"Kulturális szerkesztők és nem politikusok döntenek a műsorról"

Nem úgy, mint Magyarországon. Élesedik a kulturkampf Ausztriában.

Az FPÖ szóvivője szerint ez elfogadhatatlan reklám és a közszolgálati televízióról szóló törvény megsértése. Mint mondta: az ügyet a köztévé kuratóriuma elé fogják vinni, szerinte ugyanis a humorista úgy reklámozhatta a könyvét, hogy eközben szerződése van az ORF-fel. Mint mondta: "ezt az ORF-törvény reformja során egyértelműen szabályoznunk kell."

Ez eddig nem is bírna túlságosan nagy hírértékkel a Lajtától keletre, ám Alexander Wrabetz, az osztrák köztelevízió (ORF) vezetője a következőképpen utasította vissza a politikus vádjait:

"Ausztriában - mint minden EU-országban (kivéve Magyarországon) nem a pártok szóvivői, hanem a kulturális szerkesztők döntenek a kritikus szatíraírók könyveiről. Ez egy új ORF-törvénnyel sem változtatható meg."

Az ORF felügyelő bizottságának szociáldemokrata tagja, Heinz Lederer pedig közölte, a kuratórium "nem úgy táncol, ahogy a hatalom fütyül".

Florian Scheuba nem lehet ismeretlen a magyar olvasó előtt. A Bécsben igen népszerű szatirikus humorista korábban a magyar nemzeti jelképeket (sem) kímélte: két társával még Szalay-Bobrovniczky Vince, volt bécsi magyar nagykövetet is felkeresték, akitől arról is érdeklődtek, hogyan lehet valaki államilag támogatott művész az Orbán-rendszerben, ám ezt kevésnek érezve úgy döntöttek, hogy egy műanyag koronával kezdenek dobálózni, utalva arra, hogy Magyarországon egy éves szabadságvesztéssel is sújtható az, aki magyar nemzeti jelképeket gyaláz (amúgy az osztrák törvény is hasonló).

Ausztriában a szabadságpárt kormányba kerülése óta felpörgött a médiaviszonyok megváltoztatásáért kirobbant harc. Az Osztrák Szabadságpárt régi követelése az ORF pártatlansága (a párttal szemben mindig is kritikus volt a köztelevízió, különösen úgy, hogy korábban a néppárti és szociáldemokrata többség felügyelte a nagyon sokáig monopolhelyzetben lévő köztévét...). A vita tavaly tavasszal odáig fajult, hogy Heinz-Christian Strachét beperelte az televízió bemondója, Armin Wolf, mondván a politikus hazugsággal vádolta meg korábban.