Zavar a NERőben: Soros és Brüsszel civiljei oktatják a magyar rendőröket a gyűlölet-bűncselekményekről

A kormány kedvenc egyetemén. 

A továbbképzésen 550 rendőr vesz majd részt, a tananyagot az egyetem munkatársai, illetve a CEJI (Jewish Contribution to an Inclusive Europe,  magyarul: Zsidó Hozzájárulás Egy Befogadó Európához) nevű nemzetközi civil szervezet állítja össze. 

A CEJI-t az Európai Bizottság, illetve Soros György alapítványa, az Open Society Foundation is támogatja.

Nemrégiben Brüsszelben pedig Facing All The Facts (Nézzünk szembe a tényekkel) címmel olyan konferenciát rendeztek, amelyre Németh Szilárd nemzetbiztonági kokcázatként simán ráhívta volna a TEK-et. A tanácskozáson többek közt elhangzott, hogy 

a gyűlöletbűncselemények növekvő száma Európában nyilvánvaló összefüggásban van a menekültválság kapcsán felerősödő bevándorló-ellenes érzésekre, amelyekre a populista pátok még rá is erősítenek. 

A részben Soros-pénzből megvalósuló egyetemi kurzus előkészítő munkálataiban a 24.hu szerint jelentős részt vállalt az NKE volt rektora. Patyi András a Nemzeti Választési Bizottság elnökeként tavasszal alázatosan elnézést kért Orbán Viktortól a rá kiszabott bírság miatt, most pedig a hírek szerint a függetllen igazságszolgáltatást kivégző közigazgatási bíróságok élére kerülhet. 

Az NKE-t egy ideje a felsőoktatásban "Fidesz-egyetemnek" is nevezik. Ezt a képet erősítette az a decemberi kormánydöntés is, amely 6,3 milliárd forinttal támogatta meg az intézményt, miközben az ELTE-n például drasztikus takarékossági intézkedésekre kényszerültek.