány elleni nekiindulásra buzdított” – húzta alá az MSZP frakcióvezetője.

Utalt arra is, hogy a Fidesz elnökének, aki „48 órás hallgatás után” szólalt meg, lett volna esélye, hogy visszaforduljon a radikalizmus útjáról. A szocialista politikus ezzel kapcsolatosan megjegyezte: az ellenzéki vezető azt tette, amit a köztársasági elnök elítélt: burkoltan igazolta a rendbontókat.

A legnagyobb ellenzéki párt szeptember 23-ra meghirdetett demonstrációjával kapcsolatosan az MSZP vezető politikusa kiemelte: Orbán Viktor most szavakban elítélte az erőszakot, de aki valóban elítéli azt, az nem teremt alkalmat rá. Hozzátette, a Fidesz elnöke változatlanul százezreket hív az utcára.

Aki most ezt teszi, kiírta magát a felelős politikusok közül – jegyezte meg Lendvai Ildikó.

SZDSZ: a harci kedvet fokozza Orbán nyilatkozata

Budapest, 2006. szeptember 19., kedd (MTI) – Orbán Viktor megállapításai fokozták az egyébként indokolhatatlan és elfogadhatatlan harci kedvet – kommentálta az SZDSZ kampányfőnöke a Fidesz-elnök kedd délutáni nyilatkozatát az MTI-nek.

„Egész egyszerűen elképesztők, nevetségesek, tragikomikusak ezek a kijelentések. Népszavazásnak minősíteni a helyhatósági választásokat, hát az finoman szólva a parlamenti demokrácia, a polgári demokrácia teljes félreértése, durvábban szólva, súlyos hazugság” – fogalmazott Horn Gábor.

Mint mondta, Orbán Viktor, aki jogász végzettségű, és négy évig miniszterelnök volt, pontosan tudja, hogy az önkormányzati választások tétje, hogy kik lesznek polgármesterek, és milyen helyi képviselőtestületek jönnek létre.

Ezt igazolja az is, hogy több mint 2700 településen független jelöltek vannak, tehát az ott elért eredmény a pártok számára nem jelent semmit – közölte.

Horn Gábor szerint felelőtlen és elfogadhatatlan, hogy szeptember 23-án utcára viszik az embereket, „azokkal együtt, akiket tegnap láttunk őrjöngeni”.

Elmondta: csak bízni lehet abban, hogy a választópolgárok nagy része nem úgy gondolkodik, mint Orbán Viktor, tudja azt, hogy mi a helyhatósági választás, és hogy ha valaki elveszít egy választást, azt négy évre elvesztette. Ez történt Orbán Viktorral – jegyezte meg.

Véleménye szerint a Fidesz elnökének a korlátozott mandátumú, szakértői kormányra vonatkozó felvetése teljesen értelmezhetetlen, mert ilyen nincsen.

Arra a felvetésre, hogy kérték-e a belvárosban álló Liberálisok Házának rendőri védelmét, elmondta: nem kértek ilyet. „Eddig ott béke és nyugalom volt, remélem, hogy így is marad” – fogalmazott, hozzátéve, hogy úgy értesült, a parlament előtti szónokok között egy „ismert szélsőjobboldali vezető” beszédében jelezte: a Liberálisok Házához is kívánnak vonulni.

Demszky: a rendőrök sokkal felkészültebbek voltak

Budapest, 2006. szeptember 20., szerda (MTI) – Sokkal felkészültebb és határozottabb volt a rendőrség a múlt éjszakai megmozdulások során, mint egy nappal korábban, a Magyar Televízió székházánál tartott demonstrációnál – közölte a főpolgármester az MTI-vel szerda reggel.

Demszky Gábor szerint a rendőrség hozzáállása alapvetően megváltozott, és már csírájában igyekeztek elfojtani az erőszakos cselekményeket.

Hozzátette: összességében később értékeli a rendőrség teljesítményét, miután megkapta a jelentéseket.

Mint mondta, abban lehet bízni, hogy a rendőrök hatékony fellépésével ebből a vandál tömegből ki lehet emelni a legelszántabb „utcai bűnözőket”.

A főpolgármester az MTI-nek nyilatkozva a károkról még nem tudott pontos tájékoztatást adni, de később a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta: az éjjel 57-en sérültek meg, de továbbiak jelentkezésére számítanak, a sebesültek közül 24 rendőr, négyük sérülése súlyos. 98 előállítás történt, „csoportos garázdaság és a bűnismétlés veszélye miatt”.

Elmondta, hogy hozzávetőlegesen mintegy tíz rendőr sérült meg és több tucat embert állítottak elő, de a végeges adatokra még várni kell.

Demszky Gábor kifejtette: az éjjel történt demonstráció-sorozatot ketté kell bontani, a Kossuth téren elfogadható keretek között, a politikai véleménynyilvánítás szabadságával élő tömeg vett részt, és tiszteletben tartották az alkotmányos jogszabályokat.

Szavai szerint a szélsőséges radikálisok másutt, és más módon fejezték ki véleményüket, a hétfő éjszakaihoz hasonló módon randalíroztak, és bűncselekményeket követtek el.

A főpolgármester ismét elítélte az erőszakos megnyilvánulások valamennyi módját. „Budapest békét, nyugalmat, rendet akar” – hangoztatta.

Mint mondta: megdöbbentette, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nem határolódott el az elvárható módon, és a legnagyobb ellenzéki párt a történtek ellenére nagygyűlést tart. „Azt lehet mondani, hogy ezzel a némaságával (…) a pártelnök úr tovább szítja ezt a tüzet” – fogalmazott.

Hozzátette: az éjszaka eseményei is ezt igazolják.

Hídverők

Budapest, 2006. szeptember 20., szerda (OS) – Önmagában azzal nincsen baj, ha parlamenti képviselők részt vesznek jogszerű demonstrációkon.

Épül a híd a Fidesz és a zavargásokban résztvevők között: Wittner Mária után ma a jobboldali párt országgyűlési képviselőcsoportjának egy másik tagja, Horváth János buzdította a Kossuth téren gyülekezőket arra, hogy „segítsenek be” a kormány megbuktatásába.

Önmagában azzal nincsen baj, ha parlamenti képviselők részt vesznek jogszerű demonstrációkon. Tudatában kell azonban lenniük azzal, hogy a felelősségük különösen nagy akkor, amikor a békés tüntetőket ürügyként használják fel rendbontók, akik nem alkotmányos jogaikkal kívánnak élni, hanem a köztársaság türelmével visszaélve köztörvényes bűncselekményeket követnek el. Ilyen helyzetben súlya van minden kimondott szónak, különösen akkor, ha az sanda félreértésekre adhat okot.

Arra kérjük a Fidesz vezetőit, és országgyűlési képviselőit, hogy felelős politikusokként járjanak el, s ne az indulatok felkorbácsolásában, hanem a béke és rend fenntartásában, a demokratikus érdekek védelme érdekében vessék latba a befolyásukat.

MSZP-frakció

(forrás)

Gyurcsány-Demszky: rendnek és nyugalomnak kell lennie

Budapest, 2006. szeptember 20., szerda (MTI) – Budapest és Magyarország érdeke azonos: rendnek és nyugalomnak kell lennie – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután szerdán megbeszélést folytatott Demszky Gábor főpolgármesterrel és munkatársaival a Parlamentben.

A miniszterelnök sajtótájékoztatón leszögezte: fontos, hogy mindenki szabadon kifejthesse véleményét, szabadon szerveződhessen, de ugyanilyen fontos a rend, nyugalom, biztonság fenntartása.

Gyurcsány Ferenc elmondta: a megbeszélésen megállapították, hogy az elmúlt éjszaka és hajnalban a rendőrség példamutató határozottsággal és egyértelműséggel állította helyre a rendet. Hozzátette: a rendvédelmi szervekkel és a városvezetéssel továbbra is fenntartják a napi egyeztetést.

Kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc elmondta: a köztársasági elnökkel szerdán áttekintették az elmúlt 24 óra történéseit és tanulságait, amelyek – tette hozzá – igazolják a Sólyom László által kedden elmondottakat.

A miniszterelnök szerint Sólyom László nyilatkozata prófétikus volt, hiszen a békés tüntetők között elkerülhetetlenül megjelentek azok, akik a demokratikus joggyakorlatot rendbontásra próbálják felhasználni.

Demszky Gábor úgy fogalmazott, hogy az elmúlt napok felülírták a Budapest-szerződés megvalósítására szőtt terveket.

Budapesten zavargások voltak, de helyreállt a rend, a főváros a szokásos, nyugodt életét éli, eltekintve a tüntetések helyszíneitől. Reggel időben elindultak a BKV-járatok, működik a tömegközlekedés, a közterület-fenntartók kitakarítottak az éjszaka történtek után” – hangsúlyozta a főpolgármester.

Kitért arra, hogy bár kedden ötpárti nyilatkozat született a parlamentben az erőszak ellen és a köztársasági elnök is egyértelműen elítélte a vandalizmust és a pusztítást, a szélsőséges elemek folytatták a főváros feldúlását.

Demszky Gábor megjegyezte ugyanakkor: a szerdai megbeszélés a miniszterelnökkel arról győzte meg, hogy a kormány és a rendvédelmi szervek kézben tartják a helyzetet és képesek úrrá lenni a zavargásokon. Megfogalmazása szerint szerdára virradó éjszaka a rendőrségnek nagyobb részt sikerült megakadályoznia a közintézmények megrongálását, újabb területek elfoglalását a VIII. kerületben.

Hozzáfűzte: addig nem lesz nyugodt, amíg a felheccelt bűnözőket nem szorítják végleg vissza Budapest utcáiról.

„Az éjszaka folyamán folyamatosan elkövetett zavargásokért 98 embert vettek őrizetbe a rendőrök, sajnos, az előző napi 104 után újabb 24 rendőr, összesen hatvan ember sérült meg – közölte Demszky Gábor

A budapesti főpolgármester felszólította Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy ha fontos számára Budapest békéje, rendje és nyugalma, vonja vissza a szombati Fidesz-nagygyűlésre vonatkozó felhívását. Szerinte Orbán Viktor kedden nem a béke oldalára állt, amikor azt mondta, hogy az emberek maradjanak csak az utcán. Felidézte azt is, hogy a Fidesz elnöke tíz nappal ezelőtt a kormány elleni megindulásra szólított fel, később pedig ellenállásról, zendülésről beszélt.

„A Fidesz bontsa fel a választási magállapodásokat a Jobbikkal és a MIÉP-pel, ne fogadja el támogatásukat, határolódjon el tőlük ő és valamennyi fideszes jelölt” – mondta a főpolgármester.

Budapest vezetése, a kormány és a rendvédelmi szervek mindent megtesznek annak érdekében, hogy ha tömegrendezvény van, fenntartsák a rendet, így tesznek a következő napokban is – közölte a miniszterelnök.

Tanácsot nem adhatok a Fidesz elnökének, de arra kérem, jól fontolja meg, mit tesz, tanulmányozza egyik 1999-es nyilatkozatát, valamint a kedd éjszaka történéseit – jelentette ki sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc, a szombatra a Hősök terére tervezett Fidesz-nagygyűlés kapcsán feltett kérdésre.

Úgy vélte, súlyos felelőtlenség a mai napok tapasztalai alapján százezer embert utcára vinni.

A miniszterelnök Demszky Gábor főpolgármesterrel együtt emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor hét évvel ezelőtt azt mondta: csak annak van joga kivinni az embereket az utcára, aki utána haza is tudja vinni őket onnan, és aki erre képtelen, az kalandor és felelőtlen.

„A politikusnak nem elegendő békétlenséget szítani, kell, hogy legyen képessége a békét őrizni és tartani is” – közölte a miniszterelnök, a mondatot a három közjogi méltóság által szerdán kiadott közös nyilatkozat legfontosabb üzenetének nevezve.

Demszky Gábor Debrecen fideszes polgármesterét állította példaként Orbán Viktor elé, mondván, Kósa Lajos elhatárolódott a szélsőségektől és kész személyesen megvédeni az MSZP helyi székházát. A főpolgármester felmutatott egy követ, amelyet a Blaha Lujza térről szedtek fel és dobtak el, és megjegyezte: ilyen kövekkel dobálták és sebesítették meg a televízió épülete előtt a rendőröket, és ilyen kövekért lesz felelős, aki ebben a hangulatban nagygyűlésre hív.

Mint elhangzott, a megbeszélésen – amelyen jelen volt Tiba Zsolt fővárosi főjegyző, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Bajnai Gordon fejlesztési ügyekért felelős kormánybiztos és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter – a miniszterelnök és a főpolgármester egyetértett: a Budapest-szerződést, a kormányprogramban a fővárosra vonatkozó elemeket megvalósítják.

Gyurcsány Ferenc szerint a keddre tervezett, de az események miatt elmaradt parlamenti vitanapot a nemzeti fejlesztési tervről október első két hetében megtartják, akkor már az Európai Bizottság végleges tervezési irányelveinek ismeretében.

Demszky Gábor kiemelte: 2007-2013 között legalább kétszer annyit fejlesztés valósul meg Budapesten, mint az előző hét évben, a kormány ígéretéhez híven idén kétszer annyit adott útfelújításra, mint tavaly, közel háromszor annyit a BKV-nak, 80 százalékban finanszírozza a 4-es metró építését, Csepelen elkezdték az egyik legnagyobb európai környezetvédelmi projektet, emellett iskolai és kórház-beruházások zajlanak.

Pokorni: Gyurcsány Ferencnek politikai értelemben nincs jövője

Budapest, 2006. szeptember 21., csütörtök (MTI) – Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferencnek politikai értelemben, ezzel az erkölcsi lékkel, nincs jövője. Erről csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt a fideszes politikus.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: „Gyurcsány Ferenc sorsa eldőlt, ezzel az erkölcsi lékkel, sebbel nem lehet hosszú távon politizálni”.

Hozzátette: az, hogy a miniszterelnök politikai bukása mennyivel követi az erkölcsi bukását „az már tökmindegy”, Gyurcsány Ferenc erkölcsileg, morálisan megbukott.

Pokorni Zoltán, egy hasonlattal élve, a kialakult helyzetet úgy jellemezte, mint amikor rajtacsípnek a 6-os villamoson egy zsebmetszőt, aki még a Blaha Lujza téren könyörög, hogy visszaadja a pénztárcát, csak ne hívjanak rendőrt, de már a Petőfi hídon neki áll följebb, szónokol, hogy itt mindenki gazember, egyedül ő adta vissza a pénztárcát.

„Rajtacsípték, lebukott, nem hős, nem gyónó, nem igaz ember, hanem egy rajtacsípett hazug” – utalt az ellenzéki politikus a miniszterelnökre.

A fideszes képviselő úgy fogalmazott: a Kossuth téren kint van 10-15 ezer ember nyugodtan, békésen, jó hangulatban. Hozzátette: megjelenik 100-120 bőrfejű, elfogadhatatlan módon köztörvényes bűncselekményeket csinálnak, és ezzel beszennyezik a jó szándékú ezrek fellépését és tüntetését. Kinek az érdeke ez? – tette fel a kérdést a Fidesz alelnöke.

A Fidesz szombati, a Hősök terére tervezett nagygyűléséről szólva úgy fogalmazott: „hagyhatjuk-e, hogy pár száz ember, provokátor, visszaűzzön bennünket a négy fal közé?”

Közölte: a Fidesz arra garanciát tud vállalni, hogy a rendezvény kezdetétől a rendezvény végéig nem történhet semmilyen atrocitás. Ahhoz, hogy utána is ez így maradjon, ahhoz együtt kell működnünk a fővárosi és a kerületi rendőrséggel – mondta.

Demszky: a főváros kára 50, az államé 100 milliós

Budapest, 2006. szeptember 21., csütörtök (MTI) – Az éjszakai demonstrációk nyomán a főváros kárelhárítási költségei 50 millió forintra rúgnak, az állami tulajdonban okozott károk meghaladják a 100 millió forintot – közölte a főpolgármester csütörtöki, nemzetközi sajtótájékoztatóján, ahol megjelent több nagykövetség képviselője is.

Demszky Gábor szavai szerint Budapest a stabilitás kulcsa, ezért kell idejében elfojtani a szélsőséges indulatokat, kell megálljt parancsolni az éjszakai attakoknak, egyes parlamenti pártok alkotmányellenes akcióinak és ezért kell az önkormányzati választásokig nyugodt légkört teremteni a városban

„Ha a tüntetésekkel, utcai zavargásokkal sikerül elérni, hogy az emberek az október 1-i választásokon féljenek demokratikus jogaikat gyakorolni, az közvetve a szélsőjobb győzelmét okozhatja” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezzel pedig permanens ellenállás, a kormány antidemokratikus megbuktatására való törekvés, a rendzavaró csoportok további radikalizálódása következhet.

A főpolgármester kijelentette: „mi, akiknek fontos Budapest békéje, akik Magyarországot demokratikus jogállamnak, fejlődő európai államnak akarják látni, minden törvényes eszközzel fellépünk ez ellen”.

Hozzátette: a főváros vezetése a rendőröket támogatva mindent elkövet, hogy Budapesten helyreálljanak a normális élet feltételei.

Mint mondta, ehhez a szélsőségesek megfékezésén túl, sok politikai feltételnek kell teljesülnie.

Álláspontja szerint a véleménynyilvánítás szabadságán alapuló kormányellenes megmozdulások nem azonosak az erőszakos cselekményekkel, de legalább ilyen veszélyes, hogy ezeken a demonstrációkon is az alkotmányos rend megdöntésére buzdító felhívások hangzanak el.

„Az éjszaka utcán randalírozó szélsőségesek ezekből a beszédekből merítenek erőt, mielőtt elindulnak pusztítani” – fogalmazott.

Kitért arra, hogy két fideszes képviselő is szónokolt a Kossuth téren. „A magukat mérsékelt jobboldalinak beállító fideszes politikusok és hírhedt jobboldali uszítók egymás kezébe adják a mikrofont” – mondta, hozzátéve, hogy közben a Fidesz-frakcióban helyet foglaló Vállalkozók Pártja törvénysértésre, az adófizetés megtagadására buzdít.

Demszky Gábor szerint az, hogy legnagyobb ellenzéki párt több fővárosi kerületben írásos szövetséget kötött a szélsőségeseket nyíltan buzdító MIÉP-pel és Jobbikkal, jelentősen hozzájárult, hogy az utcára kivitt tömegeket nem tudták féken tartani.

Szavai szerint a kormányfő májusban mondott – és múlt vasárnap nyilvánosságra került – beszéde csak olaj volt arra a tűzre, amelyet Orbán Viktor hetekkel, hónapokkal korábban rakott.

Felidézte a Fidesz elnökének egy héttel ezelőtti nyilatkozatát is, amelyben a kormány ellen való megindulásra buzdított.

Gyurcsány szerint az ellenzék végighazudta az elmúlt tíz évet

Budapest, 2006. szeptember 21., csütörtök (MTI) – A miniszterelnök szerint a zavargások „a jövő vasárnapi választásokra vannak kifuttatva” – ezt az index.hu-n csütörtök este közzétett interjúban mondta Gyurcsány Ferenc.

Azért nem kér bocsánatot – válaszolta az Index kérdésére –, mert a „felelősség vállalását nem a bocsánatkéréssel kell elintézni: a változtatás, megváltozott cselekvés, sokkal erősebb”. Azt pedig megtette – fűzte hozzá.

Gyurcsány Ferenc nem ért egyet azzal, hogy miközben a májusi beszéd „szembefordul egy jelentős gyakorlattal, csak azért, mert én ennek a készségét megmutatom, a végén az történjen, hogy itt a szocialisták és a Gyurcsány az, aki erkölcsi nulla, mert ezt meg merte tenni. A magyar ellenzék pedig tiszta” – fogalmazott, felsorolva, mi mindent ígért a Fidesz a legutóbbi választások előtt. Az ellenzék szerinte „végighazudta az elmúlt tíz évet”. A miniszterelnök megemlítette – többek között – azt is, hogy 1998-ban Orbán Viktor „az utolsó percekig tagadta a kisgazdákkal való szövetségre lépést”.

„A hazugságot nem az minősíti, hogy a végén ki győzött. (…) A hazugságot az igazsághoz képest kell megmérni” – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint, ha egyenlő mércével mérünk, „nem az a probléma, hogy mi győztünk, hanem hogy mi sem mondtunk igazat. Beszéljünk arról, hogy van valaki, aki ezzel elkezdett és megpróbált szembenézni”.

Gyurcsány szerint nem a népszerűségi indexek alakulása a fontos, hanem az, hogy miként lesz „nyugalom és rend az országban” (…) „Fokozatosan. Annak a megértésével és megértetésével, hogy az, ami most folyik, semmire nem válasz” – felelt a kérdésre.

Az utcai zavargásokkal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: „Egyértelműnek látszik, hogy a választásokig (ti. a 2006. október 1-jei önkormányzati választásokig – DZ) érdeke valakiknek fenntartani ezt az állapotot”.

Gyurcsány szerint mióta, július közepén „először elmondta Orbán úr, hogy neki kell menni a kormánynak, és folyamatosan emelte a tétet, és lettek konkrétabbak a felhívásai, nem volt kétséges, ennek október 23-ig lesz valamiféle tendenciája”.

Az az „igazi felelőtlenség” – mondta a miniszterelnök –, hogy Orbán Viktor szerint – aki „kormányfőként még azt mondta, csak az hívhat utcára embereket, aki haza is tudja vinni őket – kedd este azt mondta, hogy nincs ok visszahúzódni a házakba”.

Gergényi Péter: a garázdák bajban vannak

Budapest, 2006. szeptember 22., péntek (MTI) – A nyomozók keresik az elmúlt napok bűncselekményeinek résztvevőit, akik „bajban vannak”, és többen illegalitásba vonultak – mondta Budapest rendőrfőkapitánya pénteken a Magyar Televízió Nap-kelte műsorában.

Gergényi Péter szerint a péntekre virradó éjszaka „hála a jó Istennek, abszolút nyugalmas volt”. Néhány garázdát őrizetbe vettek, akik „Kresz-táblákat gyomláltak ki” és néhány más személyt, akik kukákat gyújtottak fel. Őket csoportos garázdasággal vádolják.

A rendőrfőkapitány azt mondta, nem tud arról, hogy csütörtökön a Kossuth téren felszólalt volna a körözött személyek egyike. Budaházy Györgyöt, aki részt vett a Magyar Televízió elleni támadásban, az MTI tudósítója is látta beszélni a csütörtök esti tüntetésen.

Gergényi Péter elmondta: minden bejelentést komolyan vesznek, és megpróbálják kideríteni, kik készülhettek robbantásos merényletre a tervezett, majd csütörtökön lemondott Fidesz nagygyűlésen. A vezető rendőrtiszt nem akart találgatásokba bocsátkozni arról, hogy ebben az ügyben mit tesznek a titkosszolgálatok.

A riporter megkérdezte a főkapitánytól, mit szól az elterjedt híresztelésekhez, melyek szerint a vandál cselekmények mögött szervezett maffiacsoportok állnának. „Erre semmiféle adat nem merült fel” – mondta a főkapitány, aki nem látja alapját a híreszteléseknek.

Gergényi Péter szerint a garázdák „a balhéért jöttek ki, harcot, pankrációt akartak”. Mint mondta, jól látszott ez akkor, amikor a rendbontók behatoltak a Magyar Televízió épületébe, és „csak tébláboltak, nem tudták, mit is csináljanak”.

Még vannak szabadlábon anarchista elemek, vélte a főkapitány. Hangsúlyozta azt is, hogy ilyen események Magyarországon 50 éve nem fordultak elő. Megítélése szerint ez volt az oka, hogy a rendőrségnek kezdetben másfél óra kellett a „felfejlődéshez”.

Gergényi Péter azt mondta, hogy a rendőrök percek alatt képesek bármilyen veszélyhelyzetre reagálni.

MSZP: a Fidesz nem áldozat, hanem felelőtlen felbujtó

Budapest, 2006. szeptember 22., péntek (MTI) – A Fidesz nem áldozat, hanem felelőtlen felbujtó, sőt olykor tettes – mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, azzal kapcsolatosan, hogy tévéfelvételek alapján dokumentálható: a Fidelitas egyik alelnöke részt vett hétfőn éjjel a Magyar Televízió elleni ostromban, és kövekkel dobálta az épületet.

Az MSZP frakcióvezetője üdvözölte, hogy a Fidesz lemondta szombatra tervezett demonstrációját, de rámutatott, hogy az ellenzéki párt az áldozat szerepében tetszeleg, holott „felelőtlen felbujtó, olykor tettes”.

Ezzel kapcsolatosan bemutatták a Hír TV felvételét, melyen az látható, hogy Goró Oszkár, a 15. kerületi Fidesz frakcióvezetője, az önkormányzat rendvédelmi bizottságának tagja, a Fidelitas alelnöke kövekkel dobálja a köztévé székházát a hétfő éjszaka közben.

Lendvai Ildikó hozzátette, Goró Oszkár ellen Hajdú László, a 15. kerület MSZP-s polgármestere feljelentést tett.

A szocialisták frakcióvezetője szerint „Budapest szombatra megmenekült”, mivel a Fidesz nem tartja meg demonstrációját, ám – mint mondta – Orbán Viktor az, aki megpróbálhatná leállítani az erőszakos cselekményeket.

A sajtótájékoztatón egy másik esetről is beszámoltak. Steiner Pál V. kerületi szocialista polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Kerényi Imre színházi rendező, a belvárosi Fidesz elnökségi tagja részt vett és fel is szólalt a Kossuth téri demonstráción.

Ezzel kapcsolatosan az MSZP politikusa megjegyezte, a Fidesz nem határolódik el szélsőséges szövetségeseitől, és provokál.

SZDSZ: a Fidesz asszisztál az alkotmányos rend megdöntéséhez

Budapest, 2006. szeptember 22., péntek (MTI) – A Fidesz asszisztál az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletekhez – jelentette ki az SZDSZ elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, amelyet online közvetítettek a liberális párt minden megyeszékhelyi irodájában.

Kuncze Gábor hangsúlyozta: a kormány ellen tüntetők az alkotmányos rend megdöntésére készülnek, és szerinte nincs két tömeg, „ez az elmúlt idők legnagyobb hazugsága”, mert ha nem lenne az egyik, akkor a bűnözőknek nem lenne mire rácsatlakozniuk.

A pártelnök fontos lépésnek nevezte, hogy a Fidesz elhalasztotta hétvégi nagygyűlését, és felszólította az ellenzéki pártot, hogy második lépésként vonja vissza azon kijelentését, hogy a kormány illegitim, hogy a kormány elleni megindulásra van szükség, és hogy az önkormányzati választás népszavazás.

Emellett az várják a Fidesztől, hogy zárja ki frakciójából az alkotmányellenes nyilatkozatokat tevő képviselőket, bontsa fel a szövetséget a MIÉP-pel és a Jobbikkal, és szólítsa fel az embereket, hogy fejezzék be a demonstrációt, menjenek haza, és a választásokon nyilvánítsanak véleményt – közölte.

Mint mondta, Orbán Viktor szavait halljuk a tüntetőktől, nem politikamentes, nem pártoktól független tüntetés ez, legfeljebb annyira, amennyire Tarlós István független jelölt. „Orbán Viktor vezeti utolsó rohamát a hatalom megszerzéséért. Ezért ejtik túszul Magyarországot, de felelős kormány túszejtőkkel nem tárgyalhat” – jegyezte meg.

Hozzátette: Orbán Viktor hat éve viszi ki az utcára a politikát. Felidézte korábbi beszédeit, amelyek szerinte nyílegyenesen vezettek az elmúlt napok eseményeihez.

Kitért arra, hogy a Kossuth téren feltűnt a demonstráción több fideszes képviselő: Wittner Mária, Horváth János, Jakab István, akik képviselőként felesküdtek az alkotmányra – mondta.

A liberális politikus szerint az ország nem lenne működőképes, és anarchiát jelentene, ha az országgyűlési választásokat követően a vesztesek az utcán próbálnák meg felülírni a választás eredményét.

„Mi, liberálisok kiállunk az alkotmányos rend védelme mellett, és kiállunk mindenki mellett, megvédünk mindenkit, aki ebben részt vesz, és elutasítjuk azokat a pártokat, politikusokat, szervezeteket, akik az elmúlt napok dühét, gátlástalan politikáját pártolták” – hangoztatta. Hozzátette: ha félelemből valaki otthon marad a választásokon, vagy nem mer kiállni az elvei mellett, akkor ez utóbbiak elérték a céljukat. Ezért üzenem a választóknak, hogy ne féljenek, „hanem adjanak csattanós választ október elsején a választásokon, menjenek el szavazni, és küldjék el azokat, akik felforgatják településük nyugalmát” – mondta.

Mint kifejtette, a történtek rontják az ország megítélését, és gazdasági károkat okozhatnak.

A Fidesz kizárta a Szabadság téren dobálódzó önkormányzati képviselőt

Budapest, 2006. szeptember 22., péntek (MTI) – A Fidesz és a Fidelitas is kizárta soraiból Goró Oszkárt, a 15. kerületi Fidesz frakcióvezetőjét, a Fidelitas alelnökét, akiről kiderült, hogy részt vett a Szabadság téri rendbontásban – közölte Szijjártó Péter szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.

A politikus ezt arra reagálva jelentette be, hogy előzőleg Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője sajtótájékoztatóján bemutatott egy olyan felvételt, melyen az látható, hogy Goró Oszkár kövekkel dobálja a köztévé székházát a hétfő éjszaka.

Szijjártó Péter elmondta: beszélt Goró Oszkárral, aki arról számolt be, hogy nem követ, hanem egy üres sörösdobozt dobott a rendőrök közé, miután azt tapasztalta, hogy a rendőrök megütötték a Hír TV egyik munkatársát.

Lendvai Ildikó az üggyel kapcsolatban sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a Fidesz az áldozat szerepében tetszeleg, holott „felelőtlen felbujtó, olykor tettes”.

A Fidesz szóvivője azonban hangsúlyozta: nem volt tudomásuk arról, hogy Goró Oszkár részt vett az MTV elleni támadásban.

Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet: a Szabadság téri rendbontásban részt vett hivatásos katonáról és rendőrről sem feltételezi senki, hogy a honvédség, illetve a rendőrség véleményét képviselte volna, vagy hogy felettese felbujtására tette volna azt, amit tett.

A szóvivő a korábbi napok sajtónyilatkozataihoz hasonlóan megismételte, hogy a Fidesz elutasít minden erőszakot, és arra kéri a tüntetőket, hogy ne üljenek fel a provokációnak, bármilyen oldalról érkezzen is.

A Fidesz újabb hazugsága – az MSZP szóvivőjének közleménye

Budapest, 2006. szeptember 22., péntek (OS) – Példátlan cinizmusra vall a Fidesz-KDNP pártszövetség viselkedése.

Szijjártó Péter mentegetni próbálja bajtársát, Goró Oszkár Fidelitas-alelnököt, a Fidesz és a KDNP közös képviselő-jelöltjét, akiről egyértelműen kiderült, hogy aktív részese volt az MTV székház elleni ostromnak, a rendőrök elleni támadásnak.

Ez már önmagában is képmutató, felháborító magatartás. Mindezt tetézi azonban, hogy bár a Fideszből és a Fidelitasból kizárták a randalírozót, a képviselő-jelöltségtől nem léptetik vissza – nyilván a listás szavazatok reményében.

Mindeközben a KDNP, a hű szövetséges, aki állítólagos kormánypárti provokátorokra próbálja hárítani a felelősséget a zavargásokért és rombolásért – nyilván Goró Oszkárra gondol.

Ismételten, sokadszorra, a leghatározottabban szólítjuk a Fideszt és szövetségeseit, hogy hagyjanak fel az indulatok felkorbácsolásával és a radikális tettekkel, megnyilatkozásokkal.

Elvárjuk, hogy mondassák le Goró Oszkárt a képviselő-jelöltségről, amire méltatlanná vált.

Vonják felelősségre Wittner Mária országgyűlési képviselőt, aki részvételével legitimizálta azt a szervezetet, amely nem pusztán a Kossuth téri tüntetés hivatalossá tételét vállalta, hanem részben a tévészékház ostromát is – morális forradalomnak nevezve azt ország-világ előtt.

Kérjék számon Horváth Jánost, a Fidesz másik képviselőjét, aki szintén a Kossuth téren erőszakra utalt, amikor azt mondta, a nép is besegíthet, ha a kormány nem volna hajlandó magától „elkotródni”.

Járjanak el Császár Antallal szemben is, aki a Vállalkozók Pártjának elnökeként és a Fidesz országgyűlési képviselőjeként az adófizetés megtagadására, azaz alkotmánysértésre bíztatta a magyar vállalkozókat.

És végül elvárjuk, hogy miközben a kormány rendet tesz az országban, a Fidesz tegyen végre rendet szélsőséges politikustársai és radikális hívei között!

Nyakó István, az MSZP szóvivője és országgyűlési képviselője

(forrás)

Hiller István: a többség akaratával kerültek szembe a rendbontók

Vásárosnamény, 2006. szeptember 22., péntek (MTI) – A meghatározó, döntő többség akaratával kerültek szembe az utóbbi napok rendbontói, s ez igen fontos – jelentette ki Hiller István, az MSZP elnöke pénteken egy vásárosnaményi lakossági fórumon.

„Az emberek pontosan különbséget tudtak tenni a törvények megtartásával véleményt formálók és a másokra kezet emelő randalírozók között” – mondta a politikus.

A pártvezető hangsúlyozta: „a demokratikus pártoknak, politikusoknak is közösen kell felemelni hangjukat a rendbontók ellen, közülük egy pillanatra sem vállalhat közösséget senki még egy kacsintással, vagy egy odavetett félmondattal sem a közösség békéjét, nyugalmát felforgatókkal”.

A pártelnök, oktatási és kulturális miniszter úgy vélte: „nem lehet kétértelműnek lenni, ilyen esetben nincs félút”.

„A demokratikus erőknek igenis világossá kell tenniük, hogy elutasítják-e, vagy támogatják az országot felforgatókat” – mondta.

Hiller István a fórumon örömének adott hangot, hogy „ha későn is, de még időben, az ország legnagyobb ellenzéki pártja elhalasztotta a szombati nagygyűlését”.

Kiemelte: „üdvözli ezt a döntést, még akkor is, ha az MSZP kifejezett kérésére, felszólítására, a Fidesz elnöke, Orbán Viktor kiállt amellett, hogy megtartják a rendezvényt”.

„Nagyon örülök annak, hogy a Fidesz mint párt, bölcsességet mutatott, és felülírta vezetőjének véleményét” – jegyezte meg.

Hiller István a rendezvényen felolvasott egy, a rádiótelefonjára kapott üzenetet is, miszerint „a Fidesz és a Fidelitas kizárta soraiból a budapesti XV. kerületi önkormányzat frakcióvezetőjét, aki ott volt a Magyar Televízió székházát dobálók között”.

A pártelnök szerint ennek a mondatnak két üzenete van, az egyik: „elképesztő, elkeserítő és szégyenletes, hogy egy párt választott tisztségviselője (…) hozzájárult a demokrácia eddigi legszomorúbb éjszakáján történtekhez”.

A másik üzenet az MSZP elnöke szerint viszont öröm, „mert a Fidesz szembe tudott nézni azzal, hogy egy tagja a randalírozók közé tartozott, s méltó büntetést szabott ki rá”.

Hiller István a fórumon bemutatta az MSZP vásárosnaményi polgármesterjelöltjét, Varga Pétert, aki jelenleg Aranyosapáti önkormányzati vezetője.

A pártelnök miniszter pénteki szabolcsi kampánykörútja során Nyírbátorban, az Európai Unió támogatásával 1 milliárd forintért felújított Báthori várkastélyban az egykori neves család történetét bemutató kiállítást nyitotta meg. Újfehértón egy bölcsőde avatási ünnepségén vett rész. Az esti órákban, Nyíregyházán pedig a helyi főiskola 2 milliárd forintért felújított diákotthonát adja át.

A FIDESZ KÖZLEMÉNYE:

Budapest, 2006. szeptember 24., vasárnap (OS) -

A szocialisták és a szabaddemokraták tovább folytatják a hazudozást és a gyűlölködés politikáját. Ma már mindenki számára beigazolódott, hogy az ő érdekük a nyugtalanság, az erőszak szítása Magyarországon, ők provokálják az embereket. Gyurcsány Ferenc és társai tönkretették az országot gazdaságilag és morálisan egyaránt. Észre kellene végre venniük, amit ma már mindenki tud; ez egy igaz ország, csak jelenleg betegesen hazug miniszterelnöke van. Felszólítjuk Gyurcsány Ferencet és a neki asszisztáló balliberális erőket, hogy azonnal fejezzék be a hazudozást, és hagyják abba a gyűlöletkampányt, valamint haladéktalanul vonják vissza provokátoraikat az utcákról, és többé ne provokálják a magyar embereket, ne gerjesszenek több gyűlöletet és erőszakot!

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

(forrás)

*****

Gergényi: 30-40 őrizetbe vétel a tüntetők és a rendőrség összecsapásaiban

Budapest, 2006. október 24., kedd (MTI) – Körülbelül harminc-negyven embert vett őrizetbe a rendőrség hétfőn és kedden hajnalban a budapesti zavargások helyszínein, egyelőre tíz alatti sérült rendőrről tudni – közölte a budapesti rendőrfőkapitány a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

„Az állomány jogszerűen, szakszerűen és törvényesen végezte dolgát” – jelentette ki kedden Gergényi Péter, hozzátéve: úgy gondolja, hogy hibakeresés helyett a tisztes állampolgárok részéről a rendőrség köszönetre tarthat igényt.

A főkapitány elmondta: az engedély és bejelentés nélküli tüntetések hétfőn délután 3 óra után kezdődtek, a helyzetet éjjel 2 órára sikerült konszolidálni.

Mint közölte, „tíz alatti a rendőrsérültek száma” ebben a pillanatban, de tapasztalataik szerint sok rendőr nem azonnal jelentkezik orvosi kezelésre, így pontos adatot nem lehet mondani. A civil sérültek számáról a rendőri vezető nem tudott nyilatkozni.

Gergényi Péter nem konkretizálta, hány rendőr volt az utcákon, mindössze annyit közölt: nagyon komoly erőt mozgósítottak, annyi rendőrt, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy fel tudják számolni a jogellenes cselekményeket.

Kiemelte, hogy hétfőn a Deák téren állt az oszlatás mindaddig, amíg a Fidesz-nagygyűlés be nem fejeződött. Megfogalmazása szerint azért döntöttek így, nehogy „összemosódjon” egy békés tüntetés egy engedély nélküli és jogsértő cselekményeket végrehajtó tüntetéssel.

A jogsértő magatartást tanúsítók azonban azt a taktikát választották, hogy megpróbáltak „rásimulni” a békés demonstrációra, hogy védelmet nyerjenek – tette hozzá.

Arra a felvetésre, szükség volt-e gumilövedékek használatára, és tudják-e, milyen szögben illik kilőni a könnygázgránátokat, Gergényi Péter azt mondta: „a kákán is csomót keresőkben vetődhet fel ilyen kérdés”, a rendfenntartó erőknek a rendelkezésükre álló törvényes eszközök felhasználásával helyre kell állítaniuk a közrendet és a közbiztonságot. Mint mondta, egy idézőjelezett harchelyzetben nem lehet millimétereket számolni balra vagy jobbra, föl vagy le, nonszensz egyáltalán a felvetés is.

Gergényi Péter jelezte: egészen reggelig tartott a jogsértő cselekményt végző személyek felderítése, az őrizetbe vettek számáról reggel 7 óra körül készítenek számvetést.

Rogán Antal (Fidesz) V. kerületi polgármester közleménye

Budapest, 2006. október 24., kedd (OS) – A 2006. október 23-án és 24-én hajnalban történtek jelentős mértékben érintik az V. kerületet és annak lakóit. Az eseményekkel egyidőben folyamatos tájékoztatást kértem a Belvárosban keletkezett károkról, a mai napon pedig a reggeli órákban személyesen jártam körbe az érintett területeket, elsősorban a Ferenciek terét, a környező utcákat, a Kecskeméti utcát, a Kálvin teret és a Váci utca déli szakaszát. Személyesen tájékozódtam a Kecskeméti utcai rendőrőrsön keletkezett károk mértékéről és nagyságáról is.

A kárfelmérés alapján megállapítható, hogy a belvárosi közvagyont egymillió forint alatti értékben érte kár. Ez elsősorban az utcabútorzat sérüléséből keletkezett. Az utcabútorzatban keletkezett károk helyreállításához szükséges intézkedéseket a mai napon megtettük.

A kerületben működő magáncégek és üzletek tulajdonosainak becsült kárértéke 5 millió forint. Az éjszakai események során négy kirakatot törtek be, és egy épület állványzatát bontották el.

A belvárosi lakóépületekben keletkezett kár felmérésével a Belvárosi Vagyonkezelő Zrt-t bíztam meg. A lakóépületekben keletkezett károk helyreállítására az Önkormányzat külön pénzalapot hoz létre.

A Belváros érintett területein a lakók és járókelők többsége a felhalmozódott könnygáztól szenved. A mai napon oktatási intézmények diákjai, üzletek dolgozói és a Ferenciek terét övező utcák lakói is jelezték, hogy a visszamaradt könnygáz megnehezíti számukra az utcán történő közlekedést. Ezért nyomatékosan felszólítom a hatóságokat, hogy a könnygáz-gránátok belvárosi utcákon és tereken történő nagy tömegű alkalmazása esetén a lakosságot ért következményeket is mérlegeljék.

A tegnapi napon a rendőri intézkedések eredményeként sok belvárosi lakos és bérlő nem tudta megközelíteni saját lakását. Különösen megdöbbentőnek tartom, hogy ezek az intézkedések olyan területeket is érintettek – például a Kossuth teret és az azt övező utcákat – ahol az éjszakai órákban rendőri akció nem zajlott. Ezen lépések indokolatlan bevezetése véleményem szerint nem felelt meg a törvényességnek, és súlyosan sértette a Belváros polgárainak mozgásszabadságát. A Belváros polgármestereként kérem a hatóságokat, hogy ilyen intézkedések indokolatlan bevezetésére a jövőben ne kerüljön sor.

Rogán Antal

V. kerületi polgármester

(forrás)

Révész Máriusz: „magasabban” keresendőek a „rendőri brutalitás” okai

Budapest, 2006. október 24., kedd (MTI) – Nem a rendőrség szintjén, hanem „magasabban” keresendőek a hétfő esti és éjjeli „rendőri brutalitás” okai – hangoztatta az eseményekben megsérült Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő kedden, amikor kórházi ágyánál felkereste őt a Fidesz és a KDNP frakciójának vezetője.

„Én is végiggondolom, meg nyilvánvalóan meg is beszéljük még” – felelte a lapockatörést és fejsérülést szenvedett, sebeit a sajtó munkatársainak is megmutató politikus arra a kérdésre, tesz-e feljelentést az ügyben.

Mint mondta, sérüléseinek körülményeit csupán mások elmondásából ismeri, annyit azonban ő is elmondhat: gumibot ütésétől származnak a sérülései.

Feleségével és két gyermekével vett részt a Fidesz megmozdulásán, és amikor tudomást szerzett arról, hogy az Astoriánál könnygázt vetettek be a rendőrök, megpróbált közbelépni – idézte fel a történteket.

„Parlamenti képviselőként parlamentert akartam játszani” – mondta testvére beszámolója alapján Révész Máriusz, megjegyezve, már egy hónapja, az MTV székházának ostroma idején arra gondolt, hogy valamilyen módon közvetíteni kellene a felek között.

„Aki ezt a helyzetet előidézte, azt kellene felelősségre vonni” – mondta, azt hangsúlyozva, hogy azok a rendőrök is áldozatok, akiket kockakővel dobáltak meg.

Mint mondta, nem gondolja, hogy alacsony beosztású rendőrök megbüntetésével rendezhetőek volnának a történtek.

„Nyilvánvaló provokáció” történt Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője szerint. A politikus úgy nyilatkozott, „a rendőrség meg akarta akadályozni, hogy a békés Fidesz-rendezvényről az ott résztvevők békésen hazamehessenek”.

„Egy bejelentett és békés nagygyűlés helyszínén történt ez a támadás egy képviselő ellen” – hangsúlyozta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője

A magyar néppárti EP-képviselők szerint provokatív és agresszív rendőri fellépés történt hétfőn Budapesten

Strasbourg, 2006. október 25., szerda (MTI) – Az Európai Parlament Magyar Néppárti Képviselőcsoportja megdöbbenésének ad hangot a Budapesten október 23-án törvényes jogukkal élő demonstrálók elleni provokatív és agresszív rendőri fellépés miatt – ezt tartalmazza az a nyilatkozat, amelyet a magyar néppárti (azaz fideszes, KDNP-s és MDF-es) európai parlamenti képviselők adtak ki Strasbourgban.

A dokumentum szerint az 1956-os forradalom a szabadságjogok kivívásról, a gyülekezési- és a véleménynyilvánítás szabadságának követeléséről is szólt. „Ezen alapjogok részét képezik az Európai Alapjogok Chartájának is, mint ahogy minden demokratikus jogállam alapvetésként fogadja el, és alkalmazza őket. A demokratikus hatalom arról ismerszik meg, hogy tiszteletben tartja a szabadságjogokat, és tolerálja az eltérő véleményeket.

A budapesti demonstrálók elleni megalázó és agresszív rendőri fellépés egy hitelét vesztett, hatalomféltő miniszterelnök fellépésének a következménye” – hangoztatják a magyar ellenzék európai parlamenti képviselői, egyben megígérve: mindent megtesznek majd azért, hogy Európában is valós kép alakuljon ki a magyarországi, szerintük antidemokratikus folyamatokról.

A magyar Országgyűlés keddi ülésén Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője már közölte, hogy a Fidesz és a KDNP jogvédő segítségnyújtást biztosít az áldozatoknak, mindemellett az Európai Unió parlamentjében vizsgálóbizottságot kezdeményeznek, valamint nemzetközi szervezetekhez is fordulnak. Ugyanitt Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője leszögezte: azt állítani, hogy a rendőrök provokálták a békés tüntetőket akkor, amikor az idézőjelbe tett békés tüntetők Molotov-koktélokkal, vasgolyókkal, fejszékkel, grasszálnak Budapest utcáin, ez ócska politikai cinizmus.

MSZP Munkástagozat: hagyják abba a rendzavarók az ország heccelését

Eger, 2006. október 31., kedd (MTI) – Az MSZP Munkástagozata követeli, hogy a rendzavarók, az uszítók hagyják abba az ország heccelését – jelentette ki a tagozat országos ügyvivő alelnöke keddi sajtótájékoztatóján Egerben.

„Mi, akik hetek óta nem a Parlament előtt ücsörgünk munkanélküliek, elvetélt művészek és kiszuperált politikusok között, követeljük, hogy hagyjanak fel az ország felheccelésével, a rémhírekkel és kiforgatott szavakkal történő uszítással” – fogalmazott Tatár Csaba.

Velük ellentétben, nekünk van vesztenivalónk, dolgoznunk kell, mert el kell tartanunk a családunkat – tette hozzá.

A továbbiakban azt firtatta, hogy a Fidesz vezérének milyen erkölcsi alapja van arra, hogy a miniszterelnök lemondását követelje.

Ezzel kapcsolatban emlékezetett, hogy az Orbán-éra ordító baklövéseire válaszul az akkori ellenzék nem zúdított „csőcseléket” az utcára.

„Autópálya-építés – Orbán papa kőbányája, sportpálya-kapuk milliárdokért (…), Torgyán József miniszteri kinevezése, (…) tönkrement bankok és ismerősök hatalmas pénzekkel való tömése, (…) Sárazsadány, szőlőhegy (…) több tízmilliós vissza nem térítendő állami támogatás” – sorolta az általa kifogásolhatónak tartott ügyeket Tatár Csaba.

Mindezek alapján feltette a kérdést: amennyiben „megválasztjuk a Fidesz hatalomra éhes vezérét, aki jobb híján így akarja átvenni a hatalmat, akkor eljön-e a tejjel-mézzel folyó Kánaán.”

A továbbiakban Kovács János, a tagozat országos elnökségének tagja köszönetet mondott a rendőrségnek azért, hogy az elmúlt hetekben és október 23-án tették a dolgukat és védték az értékeket.

Ugyanakkor teljes mellszélességgel támogatjuk Gyurcsány Ferencet – hangsúlyozta.

„Felszólítjuk a tüntetőket, hogy hagyjanak minket békén dolgozni” – mondta Kovács János.

Provokátorai a Fidesznek vannak – az MSZP válasza Szijjártó Péter bejelentésére

Budapest, 2006. október 31., kedd (OS) – Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az október 23-i eseményeket tudatosan, és hamis módon a Fidesz arra használta fel, hogy rend őreit, s rajtuk keresztül a kormányt támadhassa. Orbán Viktor hazugságpolitikájának iskolapéldája, ha ezek után a Fidesz beszél provokátorokról.

Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az október 23-i eseményeket tudatosan, és hamis módon a Fidesz arra használta fel, hogy rend őreit, s rajtuk keresztül a kormányt támadhassa. Orbán Viktor hazugságpolitikájának iskolapéldája, ha ezek után a Fidesz beszél provokátorokról.

Kedden meggyőző bizonyítékokat tárt az Országgyűlés szakbizottságai elé a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter arról, hogy a Fidesz egyes politikusai kapcsolatban álltak olyan személyekkel, akik részt vettek az október 23-i utcai zavargások előkészítésében. Egyértelművé vált, hogy az Astoriánál tartott nagygyűlésükön tétlenségükkel segítették a rendzavarókat; s így kockára tették a békés ünneplők, köztük saját szimpatizánsaik testi épségét csak azért, hogy Orbán Viktor hatalmi játszmájában felhasználhassák a történteket.

A bizonyítékok ismeretében különösen visszatetsző a Fidesz szóvivőjének keddi bejelentése nemkívánatos provokátorokról, hiszen lelepleződött a Fidesz cselszövése: ha voltak provokátorok október 23-án, akkor azok a Fidesz érdekeit szolgálták ki. Félelmetes cinizmus, ha Szijjártó Péter a rend őreit támadja ennek kapcsán, holott világos az is: a Fidesz forgatókönyve szerint zajlottak az események.

Az MSZP felszólítja ezért a jobboldali pártot, hogy haladéktalanul hagyjon fel az eddig folytatott hatalmi játszmáival.

A kormányt pedig arra kéri az MSZP, hogy ezután is tegyen meg mindent Magyarország alkotmányos rendjének védelme érdekében: minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel a véleménynyilvánítás jogának szabad gyakorolhatóságáért. Ugyanakkor határozott intézkedésekkel biztosítsa, hogy Magyarország ne váljon szélsőséges randalírozók csatatérévé.

Budapest, 2006. október 31.

Nyakó István

az MSZP szóvivője,

az MSZP Országgyűlési képviselője

(forrás)

*****

Századvég: az október 23-i zavargások megítélése megoszlik a választói pártpreferenciák mentén

Budapest, 2006. október 30., hétfő (MTI) – Ellentétesen ítélik meg az MSZP és a Fidesz szavazói az október 23-i ünnepségeket kísérő utcai összecsapásokat – állapította meg a Századvég Politikai Elemzések Központja az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A válaszadók egyharmada értett egyet azzal, hogy a két ellenzéki párt külön ünnepelt, közel kétszer annyian viszont ellenezték ezt a lépést – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Századvég és a Forsense október 24-e és 27-e között végzett 522 véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezve.

A megkérdezettek kétharmada szerint inkább vagy egyáltalán nem volt megfelelő helyszín az Astoria a Fidesz-gyűlés megtartására.

A pártpreferenciát figyelembe véve a szocialista szavazók tartottak elsősorban alkalmatlannak a helyszínt, az ellenzéki párt szavazóinak többsége megfelelőnek vagy ideálisnak minősítette azt.

A Kossuth tér hétfő hajnali kiürítését az összes válaszadó 64 százaléka helyesnek vélte. A Fidesz támogatói viszont ugyanekkora arányban nem értettek ezzel egyet.

Az erőszakos cselekményeket a válaszadók 24 százaléka szerint a tüntetők, 41 százaléka szerint a rendőrök kezdeményezték, 21 százalék úgy látta, mindkét fél közrejátszott a zavargások kialakulásában.

A megkérdezettek 50 százaléka szerint szakszerű volt a rendőri beavatkozás, 40 százaléka viszont szakszerűtlennek ítélte azt meg. A pártpreferencia szerinti megoszlás azt mutatta, hogy az MSZP-sek 90 százaléka szakszerűnek vélte a rendőri intézkedéseket, a Fidesz támogatóinak 77 százaléka szakszerűtlennek ítélte azt.

A válaszadók 46 százaléka túlságosan durvának, 45 százalék megfelelőnek, 5 százalék túlságosan enyhének tartotta a rendőri fellépést.

Arra a kérdésre, hogy a rendőrök tudatosan terelték-e a Fidesz-gyűlés felé az erőszakos tüntető csoportot, vagy sem, a megkérdezettek 50 százaléka nemmel, 30 százaléka igennel válaszolt.

A kutatás eredményei szerint a kormányt és az ellenzéket egyforma felelősség terheli a kialakult helyzetért.

Orbán Viktor népszavazási kezdeményezéséről a válaszadók 85 százaléka hallott. Többségük a Fidesz által feltenni szándékozott kérdések mindegyikével inkább, vagy teljes mértékben egyetért.

(Cikkünk elkészítéséhez az MTI híreinek, valamint az MTI Országos Sajtószolgálatának archívumát használtuk.)