Egy törökbarát milícia már meg is indult a kurdok ellen

Kezdődik.

Egyidejűleg kifejezték készségüket arra is, hogy megindítják a támadást a város ellen, amelybe a nap folyamán bevonultak a szíriai kormány katonái. A milíciák közlése szerint konvojuk a török erőkkel közösen halad a manbidzsi frontvonal irányába "teljes készültségben, hogy megindítsák a katonai műveletet a város felszabadítására".

Az al-Hadasz szíriai televíziós csatorna szerint az ellenzéki fegyveresek "eltökéltségüket akarják kifejezésre juttatni, hogy készek egy katonai offenzívára".

Megfigyelők szerint ezzel az erőfitogtatással viszont fennáll a közvetlen konfrontáció veszélye a damaszkuszi kormányerőkkel. A szíriai hadsereg a nap folyamán tudatta, hogy a Manbidzsban állomásozó Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia kérésére vonultak be csapataik a városba. "Felkérjük a szíriai kormányt, amelynek fennhatósága alá mi is tartozunk, hogy vegye át a terület feletti ellenőrzést, és védje meg Manbidzsot a török fenyegetésektől" - áll a YPG korábbi közleményében.

A YPG nem sokkal az után kérte erre a szíriai kormányt, hogy a Fehér Ház december 19-én hivatalosan bejelentette: kivonja a Szíria területén - köztük Manbidzsban - állomásozó mintegy 2000 katonáját az országból.

Az al-Maszdar helyi hírportál jelentése szerint a szíriai hadsereg hamarosan megkezdi a járőrözést a város térségében közösen a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) milíciaszövetséggel, amelynek gerincét az YPG adja. A hírportál úgy tudja, a kérdést jelenleg Manbidzs katonai tanácsában vitatják meg.

A török külügyminisztérium korábban közölte, hogy a szíriai kurdoknak nincs joguk arra, hogy segítséget kérjenek Damaszkuszból. Ankara a YPG-t ugyanis terrorszervezetnek tartja. Törökország nemrég azzal fenyegetőzött, hogy offenzívát indít az YPG ellen a Szíriával közös határához közeli térségben. A Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Oroszország ugyanakkor üdvözölte a szíriai hadsereg bevonulását Manbidzsba. Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője pozitív lépésként értékelte a fejleményt, hozzátéve, hogy az a térség helyzetének a stabilizációját szolgálja.

Irán üdvözölte a szíriai csapatok bevonulását Manbidzsba. "A szíriai zászló kitűzése fontos lépés Szíria egysége szempontjából" - hangoztatta Bahram Kászemi iráni külügyi szóvivő a tárca honlapján közzétett állásfoglalásában. Kászemi szerint ez a fejlemény hozzájárulhat a 2011 óta dúló polgárháború lezárásához.