Belgrádban is egyre nagyobb tömeg tüntet a kormánypropaganda ellen

Negyedik hete vonulnak az utcára.

Negyedik alkalommal vonult végig Aleksandar Vučić elnök és a közmédia torz tájékoztatása ellen tiltakozva több tízezres tömeg Belgrád utcáin. A szervezők szerint 35-40 ezren lehettek, a Magyar Távirati Iroda azonban csak 25 ezerre becsülte a résztvevők számát.

A tüntetők elsőként még december elején az alábbi követelésekkel fordultak a kormányzat felé:

  • Oliver Ivanović szerb politikus meggyilkolásának felderítése (a máig nem ismert tettesek mozgó autóból lőttek rá januárban, amikor pártjának székházába akart belépni. A politikus a kórházba szállítást követően meghalt),
  • hozzák nyilvánosságra, kiknek a megbízásából támadnak meg Szerbiában újságírókat és ellenzékieket,
  • az ellenzéknek járjon öt perc a Szerbiai Rádió és Televízió esti híradójában.

Azóta még egy ponttal egészült ki a petíció, már a belügyminiszter távozását is szeretnék elérni a demonstrálók, akik  "Lejárt az időd", "Elkezdődött", "Elég a hazugságokból, a nyugdíjasok éhesek" vagy "Ötmilliónyian vagyunk" feliratú transzparensekkel vonultak. Utóbbi az elnök szavaira utal, aki korábban azt nyilatkozta, hogy nem enged az ellenzék követeléseinek, "még akkor sem, ha ötmillióan vonulnak az utcákra", pedig a választásra jogosult szerbek száma éppen egybe esik ezzel az értékkel.

A tüntetők, akárcsak Budapesten az állami televízió székháza elé vonultak.

(Fotó: Vlerie Hopkins/ Twitter)