Továbbra is értelmetlen kormánypropagandáért öntik a pénzt a köztévébe

Ennek nincs semmi értelme.

A kormánypárti Nézőpont Intézet elemzője szerint az ellenzéki pártok szervezett módon, előre megbeszélt forgatókönyv alapján próbálták átvenni az uralmat a parlament felett a múlt szerdai országgyűlésen.

Ismert: a pártok igyekeztek megakadályozni, hogy a Fidesz-KDNP tárgyalás nélkül megszavazza a rabszolgatörvényt, ami részben sikerült is: a törvényt ugyan megszavazták, de törvénytelenül. Más kérdés, hogy ettől még alkalmazni fogják.

Tóth Erik az M1 csatornán csütörtökön azt mondta: ennek érdekében választottak maguk közül "provokátorokat", akik megpróbálták a kormánypárti képviselőket verbálisan inzultálni, ezzel ellehetetleníteni kommunikációjukat.

Ha az ilyen szakértői megállapítások után még nem érzi teljesen kidobottnak a pénzét, az elemzőtől megtudhattuk azt is, hogy

"nincs olyan, hogy spontán szerveződő tüntetés, amely több napon keresztül megismétlődik."

Kétségtelen, hogy ellenzéki politikusoknak nagy szerepe volt a Kossuth téren és az MTVA székháza előtt történtekben - fűzte hozzá Tóth Erik.

Pénteken ismét tüntetés lesz, az esemény itt elérhető.