Jövőre pár kattintással megtudhat mindent a használt autóról, amit meg akar venni

Nehezebb lesz ránk sózni a bóvlit. 

A közlés szerint a Belügyminisztérium (BM) egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait. Januártól rendszám alapján megtudhatóvá válnak

az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti "előélete", s elérhetőek lesznek az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is.

A szolgáltatáshoz mobiltelefonos applikáció is készül. A tulajdonos személyes adatai továbbra sem lesznek hozzáférhetőek - tették hozzá.

A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül igénybeveheti. A hivatalosan jármű szolgáltatási platformnak nevezett informatikai rendszert már teszteli a BM. Az ingyenes szolgáltatást várhatóan január végétől vehetik igénybe az autósok. 

Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő az M1-nek azt mondta, a BM fejlesztésével lehetővé válik, hogy egy-egy jármű jövőbeli tulajdonosa pontos és valós adatokhoz jusson. Így elkerülheti, hogy manipulált, esetleg körözött járművet vásároljon meg.