Az iraki kormányfő nem örül az amerikai csapatkivonásnak Szíriából

Az amerikai kivonulás miatt migrációs hullám keletkezhet.

Mahdi jelezte: ha biztonsági problémák lépnek fel az amerikai csapatkivonás következtében, migrációs hullám fog keletkezni, amelynek egyik első célországa Irak lesz. Elképzelhető, hogy a Szíriában lévő terroristák megpróbálnak majd Irakba jutni, ami súlyos következménnyel jár a közel-keleti államra nézve - figyelmeztetett.

Hangsúlyozta, országának fel kell készülnie erre a lehetőségre, hogy elkerülje a negatív következményeket.

Mahdi cáfolta azon értesüléseket, amelyek szerint az Egyesült Államok megkérte Bagdadot, hogy Irakban állomásoztathassa a Szíriából kivonuló csapatokat. Hozzátette: arra irányuló kérést sem kaptak, hogy az iraki hadsereg bevonuljon Szíriába.

Az iraki miniszterelnöki hivatal szombati közleménye szerint Pompeo telefonon tájékoztatta Mahdit a tervezett csapatkivonás részleteiről, és jelezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett az Iszlám Állam és a terrorizmus elleni harc iránt Irakban és máshol. (MTI)