Katonai szövetség körvonalazódik Szíria és Irak között

Olvadozik a jég Aszad körül. 

Bassár el-Aszad szíriai elnök vasárnap engedélyt adott Iraknak arra, hogy a jövőben további engedélyeztetés nélkül csapást mérjen az Iszlám Állam nevű terrorszervezetre Szíria területén - írja a SANA szíriai állami hírügynökség nyomán az MTI. 

Irak korábban már többször mért csapást Szíriában a szélsőségesek állásaira, de eddig minden alkalommal meg kellett várnia, míg Damaszkusz jóváhagyja a műveletet.

Ádel Abdul-Mahdi iraki kormányfő szombaton levélben fordult Aszadhoz, hogy

a két ország szorosan működjön együtt a terroristák elleni küzdelemben.

Az Iszlám Állam a korábbi években Irak és Szíria jelentős részét elfoglalta, és 2014-ben kikiáltotta a saját "kalifátusát". A terroristák iraki területeit Bagdadnak már sikerült visszafoglalnia, és a terrorszervezet Szíriában is elveszítetette területei nagyrészét, de a polgárháborús ország keleti részén még ellenőrzése alatt tart egy zárványt.

Donald Trump amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy a Szíriában harcoló mintegy 2000 amerikai katonát kivonják, mert az Iszlám Államot sikerült legyőzni.

A Washington támogatását élvező, Szíriai Demokratikus Erők nevű kurd vezetésű milícia emiatt aggodalmának adott hangot, mert attól tartanak, hogy az Iszlám Állam ismét erőre kap. A kurdoknak amiatt is van okuk az aggodalomra, mert félő, hogy az Egyesült Államok kivonulásával az őket terroristának tekintő Törökország tör majd nagyobb szerepre a térségben.

Elemzők szerint Trump döntése a kivonulásról Damaszkuszon kívül az Aszad-rendszer két legjelentősebb támogatójának, Moszkvának és Teheránnak kedvez.