Büszkék lehetünk-e Orbán és Bolsonaro ölelkezésére?

Az új brazil elnök hatalomba kerülése túlmutat egy vélt jobboldali győzelmen.

Képek és felvételek is megörökítették, ahogy Orbán Viktor magabiztosan, mintha csak egy közeli barátnak gratulálna, széles mosollyal az arcán rázott kezet Jair Bolsonaróval. A magyar miniszterelnök részéről érthető a büszkeséggel teli reakció. A tavalyi évben bőven szerepelhetett a nemzetközi sajtóban. Igaz, ezek többnyire korántsem méltató szalagcímeket jelentettek a számára, ugyanakkor tény, hogy magyar miniszterelnök még nem kapott akkora figyelmet, mint ő. Az sem mellékes, hogy Orbán Viktort rendszeresen fogadják vagy látogatják a nemzetközi politikában releváns szereplők, bár a hőn áhított találkozó Donald Trumppal csak nem akar összejönni. Most viszont sikerült az amerikai elnök egyik legnagyobb rajongójának az ölelését begyűjteni. Ezzel, ha az igazit még nem is, de az amerikai elnök szívéhez közeli trópusi Trumpot már kipipálhatja Orbán Viktor. Nem kérdés, a kormányoldal elégedett ezzel az évkezdéssel, és bizonyítva látják, hogy a magyar miniszterelnöknek igenis helye van a nemzetközi sakktáblán (a kormányfő a beiktatási ceremónián még Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is tárgyalhatott, amiről szintén kép készült). Hogy az új barátság Bolsonaróval mennyire lesz kifizetődő Orbán Viktornak (és Magyarországnak) a rövid távú presztízsértéket jelentő kézfogáson túl, erősen kérdéses.

A nemzetközi politika és a közvélemény tekintélyes része többnyire aggodalommal, de legalábbis óvatosan szemléli Bolsonaro felemelkedését. Az új brazil elnök korábban tisztként szolgált a Brazíliában 1964 és 1985 között tartó katonai diktatúra alatt. Ráadásul Bolsonaro a kijelentései alapján erre különösen büszke is, de nem emiatt vonta magára a figyelmet országa határain kívül is. A most beiktatott elnök korábban azt fejtegette, ha a fia meleg lenne, jobb lenne, ha inkább valamilyen halálos baleset érné gyermekét. Egy vitája során a munkáspárti Maria do Rosariónak azt mondta: „Én nem erőszakolnálak meg. Nem érdemled meg.” Ennél is jobban magára haragította a brazil nőket, amikor lánya kapcsán kijelentette, csak pillanatnyi gyengeség miatt csúszhatott be (Bolsonarónak négy fia és egy lánya van).

Míg Orbán Viktor és a magyar kormányoldal a kereszténységgel és a családok évével kampányol, addig annak a Bolsonarónak a győzelmét ünneplik, akinek értékrendje, annak ellenére, hogy hívőnek vallja magát, aligha nevezhető keresztényinek, de a családról alkotott fogalma is – finoman szólva – erősen vitatható.

A trópusi Trumpot övező – talán - legsúlyosabb kétely a környezetvédelem ügyéhez kötődik: lazítaná az esőerdők jogszabályi védelmét, ugyanis azokat gazdasági akadálynak tartja. Az esőerdővel borított – a Föld tüdejének nevezett - Amazonas-medence 60 százaléka Brazíliához tartozik. Az eddigi kormányzati szigorításoknak köszönhetően 2004 és 2012 között jelentősen csökkent a kiirtott erdők nagysága. Az Amazonas medencéjének esőerdei évente 2 milliárd tonna szén-dioxidot vesznek fel és a légkörben található oxigén 20 százalékát állítják elő. Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy bolygónk és egész civilizációnk jövője nagymértékben függ Brazília mindenkori vezetőitől, most éppen Bolsonarótól.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet tavaly novemberben adta ki a jelentését arról, hogy a hivatalos adatok szerint egymillió focipályányi erdőt vágtak ki 2017 augusztusa és 2018 júliusa között a dél-amerikai országban. Marcio Astrini, a Greenpeace brazíliai közpolitikai koordinátora már meg is kongatta a vészharangot, és arra figyelmeztetett, ha Bolsonaro beváltja kampányígéretét és módosít a környezetvédelmi szabályozásokon, akkor a helyzet tovább romolhat. Az is rossz előjel, hogy az új brazil elnök kiválasztottja a külügyminiszteri posztra, Ernesto Araújo az emberiség előtt álló valaha volt legnagyobb kihívást, a klímaváltozást egy „marxista összeesküvésnek” tartja.

Mindezek ismeretében érdemes értékelni, hogy lehetünk-e büszkék Orbán Viktor új barátságára. Annál mindenképpen összetettebb a kép, hogy a bal- vagy jobboldal politikai malmozásának egy újabb menetét képzeljük bele Bolsonaro győzelmébe. Jóval nagyobb tétekről van itt szó, amik túlmutatnak Orbán Viktor presztízsén.

(Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

(A szerző további cikkei nyomon követhetőek a Facebook-oldalán is. Kövesd Te is!)

Mire számíthatunk a trópusi Trumptól?

Jair Bolsonaro lesz Brazília új elnöke, akit neveztek már szélsőjobboldalinak, homofóbnak és nőgyűlölőnek is. Tiszt volt a katonai diktatúrában, úgy tűnik, hogy nem tartja sokra a demokráciát, de elvileg tisztelni fogja a demokratikus intézményeket. Nagy Sándor Gyulával, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatójával beszélgettünk a trópusi Trumpról.