Jobbikos önkormányzati képviselő mentette ki kocsijából Lukácsi Katalint

Az autó gőzölni kezdett, nem várták meg a tűzoltókat.

Mint azt megírtuk, Lukácsi Katalin közéleti aktivista szerencsés kimenetelű autóbalesetet szenvedett a csúszós úton a tegnapi szolnoki tüntetésről hazafelé tartva.

Az árokba csúszott autóból az éppen arra közlekedő Soós Antal szabadította ki, aki történetesen a Tiszaföldvár jobbikos önkormányzati képviselője és Szolnok megyei képviselője – írja a Szolnoki Többség.

Portálunk megkeresésére Soós elmesélte, hogy épp családjával tartottak hazafelé a Mátrából, mikor megláttak egy vészvillogózó autót, ami mellett két ember állt. Mivel úgy ítélték meg, hogy szükség lehet további segítségre lehúzódtak az útról.

A jobbikos képviselő miután meggyőződött róla, hogy a kocsiban tartózkodók nem szenvedtek komolyabb személyi sérülést, az autó viszont elkezdett gőzölni, azt javasolta a már két ott tartózkodó személynek, hogy ne várják meg a tűzoltók kiérkezését, hanem a hátsó üléseket ledöntve nyissanak utat a bent rekedt utasoknak.

Ezután elsőként az idősebb utast –vélhetően Lukácsi édesanyja- segítették ki az árokba csúszott gépjárműből, majd a politikusnak nyújtottak segítséget.

„Az én irányitásommal lett megoldva a helyzet, de hangsúlyozom, hogy nem egyedül én voltam ott, az érdem mindenkit megillet, aki segített” – szögezte le a Soós Antal.

Árokba csúszott kocsijával Lukácsi Katalin

A szolnoki ellenzéki rendezvény moderátora és egyik felszólalója, Lukácsi Katalin hazafelé menet balesetet szenvedett és autójával az árokba borult - írta az esetről a Szolnoki Többség Facebook oldala. "Istennek hála, nem történt komoly baj, tényleg Neki, mert ha 2 méterrel arrébb csúszok árokba, nagyobb lett volna a baj" - írta a politikus, aki az elmúlt év utolsó napján indította el Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos társaságában a Mindenki Magyarországa Mozgalmat.

(Fotó: Soós Antal kisfiával a nyakában, Szolnoki Többség/Facebook)