Az amerikaiak ki, a törökök bemennének Szíriába

Mi lesz ebből?

„Ha Törökország azt mondja, hogy bemegy Szíriába, az úgy is lesz. Egyeztetni fogjuk az Egyesült Államokkal a csapatkivonást. Minél előbb be akarunk hatolni az Eufrátesztől keletre levő területre”

 - idézte a külügyminiszter szavait az TRT televízió.

Cavusoglu szerint Törökország azon lesz, hogy

„a Szíriából történt amerikai csapatkivonás után ne alakuljon ki légüres tér az országban, amelyet a terrorszervezetek töltenének be”.

A török elnök december 12-én jelentette be, hogy rövidesen hadműveletet kezdenek az Eufrátesztől keletre a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia és a Demokratikus Szövetség párt ellen, amelyeket Ankara a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségeseinek tekint.

Török újságírókkal találkozva a külügyminiszter Franciaországot is figyelmeztette, hogy „nem tesz jót neki”, ha továbbra is fenntartja szíriai katonai jelenlétét a dzsihadisták ellen harcoló YPG-t

„Senki előtt nem titok, hogy Franciaország támogatja a YPG-t.  Macron találkozott a képviselőivel”

- idézte Cavusoglut az Anadolu török állami hírügynökség.

Donald Trump amerikai elnök szerdán rendelte el a Szíriába felvonultatott, a dzsihadisták ellen, illetve a YPG és a vele szövetséges arab milíciák mellet harcoló mintegy 2000 amerikai katona kivonását.

A Fehér Ház hétfőn közölte, hogy bár konkrét tervek még nincsenek, Recep Tayyip Erdogan török államfő meghívta Donald Trump amerikai elnököt Törökországba a jövő évre.